Erdélyi évad – Színházról színházra

A székesfehérvári Vörösmarty Színház bemutatja Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián által írt, nagysikerű zenés darabot. Interjú a rendezővel.
A színművész „Emberi hang…” című estjén slágerekből és kevésbé ismert dalokból válogat, miközben gondolatait is megosztja az emberi hangról.
Cserne Klára Nyelv és lélek című előadása Ferenczi Sándor és Freud női tanítványainak szemszögéből és a komikum eszközével néz rá a pszichoanalízisre.
Négy és fél órás playback előadásban dolgozza fel Vajdai Vilmos és a TÁP Színház Szerb Antal idén 80 éves regényét, az Utas és holdvilágot.
A darab egy idősödő takarítónő és egy bevándorló szerelmén keresztül az emberi kiszolgáltatottság történetét meséli el szívszorító egyszerűséggel.
A Zadam Társulat Subsurface című koreográfiája a táncos nők lelkébe enged bepillantani. Mészáros Csaba fotógalériája.
Udvaros Dorottya és Fekete Ernő főszereplésével mutatta be az Orlai Produkciós Iroda John Patrick Shanley Pulitzer- és Tony-díjas drámáját.
Christian Gundlach története egy lassan elbutuló férfi (Koltai Róbert) és egy őt ápoló fiatal (Szirtes Balázs) nagy utazásáról szól.
A Dekk by Dumaszínház produkciója egy nagy reménytelenségű rockbanda indulását mutatja meg Vinnai András utánozhatatlan humorával.
Egy kortárstánc előadást, egy Zsótér-rendezést és egy dopping sztorit ajánlunk a szeptember 11-ei hétre.
Alföldi Róbert látványos kiszerelésű musicalben, Stohl Andrással a főszerepben állította színpadra a jól ismert történetet hagyományainkról, sokféleségünkről és az ezekkel való együttélésről.
Bartók zenéje és magánlevelei egyszerre szólalnak meg Fülei Balázs és Bálint András tolmácsolásában.
Novák Eszter, Rusznyák Gábor és Lukács László után eljött az idő, amikor a szerző, Kárpáti Péter maga állítja színpadra Tótferi című darabját, a Trafóban.
Szeptember 16-án éjfélkor a Színházak Éjszakáján a Katona József Színház levetíti Vékes Csaba Hetedik alabárdos című filmjét.
Alföldi Róbert legújabb rendezése, a Hegedűs a háztetőn kapcsán vall önmagáról, a hagyományról és arról, hogyan érzi magát a világban. A Szabad Föld interjúja.