Új Színház Happening - Színészhallgatók feldolgozásairól

12 negyedéves kaposvári színésznövendék végigböngészte az Új Színházról szóló írásokat, beszélgetéseket, leveleket. Kiválasztották azokat, amik érdekelték őket és előadták a Stúdió K-ban. A happeningről videó is készült, melyet most közzéteszünk.

"Kértem a diákokat, hogy ragadjanak meg egy anyagot, ami izgatja őket. Miután választottak, beszélgettünk róla, majd elkezdtünk improvizálni. Próbáltuk megérezni, hogy az egyes szövegekben mi a drámai, miként lehet szituációkba ágyazni. (...) Egy pamfletszerű happeningnek nevezném azt, amit bemutatnak a gyerekek kötött improvizációban. Ezek a képek, játékok többnyire ironikusak, és a humort keresik. Van énekes jelenet, van aki monológot mond, miközben a többiek némán vannak jelen a színen. (...) Mi azt is kerestük, miből fakad ez az erős belső késztetés, elképzeltük, mi lehet egy-egy szöveg mögött, milyen szándékkal íródott. Persze, az ember elvonatkoztat egy idő után. Ha ezt a feladatot komolyabban vettük volna, akkor el kellett volna látogatni a történet szereplőhez beszélgetni, ismerkedni és így tovább. Ezt talán majd megteszik mások...."- mesélte az előadásról a Színház.hu-nak Forgács Péter.

 

VÁLASZT - ÚJ SZÍNHÁZ HAPPENING

Előadják: Czakó Julianna, Deák Péter, Gergely Rozália, György Zoltán Dávid, Krajcsi Nikolett, Lakatos Máté, Mohácsi Norbert, Rainer-Micsinyei Nóra, Sipos György, Tolnai Hella, Varga Norbert, Vlasits Barbara
kurzusvezető: Forgács Péter

süti beállítások módosítása