Németh Kristóf: „A nem közönségbarát színház számomra értelmezhetetlen”

„A magánszínházi forma elkerülhetetlenül kiszűri a korrupciót, hiszen a sajátunkkal gazdálkodunk” – mondta a Magyar Hírlapnak Németh Kristóf, a Játékszín igazgatója. Lapszemle.

A Magyar Hírlap cikkéből:

 

1949-ig a színházak jelentős hányada magánszínházként működött, kevesen gondolnák, hogy az egykor szinte a város határán álló Vígszínház is így üzemelt. Az elmúlt évtizedek azonban olyan gyakorlatot adtak, amelyben minden állami kézben volt, s furcsamód az 1989-ben induló privatizációs folyamat mégsem érintette a színházi szférát. Hazánkban két fő típusa létezik a magánszínházaknak: az egyik a Hököm Színpadból kialakított Karinthy Színház. Karinthy Márton igazgatásával egy komoly szellemi tőke és színházcsinálói akarat, valamint kiváló szakemberek találkoztak. Példát jelentenek másodsorban az utazószínházak is, amelyek színvonala itthon sok esetben megkérdőjelezhető ugyan, de vannak ugyanakkor olyan produkciós irodák, amelyek nemzetközi összehasonlításban is értelmezhetők” – mutatott rá Németh Kristóf.

 

A direktor a Játékszín két évvel ezelőtti újraindulásáról is beszélt: „Miután az állami színház csődbe ment, mi voltunk az elsők, akik mindenféle támogatás nélkül vállaltuk, hogy saját forrásból továbbvisszük a színház közszolgálati funkciójának megfelelő munkát. A Budapesti Kamaraszínházat otthonunknak tekintettük több mint százan, majd többek felelőssége miatt összeomlott alattunk. Nem csak az állásunk szűnt meg, hanem megtörtént valami, amit addig elképzelhetetlennek tartottunk. Láttuk, hogy a Játékszín hasonló sorsra jut, és nem tudtuk még azt sem, hogy az ingatlanokkal mi lesz – érdemes elsétálni például a Belvárosban a Shure és Ericcson Stúdiókhoz, ahol ma már csak rozsdás, lehúzott redőnyöket lehet látni.

Örülök neki, hogy most a Tivoli Színháznak lett gazdája, és továbbmehet a munka. Két évvel ezelőtt négyen vásároltuk meg a tönkrement céget, a legfontosabb szakemberek az első pillanattól önzetlenül küzdöttek velünk, bíztak abban, amiben mi hittünk. Nagyon sokféle hír jelent meg akkoriban, így a nézők bizalmának elnyerése jelentős feladat volt, amelyet csak úgy érhettünk el, hogy sikerszínházat csinálunk” – hangsúlyozta Németh Kristóf.

 

nemeth kristof

Fotó: Penziás Nikolett, magyarhirlap.hu

 

Az igazgató hangsúlyozta: olyan típusú alternatív, független kísérletezésnek, amelyet Magyarországon szoktak tapasztalni, nem szeretnének teret engedni. „A nem közönségbarát színház számomra értelmezhetetlen, olyan, mint a kifejezetten rossz ételt adó étterem, vagy az álló tömegközlekedés. Semmivel nem támogatnám, tudniillik mindenfajta hozzájárulás a közönség javát kellene, hogy szolgálja. Nem az önjelölt művészeket, akik magukról hiszik, hogy jók, önmaguk tehetségéért támogatást kérnek, de az már nem céljuk, hogy munkájuk értékéről más is így gondolkodjon, gondolkodhasson. Ez a szemlélet ma még él itthon, ezzel szemben a mi modellünk nem csak közönségbarát, de megfogalmazható is. Büszkék vagyunk arra, hogy ha egy kisgyermekes család, egy üzletember a feleségével vagy éppen két nagymama ül be hozzánk, akkor pontosan tudják, hogy intelligens humorra számíthatnak” – tette hozzá Németh Kristóf.

 

Azzal kapcsolatban, hogy Puskás Tamás nemrégiben jelentette be, hogy magánkézbe veszi a Centrál Színházat, Németh Kristóf elmondta: régen eljött volna már annak az ideje, hogy minden színházvezető felelősséget vállaljon a rá bízott javakért, a közpénzért és az etikai-erkölcsi-művészi tartalomért. „Mindannyian tudjuk, hogy ebből a szférából súlyos milliárdok tűntek el magánzsebekbe. Aki ezt nem látta, az vagy vak volt, vagy önmaga csinálta. Az általunk megvalósított magánszínházi forma ugyanakkor a korrupciót elkerülhetetlenül kiszűri, hiszen a sajátunkkal gazdálkodunk. Közhasznú társaságként ráadásul nonprofit működésűek vagyunk, azaz a bevételünket vissza kell forgatnunk az üzemeltetési költségekbe. Az elmúlt évadban kezdeményeztem a Magyarországi Magánszínházak Szövetségének megalapítását, amelynek tagja lesz a Karinthy Színház, a Rózsavölgyi Szalon, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió, valamint most ért meg a lehetőség, hogy akár a Centrál Színház is. Szükség van erre, mert nem konkurenciaként, hanem támogatóként tekintünk egymásra abban az értelemben, hogy ha a színház jól működik, az előbbre mozdítja a kultúrát is” – szögezte le Németh Kristóf.

 

A teljes interjú itt olvasható.

 

süti beállítások módosítása