A Vígszínház színésznője a Népszavának adott interjújában beszélt a kezdetekről, a nagy példaképekről és legutóbbi nagy főszerepéről is. Lapszemle.
A Népszava cikkéből:
Halász Judit beszélt Vígszínházbeli pályafutása kezdeteiről:
„Vendégként kerültem a Vígszínházba, ugyanis Pécsre szólt az első szerződésem. Csiky Gergely Udvari kalap című darabjának egyik főszerepére hívott Várkonyi. Anyámat Sulyok Mária, apámat Bilicsi Tivadar játszotta. Képzelheted, mit jelentett ez akkor nekem. Ősszel kaptam meg a végleges szerződésemet, Darvas Ivánnal együtt, aki a József Attila Színházból jött, ahol menedékjogot kapott, 56-os tevékenysége miatti szilenciuma után, amikor is fröccsöntő volt. Vele együtt debütáltam rendes tagként. Várkonyi azzal indokolta a szerződésemet, hogy kevés az olyan színésznő, akinek humora van. A komikát látta meg bennem. Sőt, meg is mondta, ne reménykedjek abban, hogy én leszek a Vígszínházban a végzet asszonya. Szerencsére sosem vágytam ilyen szerepekre, mi több, Júlia sem akartam lenni. Szent Johanna azonban igen, de azt mások játszották, méghozzá nagyon jól. Négy-öt évig vígjátékokban játszottam, mígnem megkaptam Krúdy Vörös postakocsi című darabjában az első drámai szerepet” – idézte fel a kezdeteket, majd Ruttkai Éváról mesélt:
Halász Judit (forrás: origo.hu)
„Sokáig alig találkoztunk, aztán amikor összekerültük egy előadásban, nagyon boldog voltam, hogy vele játszhatok. Natalia Ginzburg A hirdetés című darabjában én voltam az a fiatal lány, aki meghallgatja egy negyvenes nő életének történetét. Alig volt szövegem, tehát erősen tudtam rá figyelni. Nagy ajándék volt számomra ez az előadás. Nemcsak színészetet, hanem emberséget, empátiát is tanultam tőle. Egyenrangú félként kezelt, ahogy mindenki mást, az öltöztetőket, a műszakiakat. Nála mindenki egyenlő volt, és őt mindenki szerette. Szeretni való ember, partner, kolléga volt. Hihetetlen szerénységgel, de méltósággal viselte a nőiességét. Egyetlen porcikája sem volt tökéletes, és mégis maga volt a megtestesült NŐ” – mondta Ruttkai Éváról.
Halász Judit Várkonyi Zoltán tanításairól is szót ejtett:
„Sokszor jutnak eszembe a szavai. Olykor hiányérzetem is van, mert a hozzájuk hasonló megengedő stílusú rendező manapság ritkaságszámba megy. Várkonyi például úgy próbált, hogy először hagyta a színészt próbálkozni. Hozzál valamit! - mondta. Eleinte csak figyelt bennünket. Nem idomított, nem erőltetett bele egy általa elgondolt figurába, és mégis elérte, hogy abban a stílusban, gondolatkörben maradjunk, amit ő elképzelt. Akármennyi változatát is kipróbálhattuk egy szerepnek, ő meg kiválasztotta a neki tetszőt. Fantasztikus iskola is volt egy-egy próbafolyamat.
Nála nem végrehajtó, nem csupán interpretáló alany, hanem alkotótárs volt a színész. Számomra ez a színház. Várkonyi nem önmagát és a kitalációit akarta megvalósítani, hanem gondolkodásra késztette a színészeit. Ez manapság nemigen divat. Ha ma kellene döntenem, egyáltalán nem biztos, hogy színész lennék. Mert például arra sem lennék képes, ami nélkül manapság egy fiatal színész nemigen tud megélni, hogy tudniillik, ha nem kopogtatsz be ajtókon, nem ajánlkozol, akkor bizony hoppon maradsz. A mi időnkben hívták a színészt, és nem kényszerült megalázó kuncsorgásra a különböző faladatokért. Az én korosztályom ebben nagyon ügyetlen” – árulta el, majd az Asszony a fronton című előadás címszerepéről szólt.
„Amikor megtudtam, hogy Polcz Alaine Asszony a fronton című könyvéből készül egy darab, és én leszek a főszereplő, el nem tudtam képzelni, hogy miként lehet ebből színdarabot írni. Ám jött egy fiatal rendezőnő egy fiatal dramaturggal, és pillanatok alatt elmúltak a kétségeim. Székely Krisztina elképesztően izgalmas előadást rendezett. Nagyon tetszett az az alaposság, ahogy az előadás minden pillanatát megalkotta. Remek csapatot választott maga mellé. A zene, a díszlet, a jelmezek is tudatos összmunkában születtek. Hosszú évek óta ez volt a legélvezetesebb színpadi munkám” – fogalmazott.
A teljes interjú a Népszavában olvasható.
Forrás: Népszava