Milyen a takarásban? – Villáminterjú Fazekas Annával és Czakó Mátéval

Fazekas Anna Kálmán Eszter Nosferatujában, Czakó Maté pedig a Tünet Együttes Az éjszaka csodáiban akciózik a színfalak mögött.

 Ha ők talpig feketében nem ninjáznák végig az előadásokat, azok nem valósulhatnának meg. Az október 13-i Nosferatu és az október 19-i Éjszaka előtt kérdeztük őket arról, milyen a takarásban.

Fazekas Anna – produkciós asszisztens

Mit csinálsz pontosan az előadás alatt? 

Az előadásban Bercsényi Peti az egyetlen élő szereplő, rajta kívül csak különböző tárgyak láthatók a színpadon: kalapok, ruhák, gyerekjáték, koporsó satöbbi. Ezeknek a tárgyaknak és jelmezeknek a többsége jelenetenként bukkan fel, majd tűnik el. Ezekért az előadásban látható mozgó látványelemekért én felelek. Takarófüggönyök mögött osonva, szaladgálva, vagy éppen kúszva-mászva, attól rettegve, hogy a közönség ne vegyen észre. A produkciós asszisztens feladatköre eléggé változatos  – a próbaegyeztetéstől kezdve a kellékbeszerzésen, -preparáláson, kreatív buheráláson, fogyóeszköz-beszerzésen át – esetenként a technikai háttér biztosítása is hozzá tartozhat. Stáb- és előadásfüggő, mi minden kapcsolódik éppen a feladatkörhöz.

Hogyan kezdtetek közösen dolgozni Kálmán Eszterrel?

Eszterrel a TÁP Színházban ismerkedtünk meg. Öt évvel ezelőtt egyszerre kezdtünk ott dolgozni, ő mint rendezőasszisztens, én mint produkciós titkár. Sokszor adódott olyan helyzet, hogy én is besegítettem neki. Amikor Eszter először rendezett darabot – a TAPE címűt, amit a Fogasházban játszottunk –, azt hiszem valahogy magától adódott, hogy én legyek az asszisztense. Azóta többször dolgoztunk együtt, nem csak színházi produkcióban, szóval azt hiszem, ez egy jól működő munkakapcsolat. 

Mit jelent, hogy a Nosferatu látványszínház?

Az előadásban látható jelenetek a megjelenő tárgyakra és Peti azokra adott reakciójára, hozzájuk fűződő viszonyára épülnek. Ha valami nem stimmel, vagyis nem jön be, vagy éppen nem „tűnik el" valamelyik tárgy, akkor nagyon nagy a baj – szóval számomra óriási stresszfaktort jelent a Nosferatu (nevet). És persze azt, hogy ismét van egy előadás, amit soha nem láthatok.

Milyen reakciók érkeznek hozzád a bemutató után?

Elsősorban pozitív reakciókra emlékszem, de a memóriám sajnos elég rossz, szóval részleteket nem tudok felidézni. Önző módon egy konkrétumra persze emlékszem. Egy ismerősöm az előadás után megérdeklődte, mi közöm van a produkcióhoz. Jó érzés volt látni, amint leesett az álla, hogy azok a tárgyak („de mindegyik? igen, mindegyik!”) azért mozgott, mert én ott voltam a függönyök mögött.

Min dolgozol még most?

Jelenleg az Artusnak, Goda Gábor társulatának dolgozom, szintén produkciós asszisztensként. A Cseppkánon című előadásnak a napokban, október 9-én volt a bemutatója a MÜPÁban. 

Czakó Máté – rendező munkatársa

Mit csinálsz pontosan az előadás alatt?

Végül elég komplex lett a szerepem, mert az utolsó pillanatban be kellett ugranom a darabba, egy titkos szerepbe. De az egész úgy kezdődött, hogy Réka megkért, hogy legyek „külső szem” a próbafolyamat alatt, így kezdtük a közös munkát. Az első pillanattól abban próbáltam segíteni, hogy a Réka által látott képek és víziók minél jobb formában kerülhessenek a színpadra. A főpróbahéten derült ki, hogy be kell mennem a színpadra is, mert olyan sok képet és változást sikerült beépítenünk, hogy sűrűvé vált az előadás szövete. A trükkökre így sem ideje, sem lehetősége nem maradt a táncosoknak a tüll mögött. Én egy ninjaruhába öltözve – amiből csak a szemem fehérje látszik ki, vagy remélem még az sem – az előadások alatt arra törekszem, hogy segítsem őket az öltözésben, díszítésben, ruhák áthordásában a takarás egyik részéből a másikba, a gurulós emelvény beemelésében. Sokszor a színpadon keresztül, láthatatlanul. 

Koreografálsz, rendezel, színészkedsz. Milyen számodra ez a dupla háttérmunka?

Horváth Csaba osztályában végeztem fizikai színházrendező-koreográfus szakon. Tudom, milyen kint ülni, figyelni, rendezni, koreografálni. Azelőtt a színész szakot is elvégeztem Kaposváron, ahol persze az volt a feladat, hogy az alakításod minél emlékezetesebb legyen, megmaradjon a nézőkben. Ez az előadás most remek lehetőség arra, hogy kipróbáljam, miként lehetek a legkevésbé látható. Sokat tanultam Rékától, most már több mint másfél éve dolgozom a Tünettel különböző projekteken.

Milyen reakciók érkeztek hozzád a bemutató után?

Túlnyomórészt jó visszajelzéseket kapunk. Aki a sorok között szeret olvasni, megtalálja benne Weörös Sándor versét, de ahhoz is elér, aki a színház szórakoztatóbb részét kedveli – a vetítést, a táncot vagy az élőzenét: G. Szabó Hunorék munkáját. Szóval mindenki megkaphatja a személyre szabott színházi csomagját. 

Sokféle területről érkeztek – neked milyen volt ez a közös munka?

Élek-halok a különböző gadgetekért és kütyükért, a színház multimédiás lehetőségiért – megyek is megnézni hozzátok Virágékat (Arany Virág és Hadi Júlia két belga művésszel közös Dar Winners premierje). A fizikai színház, amit tanultam, pont ebbe az irányba mutat: minél több síkon – zene, tánc, multimédia – kommunikáljunk közös célt szolgálva, a lehető legtöbbet átadva a gondolatinkból. Szóval nekem ez gyümölcsöző folyamat volt, és nagyon élveztem. Bence mintha tényleg csodákra lenne képes (Samu Bence, az előadás során használt Animata szoftver kitalálója és fejlesztője). Mi megkérjük, hogyan mozgassa a figurát, ő pedig leül a gép elé, a képernyőn elkezdenek futni a furcsa jelek, mint a Mátrixban. Aztán megelevenedik a vásznon az, amit elképzeltünk. Mezei Ildikóval és Taskovics Évával, a grafikus-animátor csapattal is szuper volt együttdolgozni.

Min dolgozol még most?

Október 10-én és 31-én játsszuk a MÜPA Üvegtermében a Tökváros című gyerekelőadást, amit rendeztem. A J. B. Yeats: A sólyom kútjánál című előadással, amiben játszom és koreografáltam, október második felében Írországban vendégszerepelünk, közben folyamatosan játszom az Erkel Színház West Side Story-jában Gee-Tar szerepét. Aztán jöhet a november!

Szerző: bn/ Trafó