Abszurd illemtanórát ad a StereoAkt

Február 13-án mutatja be a Stereo Akt az Etikett – avagy A tökéletes ember című előadást a Jurányiban. A premier kapcsán Boross Martin és Julia Jakubowska válaszolt.

Az alkotók ajánlója:

Az Etikett egy színpadi természetfilm és divatbemutató. A nézők vendégségbe érkeznek, de abszurd illemtanóra lesz belőle; utazás a koponyánk rejtett, ösztönök uralta zugai körül.

A jegyünket átvettük a check-in pultnál, elhagytuk a tranzitot, elfoglaljuk helyeinket, majd a gép ajtaja bezárul. Egy meglepően őszinte, és meglepően pimasz Pilóta – pontosabban a hangja –, és az ő utasításait követő két utaskísérő lesz idegenvezetőnk egy láthatatlan akarat, egy testetlen rendező furcsa világában, ahol a szobának, a fénynek, egy mozdulatnak, sőt még a gondolatoknak is hangja van. Ez a szoba beszél hozzánk, mi több, instrukciókat ad.

Az utazás során kéjelgés, zabálás, toporzékolás és párviadal útján tanulunk rendesen szorongani, viselkedni, megfelelni – a legnagyobb szintű politikai korrektség és illendőség mellett. Protokolláris viselkedésformák ütköznek meg zsigeri megnyilvánulásokkal, a tapintatos a nyers igazsággal.

Olyan gesztusokkal szembesülünk, amiket nem engedünk meg magunknak, pedig jól esne, vagy annak ellenére megtesszük, hogy nem esik jól. Szeretnénk jók lenni. De a jó nem elég, tökéletesnek kell lenni. Nem elég tökéletesnek lenni, azt meg is kell tudni mutatni.

Hogyan szabadulhatna meg ez a díszes társaság, az utazóközönség a megfelelési kényszer és hétköznapi szerepjátszás, álcák általi bezártság érzettől? A szabadulás útja rögös. Konfliktusokkal, kellemetlenségekkel jár, és népszerűtlen lépések vezetnek a célhoz, ahol őszintén vállalhatjuk magunkat, és nézhetünk utastársaink szemébe.

A két főhősünk mintha egy terrárium üvegén belül létezne. Szavaikat nem halljuk, csak a mozdulataikat látjuk. A hangtalan sírásukat, néma üvöltésüket. De nem maradunk le semmiről, mert a Pilóta gondoskodik rólunk és mindent hallhatóvá tesz számunkra a saját rádiós rendszerén, a nézők fejhallgatóján keresztül. De vajon biztos, hogy mindenki ugyanazt hallja?

Az előadás – akárcsak más STEREO Akt előadások – egyedi szerzői koncepcióra épülnek, az előadás struktúrája és szövege az alkotói folyamat alatt alakul ki a résztvevő művészek közreműködésével.

A produkció a STAFÉTA keretén belül a Fővárosi Önkormányzat támogatásával valósul meg.

Támogatók, produkciós partnerek: Staféta, Budapest Főváros Önkormányzata, Füge Produkció, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alap, Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, Ludwig Múzeum

Alkotók, előadók: Boross Martin, Julia Jakubowska

Narrátor: Terhes Sándor

Szöveg: Boross Martin, Téri Gáspár

Hang-design, zene: Bartha Márk, Tóth Szabolcs

Látványtervező: Kálmán Eszter

Fény: Kocsis Gábor

Technikai munkatárs: Szapu Márk

Dramaturg, rendező munkatársa: Téri Gáspár

Produkciós asszisztens: Varga Brigitta

Producer: Rácz Anikó

Rendező: Boross Martin

Fotó: stereoakt.hu

Villáminterjú  Boross Martinnal és Julia Jakubowskával

Etikettről lévén szó, arra gondoltam, hogy átlépve az interjúzás „illemszabályait” arra kérlek titeket, hogy áruljatok el valami olyat a másikról, amit nem sokan tudnak róla.

Martin: Juli nehezen viseli, ha ellenőrzés vagy irányítás alatt tartják. Amikor elege van a világból és az emberekből, gyakran elképzeli, hogy milyen jó lenne egy gyerek bőrébe bújni, akinek bármit szabad, ha akar, toporzékolhat például a villamoson.

Julia: Annak ellenére, hogy Martin sem szereti túlzottan a szabályokat, hajlamos nagyon szigorú lenni saját magával, ha munkáról van szó.

Martin: Igen, néha saját magam „Nagy Testvére” vagyok.

A február 13-án – a STAFÉTA pályázatnak köszönhetően – bemutatásra kerülő Etikett azért születik, mert elegetek lett a konvenciókból, a politikailag korrekt viselkedésből és beszédmódból?

Martin: Az etikett valójában csak apropóul szolgál arra, hogy megvizsgáljuk, hogyan köt gúzsba a saját önuralmunk és megfelelési kényszerünk, és, hogy hogyan szabadíthatjuk fel magunkat.

Julia: Számomra a külső tényezők is fontosak, legyen szó akár csak az informális, baráti kapcsolatokról. Mivel jelenleg még nem beszélek olyan jól magyarul, a megértésben sokszor a testbeszédre hagyatkozom, például a villamoson azt figyelem, hogy mekkora távolság van a beszédpartnerek között, milyen arcot vágnak stb. Másrészről, az etikett a színház része, alapvetően meghatározza a néző és a színész viszonyát. Nagyon furcsa, mikor a barátaim jönnek el megnézni egy olyan előadást, amiben játszom, akkor közöttünk is rögtön fellép a színész és a néző közötti etikett: illedelmesen megtapsolnak a végén, az előadás után pedig udvariasan kicsit beszélgetünk a darabról.

Az Etikettben átlépitek majd a nézők és a színészek között húzódó illemhatárt?

Martin: Igen, sokszor játékba hívjuk őket, gondolkozniuk kell egymásról és magukról, saját szerepükről. A narrációval a biztonság illúziójába ringatjuk őket, majd óvatlan pillanatokban kihúzzuk a lábuk alól a talajt.

Julia: Ha lehet, azért ne ijeszd el teljesen a nézőket!

A Promenádhoz hasonlóan kell elképzelnünk a narrációt?

Julia: A Promenádban hallható narrációt sokban befolyásolják az utcai események, a véletlen furcsa játéka, mely most nem kap teret. A narrátor van, amikor szinkronizál minket, van, amikor utasításokat vagy épp tanácsokat osztogat nekünk, és van, amikor prezentálja a nézők és a mi gondolatainkat – igen, a narrátor gondolatolvasó is, úgyhogy mindenki vigyázzon vele!

Ki ez a narrátor?

Martin: A narrátor, vagy nevezhetjük a tudatalattinknak is, az események szívtelen és könyörtelen rendezője, aki az Etikett könyvét akarja megtaníttatni velünk. Azonban ahogy halad előre az előadás, szép lassan világossá válik, hogy nem biztos, hogy ez annyira jó nekünk.

Julia: A narrátor a mindenkori hatalom – legyen az egy belső hang, egy coach, vagy Isten – aki eldönti helyetted, hogy mit és hogyan csinálj. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy hol húzódik a határ az etikett szerinti és az ösztönös viselkedésünk között. Hogyan viselkedik például Juli anélkül, hogy bármi, vagy bárki megmondaná neki a mit és hogyant? Egyáltalán lehetséges ez?

A kerettörténet szerint, akárcsak a Promenádban, most is egy közös utazásra hívjátok a nézőket.

Martin: Az utazás most elvontabb formát ölt: a konvenciók, a hagyományok, az ösztönök és az Etikett könyvének világát járjuk körbe.

Julia: Az utazás illúzióját megsegítjük majd különböző hanganyaggal, amit a narrációval egyetemben egy fülesen keresztül fognak hallani majd a nézők.

A fülesek viselése nem fogja megbontani az együttlét közösségi formáját?

Martin: A narrációt hallgatva lesz, amikor egyedül érzed majd magad, amikor csak a csoport egyik felével azonosulsz, s olyan is, amikor az egész csapattal együtt mész. Azt a lehetőséget kínáljuk neked, hogy egyszer önálló személyként, máskor a közösség tagjaként határozd meg önmagad.

Mire utal az alcím, a Tökéletes ember?

Martin: Arra az állapotra, ahova a narrátor el akar minket juttatni. Persze, ez nem sikerül neki.

Julia: Ne spoilerezz! A végére megkérdőjeleződik, hogy ki a tökéletes: az, aki betéve tudja az etikettet, vagy az, akinek sikerült tőle megszabadulnia. Egyáltalán, mi olyan jó a tökéletességben?

Kérdezett: Antal Klaudia

Jurányi Latte