Benedek Miklós: „Azt hiszem, végigjártam a ranglétrát”

„Nagyon örülök, az ember minden díjnak örül, amit adnak neki. Azt hiszem, végigjártam a ranglétrát” – mondta Benedek Miklós színművész, aki kedden Kossuth-díjat vehetett át a Parlamentben.

A Jászai Mari-díjas színész-rendező, érdemes és kiváló művész utánozhatatlanul eredeti, kifinomult és elmélyült játékmódja, rendkívüli stílusérzékről tanúskodó emblematikus szerepformálásai, valamint a klasszikus kabarék világát is népszerűsítő kivételes és méltán nagyra értékelt művészi pályája elismeréseként kapta a díjat.


Benedek Miklós követte édesapját, Benedek Tibort a színi pályán, elsőre felvették a színművészeti főiskolára, Szinetár Miklós osztályába. Szerette az ott töltött éveket, diplomáját 1969-ben vette át. Both Béla volt akkor a Nemzeti Színház igazgatója, aki látta a főiskolán egy Ady-esten és leszerződtette. A Nemzetinél 13 évet töltött, majd a Katona József Színház tagja volt 17 évig, 2003-tól hat évre újra a Nemzeti Színház tagja lett, most megint szabadúszó. Közben vendégként az ország szinte minden színházában játszott vagy rendezett, és 20 évig tanított a színművészetin.

 

Benedek


Meghatározó volt számára Major Tamás mellett Zsámbéki Gábor és Székely Gábor. „Nagyon szerettem Szirtessel, Martonnal is dolgozni” – idézte fel pályája későbbi szakaszait. Fontos állomásaként beszélt a Budapest Orfeum című produkcióról, amelyet csaknem négyszázszor eljátszottak. A Császár Angelával és Szacsvay Lászlóval közösen létrehozott legendás zenés előadás 9 évig volt műsoron, bejárták vele a világot.


Kiemelte: szakmai szempontból is meghatározó volt számára az 1982-ben alakult Katona József Színház. „Az első tíz év kimagasló volt” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy az ott töltött emlékezetes évek alatt sok jó szerepet eljátszott, és rengeteget utaztak.


Beszélt a Katonában játszott Mirandolina, Tarelkin halála, Menekülés, Az ember, az állat és az erény, valamint Catullus című előadásról. Kiemelte a Játékszín Hyppolit, a lakáj és Villa Negra című produkcióját, a vígszínházi Csókos asszonyt, a Nórát és a Játék a kastélyban című Molnár-darabot, amely 7 éve van műsoron. Játszott az Operában is, Offenbach Kékszakállában.


Első rendezése a Galócza című produkció volt, majd az Illatszertár következett a József Attila Színházban, a közelmúltban pedig Szacsvay László Szép Ernő-estjét, a Pianínót rendezte.

 

 

Rengeteg tévéjátékban szerepelt. Filmjei közül kiemelte a Turnét, A szeleburdi családot és a Macskafogó című rajzfilmet. Legutóbb Pálfi György Szabadesés című alkotásában játszott Molnár Piroskával. „Nem volt igazából jellemző a pályámra, hogy olyan nagyon felfedezett volna a film” – jegyezte meg.


Benedek Miklós jelenleg 7 szerepben, 3-3 előadásban a Játékszínben és az Orlai Produkciónál, továbbá a Játék a kastélyban című darabban látható. Havonta több mint 20 előadásban játszik.


Van két csodálatos fiam, három gyönyörű unokám, elértem, amit az ember elérhet, nem illene, hogy panaszkodjak” – fogalmazott a színész.

 

MTI

 

süti beállítások módosítása