Bécs után Németországot is meghódította Mundruczó és a Látszatélet

A osztrák világpremier után június elején Oberhausenben, a Proton Színház egyik külföldi koprodukciós partnerszínházában volt a Látszatélet németországi bemutatója.

Latszatelet foto Rev Marcell web4

Fotók: Rév Marcell

 

Röviden az előadásról:

 

Mundruczó Kornél legújabb rendezésének középontjában emberi sorsokra koncentráló intim duettek állnak. A bécsi ősbemutató után Oberhausenbe, Wiesbadenbe, Drezdába, Berlinbe és Lille-be utazik a Látszatélet, melyet Budapesten legközelebb 2016. december 8-10. között az előadás magyar koprodukciós partnere, a Trafó tűzi műsora.

A Látszatléletben két anya-fia kapcsolatot látunk egy mágikus lakás terében egymásra tükröződve. Egy roma nő (Monori Lili) és identitását maga mögött hagyni próbáló fia (Jéger Zsombor), egy egyedülálló anya (Láng Annamária) és gyermeke (Kozma Dáriusz/Gerendás Ruben), valamint a történeteiket összekötő férfi (Rába Roland). Mindannyian látszatéletet élnek.

Az Ágh Márton tervezte, már-már élővé váló monumentális díszletben látható előadás felveti az örökérvényű kérdést, hogy vajon magunk választjuk sorsunkat, vagy eleve elrendelt életutakat járunk be? A produkció messze túlmutat aktuális politikai és társadalmi kérdéseken, a hangsúly az emberségre és a szokásjoggá vált igazságtalanságra kerül.

 

 Latszatelet Rev Marcell web

 

A Proton Színház közleménye:

 

A legnevesebb német újságok visszhangoztak Mundruczó és a Proton Színház bravúrjáról:

 

“Az arc mint harctér, a bérlakás mint mikroszkóp, a színpad mint nagyítóüveg: az 1975-ben született Mundruczó Kornél színházművészete kis léptékben, éles körvonalakat használva reflektál a társadalmi viszonyokra, és ezáltal válik a Látszatélet egyszerre költői és politikai eseménnyé.” Frankfurter Allgemeine Zeitung

 

“Az este folyamán végig érezhető egyfajta feszítő közlésvágy, ami sajnos oly gyakran hiányzik a színházból, még akkor is, ha aktuális és releváns témákról van szó. Itt valaki azért beszél, mert közlendőjét sürgősen és feltétlenül el kell mondania. Ez pedig óhatatlanul átsugárzik a nézőre. Mindemellett Mundruczó olyan biztos színházesztétikai érzékkel rendelkezik, hogy ez a közlésvágy soha nem csúszik át agitpropba. Ez nagyon ritka rendezői bravúr és csak a legnagyobbaknak sikerül.” ruhrbarone.de

 

 Latszatelet foto Rev Marcell web2

 

 

“Látszatélet című előadásában a megszokott színpadi provokáció és erőszak helyett enyéni sorsokra vetett csendes és intim pillantással lep meg a neves magyar színházi- és filmrendező, Mundruczó Kornél.” Süddeutsche Zeitung

 

“Mundruczó Kornélnak és a budapesti Proton Színháznak szokatlanul sűrű és jelentős politikai zeitstücköt sikerült létrehoznia. Miután kihunynak a reflektorok, a közönség először percekig néma, majd hosszan tartó tapssal jutalmazza a rendezést, a színpadképet és a színészeket.” opernnetz.de

 

Peter Carp, a Theater Oberhausen igazgatója is szuperlatívuszokban beszélt a Proton Színház vendégjátékáról és “Európa egyik legfontosabb rendezőjéről”, aki Cannes-ban díjazott filmrendező is egyben, kiemelte a “szenzációs díszlet”-et valamint a “markáns művészi kézjel”-et." – írta Ralph Wilms a WAZ-on.

 

A Theater Oberhausen, ahol összesen öt alkalommal volt látható az előadást, egy kísérletező kedvű, kockázatvállaló színház, amely több olyan alkotót indított el a pályáján, akik időközben már nagy ismeretségre tettek szert. Például Herbert Fritsch, a jelenleg egyik legkeresettebb német rendező is itt mutatkozott be először rendezőként. A Látszatélet Oberhausen után, Wiesbadenbe, Drezdába, Berlinbe és Lille-be utazik, Budapesten legközelebb 2016. december 8-10. között az előadás magyar koprodukciós partnere, a Trafó tűzi ismét műsorára.

 

 

süti beállítások módosítása