Mácsai Pál: „Arra reagálunk, ami körülöttünk, velünk történik”

Az Örkény igazgatója a 168 Órának elmondta: színházuk nem kiszolgáltatott a közélet hektikájának, darabjaik műsorra tűzésében mindig az a döntő, hogy a jelenről beszéljenek. Lapszemle.

 

A 168 óra cikkéből:

 

A kérdésre, milyen színházat csinálni ma Magyarországon, Mácsai Pál így felelt: „Első ránézésre nem rossz: a színházak leginkább tele vannak, a nézők érdeklődése inkább növekszik, mint csökken, és a kőszínházak finanszírozása is kiszámítható. Ez jó. De negatív tendenciák is vannak: a számottevő, újat kereső műhelyek száma egyre kevesebb, nem függetlenül az igazgatói kinevezések átpolitizáltságától, és a független színházak vonzó sokaságának munkája az utolsó években a korábbinál is sokkal nehezebb lett, kevés kivétellel ellehetetlenült. Az Örkény Színház nem kiszolgáltatott a közélet hektikájának, ezért mi jó helyzetben vagyunk, művészi habitusunktól függ, hogy mivel foglalkozunk”.

 

 macsai pal

 Fotó: Kárpáti Iván

 

Az Örkény teltházas előadásaival kapcsolatban elmondta, másért nézett az Anyám tyúkja, megint másért a Bécsi erdő, vagy a Hamlet, másért az Apátlanok. „Közös a társulat ereje, a darabválasztás horizontja, a megcsináltság igénye, hogy kíváncsi színészek és klisékerülő rendezők dolgoznak nálunk, közös a kis színpad miatti közelség, közös az is, hogy minden előadásunkat folyamatosan karban tartjuk. Darabjaink műsorra tűzésében mindig döntő az, hogy a jelenről beszéljünk, de ez is sokféleképp lehetséges: van, amikor kifejezésmódban, a színpadi fogalmazás oldaláról, és van, amikor a közéletiség síkján is.

A Stuart Mária, a Peer Gynt, vagy az Ügynök halála inkább az előbbire, a Hamlet például inkább az utóbbira példa. Hiszen itt maga a mű a közélet, a politika természetéről is szól. A Hamlet nálunk egy stadionban játszódik, tehát elvisszük a mai közérzetek és tapasztalások irányába, de nem ezért vesszük elő, hanem miközben a szöveg megértésén dolgozunk, eljutunk eddig a színpadi térig. Ebben is Shakespeare művét játsszuk, Hamlet történetét, azt akarjuk megérteni. Ha nem így lenne, ha pusztán üzengetnénk, a nézőt nem érdekelné, vagyis nem néznék. Ha bemutatjuk a Mesél a bécsi erdőt, ami a szélsőjobb előretörésének csíraállapotában mutat be egy impotens társadalmat, akkor is az alakok sorsának megértésével foglalkozunk. Arra reagálunk, ami körülöttünk, velünk történik, de természetesen nem a publicisztika módján” – hangsúlyozta Mácsai Pál.

 

A direktor a következő évad műsortervéről is beszámolt. Molnár Ferenc A Hattyú című komédiájával indítanak Polgár Csaba rendezésében. Ebben az előadásban először lép fel az Örkényben Csákányi Eszter, a főbb szerepeket Tenki Réka, Nagy Zsolt, Für Anikó, Takács Nóra Diána, Ficza István és Mácsai Pál játssza. Az ötvenhatos forradalom hatvanadik évfordulója kapcsán Eörsi István börtönfeljegyzéseit mutatják be Emlékezés a régi szép napokra címmel. Mácsai hozzátette, érdekes egybeesés, hogy a szöveget a hetvenes években Pogány Judit, az Örkény társulatának jelenlegi tagja csempészte be a bőröndjében Magyarországra, mikor Franciaországból hazautazott. A darabot Znamenák István adja elő monodrámaként az Asbóth utcai stúdióban Bagossy László rendezésében. A játszóhelyről az igazgató elmondta, talán sikerül magukhoz kötniük és újra életre kelteni. Régi vágyuk válna valóra ezzel, a hetedik kerület és a Főváros közös segítségével. Gáspár Ildikó újabb Ödön von Horváth-darabot rendez a Stúdióban hat szereplővel, Mácsai Pál az Anyám tyúkja 2-t állítja színpadra, az évad közepén pedig Ascher Tamás rendez a nagyszínpadon.

 

A teljes interjú itt olvasható.

 

süti beállítások módosítása