Máté Gábor: "Csak a minőségre kell figyelni"

Az Olaszliszkai című előadás után Szögi Lajos családja majdnem beperelte a Katona József Színházat, most pedig azért kerültek újra a kormánypártiak kereszttüzébe, mert Pintér Béla A bajnok című darabjában felismerni vélték az egyik fideszes politikust és családját.

 

A kérdésre, hol a határ művészet és a magánélet védelme között, van-e egyáltalán határ, Máté Gábor úgy felelt: “Lehet, hogy van, de mivel Az Olaszliszkai már az előadás előtt is rég létező dráma volt – amiben ráadásul nincsenek is nevesítve a szereplők –, nekem ilyesmi eszembe sem jutott. Más kérdés, hogy utána kénytelen voltam belátni, hibás a gondolkodásom. A család végül szerencsére megértette a pozitív szándékaimat – lehet, hogy azért, mert levélben bocsánatot kértem tőlük. Megrendített, hogy fájdalmat okoztam valakinek, méghozzá olyasmivel, amivel épp az ellenkezőjét szerettem volna elérni. Persze én ellenérdekelt vagyok a hallgatásban: a család szeretné elfelejteni a borzalmakat, de meggyőződésem, hogy a társadalomnak ezzel szemben szüksége van a kibeszélésre. (…) Lehetséges, hogy elővigyázatlan voltam Az Olaszliszkai, de talán még A bajnok esetében is. Engem csak az érdekelt, hogy Pintér Béla a lehető legjobb formáját fussa. Én annyira felhasználom a saját életemet és a színészeim, tanítványaim történeteit a munkáimban – amit az AlkalMáté Truppal évek óta csinálunk, az ennek a tizenötszöröse –, hogy fel sem merül bennem ilyesmi. A művészet ilyen; ilyen alapon egy festőnek sem lenne szabad modellt ülni” – fejtette ki a Katona József Színház igazgatója.

 

mategab

 

Annak kapcsán, hogy a kultúráért is felelős főpolgármester-helyettes, Szalay-Bobrovniczky Alexandra a Színház folyóirat interjújában azt mondta, bár A bajnok szerinte „bőven túllépte a jó ízlés határát”, nem merülhet fel, hogy ennek hatása legyen az önök kapcsolatára, Máté Gábor úgy fogalmazott: “Nem szeretnék félreérthető lenni, de egyértelműnek gondolom, hogy a fővárosi színházak jól jártak a főpolgármester-helyettes asszonnyal. Ő egy ambiciózus politikus, aki a legjobbkor lépett be ebbe a történetbe: azóta kevesebb a bizonytalanság a budapesti színházak körül. Ami a jelenlegi gazdasági körülmények között lehetséges, azt ő megteszi. Bármennyire is szeretné nyilván a balliberális sajtó, hogy valami rosszat mondjak, nem tudok. A fővárosi színházakat jóval több elvonás sújtotta a korábbi városvezetés idején” – fejtette ki Máté Gábor, aki azt is hozzátette, emiatt tehát nincsenek álmatlan éjszakái.

 

“Vannak álmatlan éjszakáim, de nem ezért, hanem a korom miatt, és mert nagyon rossz alvó vagyok. És persze azt sem szeretem, ha méltatlan politikai támadás ér. Még csak nem is elsősorban saját magam miatt. Eleve minden pártnak érdekében áll világossá tenni, hogy kiket kell ellenségnek tekinteni, és ezt ezzel is csak még élesebbé teszik. Pedig én épp azt szeretném bebizonyítani, hogy igenis létezhet olyan ember vagy csoportosulás, aki vagy ami valóban független, és nem azért üt meg kritikai hangot, mert a másik oldal felé igyekszik kacsintgatni, azt várva, hogy amikor majd az kormányra kerül, hirtelen valami nagyon pozitív dolog történjen vele, hanem azért, mert a művészet dolga a kritikai magatartás, a társadalmi berendezkedés gyanakvó elemzése. Mindig rosszat szül, ha valaki a politika vállára állva jut valamilyen stallumhoz” – nyilatkozta a színigazgató.

 

A POSZT megújításáért felelős tanácsadó testületről és arról is szólt, mit lenne a legfontosabb megváltoztatni: “Elsősorban azt, hogy a politika ne legyen ott a háttérben, hiszen nyilvánvalóan megjelent a két színházi társaság küzdelme révén. Ez már ránézésre, akár a névsorokat olvasva is világos. Tarthatatlan állapot, hogy politikai hovatartozás dönthet bármiről, akár még a fesztivál programjáról is. Ezt meg kell szüntetni, és csak a minőségre kell figyelni. (…) Úgy látom, lehet egymással beszélni. Ha ez a kérdés nem rendeződik, akkor valami még ennél is rosszabb fog következni" - szögezte le Máté Gábor.

 

A teljes interjút az INDEXen olvashatja.

 

süti beállítások módosítása