„Semmit sem bántam meg” – Alföldi Róbert válaszolt

Ma is kiadná a románoknak a Nemzeti Színházat december elsején és nem bánta meg azokat a nyilatkozatait sem, amelyeket a színház éléről távozóban adott 3 éve. Alföldi Róbertet a Mandiner kérdezte.

A Mandiner cikkéből:

 

„Nem is sírok, az viszont ténykérdés, hogy marginalizálódtam” - mondta egy korábbi interjúban Alföldi Róbert. A felvetésre, miszerint külföldi munkái mellett hat darabban működik közre itthon, a rendező így felelt: "Tegyék fel akkor azt a kérdést is, hogy hol. Elmondom. Az Átriumban, amely ugye magánszínház. A BMC-ben a II. Edwarddal – a BMC sem állami. A Bábszínház és a Radnóti államiak, de ettől még tényszerű, hogy egy csomó hely, ahová előtte hívtak, kitette elém a stop táblát. Volt, ahol névvel, címmel a polgármester megtiltotta, hogy hívjanak. Önök szerint ez miért van? Azért, mert a színházak nagy része hirtelen rossznak tartja, amit csinálok?"

 

A kérdésre, miért nem pályázta meg az Újszínházat, így válaszolt: "Persze, a gyakorló homofób főpolgármester biztosan engem nevezett volna ki. Nincs erre időm. Eszembe sem jutott. Tizenketten pályáztak, aztán milyen csodálatos, nagy változások történtek! A szakmai bizottság is milyen tökösen kiállt az értékek mellett. Szerintük Bodó Viktor és Dörner György ugyanazt a színházi minőséget képviseli. Ilyesmiben kár részt venni."

 

Alfoldi

Fotó: alfoldi.fb 

 

Alföldi Róbert arról is beszélt, hogy amit öt év alatt elértek a Nemzetiben, azt nem magának, hanem az országnak érte el. Vidnyánszky kinevezésének üzenete pedig egyértelmű: "Tök mindegy, hogyan dolgozol, egy dolog számít: a lojalitás. Hogy mellettünk állj. Akkor maradhatsz, bármit művelsz, akármilyen a teljesítmény. Ha nem, menned kell, függetlenül attól, elértél-e valamit. Azért bénító ez az elvárásrendszer, mert feleslegessé teszi a munkát, az alkotást, a teljesítményt. Ezért olyan romboló. Az egész alján tehát a politika van, ezért lett belőle nemzetközi balhé is. Nem pártpolitikai: bármilyen hihetetlen, az a húszezer ember, aki ott volt az utolsó napon, biztosan nem mind ellenzéki szavazó. De mondjuk, egyáltalán nem is érdekel, és nem is tudom, hogy hogyan szavaznak. Akik úgy álltak sorba, ahogy arra száz éve nem volt példa. Erre szerintem túlontúl elnéző hozzáállás, hogy Mit ugrál itt ez az Alföldi? Jön valaki más és majd kiderül, jól csinálja-e. A probléma ugyanis nem az, hogy nem én folytathattam. Nem 'jár' nekem a Nemzeti, természetesen. A gond az, amiért nem folytathattam. Hogy abban a munka, a teljesítmény szempontként sem vetődhetett fel, csak a személyem, csak a vélt hovatartozásom. A lebonyolításról nem is szólva: az egyik pályázó beosztottjai a döntőbizottság tagjai – ez azért nagyon ciki volt. Nem túl elegáns gesztus az sem, nem is volt rá példa eddig a magyar színháztörténetben, hogy valaki az elődje egyetlen előadását sem viszi tovább. Hogy konkrétan a földdel teszi egyenlővé, ami addig épült. Itt most megtörtént ez is" - hangsúlyozta a rendező.

 

A Nemzeti egykori igazgatója azt a döntését sem bánta meg, hogy annak idején odaadta a teátrumot a románoknak, hogy ott ünnepeljék Erdély megkaparintását. "Nemcsak azt ünneplik. Azt hiszem, most is kiadnám. Nem dafkéből. Azért, amiért akkor is kiadtuk. Hogy segítsük a megoldást. Hogy pofázzunk róla. Nem azért csináltuk akkor sem, hogy megalázzuk Magyarországot vagy bárkit, bárhol. Azért csináltuk, mert fontos nekem is" - mondta Alföldi Róbert, hozzátéve: megvan még neki a lista a kormánytagokról, akik hivatalosak lettek volna a román ünnepségre, akik elsőre egyáltalán nem háborodtak fel, hanem szépen visszaigazolták, hogy mennek.

 

A teljes interjú itt olvasható.

 

süti beállítások módosítása