Bányai Kelemen Barna: „Nekem mindig is jó sziget volt a színház”

Sokan emlékeznek a Székely Csaba írta és Sebestyén Aba rendezte marosvásárhelyi Bányavakságra, amit többször játszottak nálunk is.

A tört magyarsággal beszélő román rendőr figuráját Bányai Kelemen Barna játszotta. Egy éve a szombathelyi Weöres Sándor Színházhoz szerződött. A színészt a Revizor kérdezte. Lapszemle. 

 2013-ban, még marosvásárhelyi színészként kapott díjat a színikritikusoktól, a legjobb férfi mellékszereplő díját Florin szerepéért a Bányavakságban, most pedig Bartis Attila  A nyugalom című darabjának férfi főszerepéért jelölték. (Rajta kívül a női főszereplő, a rendező és a díszlettervező is kapott jelölést.) Bányai Kelemen Barna ennek kapcsán elmondta: „Korábban soha nem dolgoztam a rendezővel, Radu Afrimmal, akit a szakma fenegyerekként emleget… (…) Nagyon képszerű a látásmódja, fotóval is foglalkozik. Sokszor egész installációt visz föl a színpadra. A próbaidőszak alatt szinte megvolt a díszlet, voltak már fények, de színészileg még sehol nem tartottunk, a szöveg is bizonytalan volt. Afrim megállította a próbát, úgy járta körbe az egész színpadot, mint egy műalkotást.  Nagyon zsúfolt, nagyon kitalált volt a díszlet. Odébb tett valamit, egy poharat vagy valami kis szöszt. Mi szoborrá merevedve álltunk, ő körbejárta, körbefotózta a változást. Hosszan. A munkáiban nagyon erős a vizualitás. Ugyanakkor nagyon bátran nyúl kevésbé megszokott témákhoz. Színészfacsaróan dolgozik, nála nincs középszerű megoldás. Szinte mindig valami extrém vízióra törekszik, ezért tarthatják őt fenegyereknek”. 

A kérdésre, hogy bírja ezt a „színészfacsarást”, úgy válaszolt: „Biztos történik bennem valami, az adrenalin, vagy nem tudom… Sokszor nehéz verítékben, vízben játszani, miközben úgy telik el két és fél óra a színpadon, hogy nem lehet kiengednem egyetlen pillanatra sem” . 

Bányai Kelemen Barna egy éve szerződött Magyarországra, játszik Szombathelyen, Budapesten és Marosvásárhelyen. Ennek kapcsán úgy nyilatkozott: „Új emberekre, új szituációkra, új partnerekre voltam kíváncsi, váltani akartam. Amikor az ember új csapathoz kerül, nyilván van egyfajta kivárás, puhatolózás, „körbeszaglászása” a dolgoknak, azt hiszem, az első munkával ezen túl lettünk. Ha létezik olyan, hogy beilleszkedni társulatba, közegbe, az megtörtént. Nagyon megszerettem az embereket, akikkel együtt dolgozom. Nem vagyok nagyon barátkozós típus, de azt hiszem, lehet munka által barátokat szerezni. Amikor egy színész terepet, színházat, társulatot vált, a munkája alapján lesz befogadott vagy elfogadott. Kocsmában lehet jófejnek lenni, de ha közben színpadon elvérzik az ember, akkor semmit nem ér az egész”. 

A felvetésre, miszerint akkor szerződött Magyarországra, amikor a kultúra egyre nehezebb helyzetben van, úgy vélekedett: „Az ember valamilyen szemüvegen keresztül nézi az anyaországot. Hogy ez vágyódás, harag, számonkérés, nem tudom. Az biztos, hogy minden átértékelődik attól a pillanattól, amikor itt kezd élni. Ugyanakkor benne élek egy olyan közegben, amit én szigetnek szoktam nevezni, ahol mégiscsak létrehozunk, alkotunk valamit. Aztán megmutatjuk másoknak. Nekem mindig is jó sziget volt a színház, ahova be lehetett zárkózni, benne éltünk, szerettük vagy elviseltük egymást”. 

A teljes interjút itt olvashatják.