„Végre otthonra lelünk” – Villáminterjú Benkó Bencével és Fábián Péterrel

A K2 Színház alapítóit, Benkó Bencét és Fábián Pétert kérdeztük a társulat idei évéről.

Milyen változások elé néz ebben az évadban a k2? Hogyan látjátok, mi az amiben sikerül(het) idén előrelépnetek?

K2 Színház: Rövidek leszünk, mert meg kell írnunk még két jelenetet délutánig. Több nagy változás is érinti a csapatot ebben az évadban. Mindenekelőtt az, hogy társulatunk egyig alapító tagja, Rózsa Krisztián a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződik. A repertoáron tartott előadásokban még ő lesz láthathó, de az évad új bemutatóiban a csapathoz újonnan érkező Mészáros Martin egyetemi hallgató fog megmutatkozni, mint friss k2-s.

Nagy előrelépésként éljük meg, hogy idén az eddigi partnereink mellet új befogadó színházakban is bemutatkozhatunk, úgy, mint az Átrium Film-Színház és a MU Színház. Nagy álmunk válik valóra továbbá azzal, hogy bebizonyosodott: hazánkon kívül a nagyvilágon is van számunkra hely. Ebben az évadban két hetet dolgozhatunk az Egyesült Államokban, ugyanis ott gyűjtünk anyagot Závada Péterrel karöltve az idei Szkénés bemutatónkhoz. És ha ez még nem lenne elég, Röpülj, lelkem! című előadásunk – ami annak dacára, hogy a kritikusok szerint nagyon hosszú -, meghívást kapott Berlinbe a Neuköllner Operbe.

Végezetül úgy volt, hogy megkapjuk az Újszínházat, de hidegzuhanyként ért minket, hogy hiába volt lebeszélve, ez mégsem jött össze. Viccet félretéve: nem is volt lebeszélve. Viszont az egész eddigi fennállásunk egyik legnagyobb előrelépése, hogy jó pár évnyi csatangolás után végre otthonra lelünk: október harmadikától bázist alapíthatunk a város szívében, az ELTE Bölcsészkarán.

A csapat tagjai New York-ban vendégeskedtek

Hogy jött ez a lehetőség?

K2 Színház: Ebben elidegeníthetetlen érdeme van Darida Veronikának, az Esztétika Tanszék docensének, aki régóta figyelemmel kíséri a csapat munkásságát. Tőle eredt az ötlet, hogy milyen jó lenne, ha kialakulna egyfajta szimbiózis az egyetem és a k2 között. Szerencsére akadt is egy kitűnő tér és az egyetem vezetése is nyitottnak bizonyult arra, hogy befogadjon minket. Eképpen hát eldőle, hogy nem kell többet vért ontani a szabad próbatermekért és talán több időnk lesz, hogy dolgozhassunk – így még az is előfordulhat, hogy egy előadásunk, ne adj isten, valahogy már álldogál a lábán a bemutatója környékén.

Mit jelent, hogy aktív részeivé váltok az egyetemi színházi életnek?

K2 Színház: Az ELTE BTK-n ősztől színházi stúdiumok minor indul és tervben van, hogy a képzéshez szorosan kapcsolódjon az Egyetemi Színpad, illetve egy műhely elindítása az egyetemi hallgatók számára. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozunk azzal, hogy betekintést adunk a hallgatónak a színházi alkotófolyamatba, illetve rendszeresen tartunk nyílt próbákat, felolvasásokat, szakmai beszélgetéseket. Egy ilyen együttműködés során az elméleti oktatásban részt vevők fontos ismereteket szerezhetnek a színház gyakorlati oldaláról, nekünk pedig soha vissza nem térő alkalmunk adódik, hogy gazdagíthassuk színházelméleti ismereteinket.

Amiképpen már az Újszínházas pályázatunkban is pedzegettük, hiánypótló kezdeményezésnek tartjuk egy olyan szellemi közösség létrehozását, amely nem ürül ki csupán szakmai (nézői-előadói) viszonyban, hanem lehetőséget teremt az együttgondolkodásra. Ugyan Újszínházban ezt nem tudjuk megvalósítani, de most az ELTÉn komoly lehetőség nyílt ennek megteremtésére. Szeretnénk élni ezzel a lehetőséggel.

Mit mondanátok azoknak a pályakezdőknek, akik esetleg egy társulat alapításán gondolkodnak? Mire kell ügyelniük, mennyi lehetőségük van, milyen áldozatokat kell hozniuk mindezért?

K2 Színház: Nem tudjuk a teljes receptet. Csak odáig van meg, hogy kell egy nagy adag bátorság, kitartás, kell egy csipetnyi felelősségvállalás egymásért és még nagyon-nagyon sok ilyen közhely. Mindig felcsillan a szemünk, amikor elkapunk egy-egy olyan hírt, mely szerint valaki társulat alapításon töri a fejét. Ilyenkor az egyik szemünk sír, a másik nevet. Sír, mert biztos, hogy meg fognak szűnni és nevet, mert tök jó érzés másokkal együtt haladni a megszűnés felé.

Nagyon felemelő érzés, hogy függetlenként azzal kísérletezel, amivel szeretnél, az pedig mélységesen lehengerlő és irritáló, hogy nem úgy teszed ezt, ahogyan szeretnéd, mert állandóan kikacsint barlangjából az Egzisztenciális Problémák Hétfejű Sárkánya. (Most épp egy mesedarabon dolgozunk egyébként, ami jó lesz - Hantocska, Soltis Lajos Színház, szeptember 11.) Az állandó bizonytalanság sokszor elveszi az ember kedvét, de nekünk közben mindig erőt és lelkesedést ad az, hogy egy tucat ember ennek ellenére mégis akar valamit egymástól és a világtól. Ez az összetartó közösség az, amit nem lehet elvenni, ugyanakkor ezt lesz a legfájóbb feláldozni, amikor a normálisnak nevezhető életkörülmények megteremtése (lásd: gyerekvállalás, lakás, autó, kézműves sörök) fontosabb lesz a színházi forradalomnál. Mondjuk nálunk Oszi (Domokos Zsolt) lottózik, ezért nekünk ennyi előnyünk azért van.

Tehát azt üzenjünk a pályakezdőknek, hogy: ma Magyarországon független társulat alapítása elképzelhetetlen lottózás nélkül. (Meg a kapcsolatok.)

Színház.hu