A színész nemrég mutatta be a Hallgatni akartam című Márai Sándor-monológot a Vígszínház Házi Színpadán. Hegedűs D. Gézát az Index kérdezte.
Hegedűs D. Géza szerint amikor ő kezdte a pályát, a tehetséges ember eljuthatott oda, ahová el akart jutni, és az elég volt ahhoz, hogy megteremtsék a maguk egzisztenciális feltételeit. „Akkor a tehetség volt az elsődleges, míg ma ez kevés helyen elég: egy ponton túl minden anyagi kérdés. A színészképzésen szerencsére még csak egyetlen dolog számít: az kerül be, aki tehetséges, nem az, akinek gazdagabbak a szülei. Örülünk, ha egy szikrázó tehetség elénk vetődik egy rossz szociológiai környezetből, mégis sajog a szívem, mert megjelent a kulturális szegénység: hány meg hány potenciális tehetség ragad meg valahol úgy, hogy soha nem fog tudni kiteljesedni, mert nem jut információhoz, vagy módja sincs eljutni a felvételiig! Mennyi segítő gesztus kell ahhoz, hogy egyszer csak virágba boruljon egy tehetség!” - fogalmazott a színművész.
Fotó: Jókúti György
A Hallgatni akartam című monodrámával kapcsolatban megjegyezte, Márai írt arról, „hogy milyen szánalmasan és nevetségesen tudatlan a kortárs a maga sorsát illetően”. Márai számára ez éppen az anschluss pillanata volt, folyamatosan oda kanyarodott vissza, hogy akkor még nem lehetett tudni, hová vezet majd az, amikor Hitler 1938. március 12-én bevonult a Habsburgok egykori fővárosába, Bécsbe. „És tényleg, honnan tudjuk mi most, hová fog gurulni az a gombolyag tíz év alatt, ami most indult el, hogy egy példát mondjak, a brexittel?” - tette fel a kérdést Hegedűs D. Géza.
A felvetésre, vajon meg tudja haladni a következő generáció a mai színházi szakma széthúzását, átpolitizáltságát, a Vígszínház tagja így felelt: „Nem biztos, hogy meg kell haladni, lehet, hogy csak valami teljesen mást kell csinálni, ezzel pedig egyáltalán nem törődni. Nem erre születtünk. Senki nem akar eszköz lenni: a dolgunkat kell kiteljesítenünk. És nekünk az a dolgunk, hogy színházat csináljunk, a megfelelő emberekkel magunk körül. Az emberi szellem természetét szerencsére nem lehet határok közé szorítani, nem lehet provinciálissá tenni: a tehetség úgyis ki fog törni. Cromwell Angliában betiltotta a színházat két évtizedre – hát virágba borult a regényirodalom. Ami határt akar szabni az áradó kultúrának, az inspirál, az megtermékenyítően hat, mert az emberi szellem nem hagyja magát megerőszakolni. Ellenmérget termel, és megteremti a maga új valóságát.”
A színész három hamarosan bemutatásra kerülő filmjéről is beszélt. „Nagyszerű munka volt mind a három! Sándor Pál, Kamondi Zoltán és Szász János három egészen más világ. Sándor Pál filmje (Vándorszínészek) az 1840-as években játszódik, Kamondié (Halj már meg!) kortárs, Szászé (Sóhajok hídja) pedig a 20-as években, mind Magyarországon. Sándor Pál eleve engem választott, de Kamondi Zoltánnál és Szász Jánosnál komoly casting volt, még ha meg is kerestek előtte, hogy szeretnék, hogy jöjjek. János még külföldi színészeket is megnézett, de aztán felhívott, és azt mondta: 'Gézu, azt hiszem, ezt a történetet csak magyarok tudják eljátszani.' A saját történelmünknek mi vagyunk a hordozói; például ha elénekelsz egy korabeli dalból egy versszakot, akkor csak te tudod, miről énekelsz, az másnak csak egy dalocska, de te tudod, mit hordoz az az egy versszak. Ha meghallanád, te is mögé képzelnél egy korszakot” - mondta Hegedűs D. Géza.
A teljes interjú itt olvasható.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.