Egyén, technológia, város - Két különleges előadás a Reality Research Festivalon

Október 21. és 27. között a PLACCC két különleges előadással jelentkezik a Kitchen Budapesttel közösen megrendezett Reality Research Festival keretében.

 

A szervezők ajánlója:

 

Az eseménysorozat célja, hogy az egyén, a technológia és a város kapcsolatát minél több szempontból mutassa meg, ezért programjaink az új technológiákkal átszőtt vagy azoktól éppen elszakadó valóságérzékelésünk különböző rétegeit igyekeznek láthatóvá tenni. A belga Crew virtuális sétákra invitál a város valós terében, a magyar Vektor Normal fiatal művészeinek projektje viszont a városi tér folyamatosan változó percepciójának radikálisan fizikális megélését nyújtja.

 

A Vektor Normal különböző területről érkező fiatal alkotók csoportja, akik az építészet és az urbanisztika iránti érdeklődésüket ötvözik a színház és a városi játékokban keresett új utakkal. A csoport tagjai: Tóth Bálint és Krauth Vera építészek, Kellényi Kata látványtervező, Ivanyos Ambrus dramaturg és Csiszár Mátyás, creative technologist.

 

Intraverse


Az Intraverse egyénileg átélhető színházi előadás és városi játék, amelynek során a nézők egy rejtély megfejtése után kutatnak, miközben egyenként járnak végig egy utat a városi térben és saját gondolataikban. A rejtély megfejtéséhez végül egy merész lépés is szükséges…


"A műholdak mesterséges objektumok, amelyek a Föld körül keringenek. Gondolkodás nélkül végzik el a rájuk bízott kutatási és kommunikációs feladatokat. Pályára állításuk után útvonaluk elvileg nem változhat, szabályos időközönként ugyanazokat a köröket járják. Egy műhold azonban mégis megszökött. Tudományos válasz egyelőre nem született a végtelen felé távozó műhold közelmúltbeli szökésére. A műhold azonban rádiójeleket sugároz, amelyeket az INTRAVERSE csoport sikeresen bemért. Ez az egyetlen nyom, ami elvezethet az égi mechanikai paradoxon megértéséhez" - áll az előadás ajánlójában.

 

reality research crew

 

A belga CREW társulata 2011-ben már vendégeskedett a PLACCC meghívására, akkor Terra Nova c. előadásukat mutatták be, amely erőteljesen támaszkodott a virtuális és fizikai valóság találkozására. Az október 25. és 27. között látható C.A.P.E_Drop_Dog Tonnus Oosterhoff belga író két történetét dolgozza fel a virtuális valóságba helyezve – vagyis míg a néző a fizikai térben sétál, egyszersmind egy másik valóságban zajló történéseket éli meg.


Miközben a néző a térben mozog, a külső megfigyelőknek úgy tűnik, mintha egy ember-kiborg különös táncát járná – közben pedig fizikailag is átérzi a tériszony érzését, amikor egy balkon állva, egy magánbeszélgetést kihallgatva tekinthet ki a messziségbe, ahogy azt is megtapasztalhatja, hogy milyen érzés egy kutya bőrébe bújni – közben pedig átéli az emberi lét, az emberi természet és percepció valódi törékenységét.

 

Bővebb információ és jegyvásárlás: www.placcc.hu

 

 

süti beállítások módosítása