A nézőknek nem kell teljesíteni – Interjú Boross Martinnal

Hogyan vehetünk részt egy előadásban? Miért nem mondunk egymásnak negatív véleményt? A Revizor kérdezte Boross Martint, a STEREO Akt vezetőjét.

A STEREO Akt egy kortárs színházi produkciós műhely, amely Boross Martin rendező és Rácz Anikó producer együttműködésével jött létre, és 2012. óta hoz létre esemény-szemléletű színházi produkciókat. Ilyen az Etikett, avagy A Tökéletes Ember, ami egy abszurd illemtanóra,  a We hear you – Hallgatlak!, amelyben civil emberek gondolatait, panaszait mutatják meg, a Felülről az ibolyát egy fiú és egy lány bakancslistájával, amely a legutóbbi POSZT versenyprogramjában is szerepelt,  vagy a városi sorsturizmusuk, a Promenád. Boross Martin idén elnyerte a Junior Príma Díjat.

Boross Martin a Etikett, avagy A Tökéletes Ember előadásában (fotó: Toldy Miklós / 7óra7)

A hagyományos színházi kereteket megbontó előadásaik egyik fontos jellemzője a nézőkkel való párbeszéd, a nézői részvétel. „Ez nem jelenti azt, hogy aktívnak kell lennie, hanem azt, hogy csakis a közös jelenlétünk által történhet meg, ami ott zajlik, és amit praktikusan előadásnak szokás nevezni” – mondta erről Boross Martin. A legfontosabb számára, hogy a nézők az előadás után ne maradjanak érintetlenek.

Proics Lilla arra is rákérdezett, hogy mit jelent a gyakorlatban a részvétel, amitől annyira tart a magyar közönség. „Klasszikus értelemben a részvételi formák olyan helyzeteket teremtenek, ahol közös ügyekkel, vagy közügyekkel foglalkozunk, ahol adott esetben civilek néznek civileket, vagy nyilvános térben játszódik, esetleg a nézőknek is hatása van az előadás alakulására – ami egyáltalán nem azt jelenti, hogy a nézőknek teljesíteni kell valamit, vagy akárhogyan is produkálniuk kellene magukat” – nyugtatott meg minket a fiatal színházcsináló.

Meglátása szerint az ideális nézőnek nem kell több, mint hogy nyitott és kíváncsi legyen: „Aki mozdíthatatlan prekoncepciókkal él, azzal nagyon nehéz megtalálni a közösséget, és félő, hogy nem is nagyon fogja élvezni az előadásainkat.”

             A Junior Príma Díj díjátadó gáláján (fotó: Szécsi István / Fidelio)

A cikk kitér arra is, hogy mennyire szokás a szakmán belül elmondani egymásnak a negatív véleményeket.  „Jellemző, hogyha valakinek nem tetszik valami, akkor inkább kerüli a párbeszédet, nemcsak azért, mert nem akarja megbántani a másikat, hanem mert nincs meg ehhez a verbális eszköztára” – mondta erről Boross Martin. „De az emberek nemcsak egy színházi előadásról való véleményüket nem képesek artikulálni, hanem a saját környezetükben történteket sem. Pedig ezek tanulható dolgok.”

Mesélt legújabb munkáiról is, a Mentőcsónakkal készülő, hajléktalansággal foglalkozó CÍM NÉLKÜL című színházi társasjátékról és a SAJÁTszínház projektről, amely elsősorban ormánsági kisfalvakban zajlik, és szintén a leszakadás, apátia és szegénység kérdéskörére fókuszál. „Ezek alighanem tényleg fontos munkák egy olyan országban, ahol afféle tévképzetek uralják a közgondolkodást (nem mellékesen propagandák következtében sajnos), mint hogy a szegénység önhibákból keletkezik.”

Januárban pedig a Trafóban mutatják be az Emlékek klinikáját, amit elmondása szerint „egy agymosott utópiának” szentelnek.

A Revizoron olvasható interjú teljes terjedelemben itt érhető el.