Elhunyt Gedeon József

A Gyulai Várszínház igazgatóját hatvanéves korában, hosszú betegség után érte a halál.

Gedeon József Gyulán született, 1956. március 23-án. A szegedi egyetemen magyar szakos bölcsész és tanár, az Iparművészeti Egyetemen pedig művészeti menedzser diplomát szerzett. Már 17 éves korától statisztált a Gyulai Várszínházban. 1995-ben pályázat útján került a Várszínház élére. Vezetése alatt a nyári évad hathetes összművészeti fesztivállá bővült – új színházi bemutatókkal, vendégelőadásokkal a művészetek minden ágát megmutatva –, művészeti vezetőként ő állította össze a színház programjait is. 2006-ban egyik kezdeményezője és alapítója volt az Európai Shakespeare Fesztiválok Hálózatának (European Shakespeare Festivals Network) - , mely hivatalosan 2010-től működik, így ennek az egyik jelentős tagfesztiválja lett a gyulai nemzetközi Shakespeare Fesztivál is.

gedeon_jozsef.jpg         Gedeon József (fotó: mno.hu)

1995-től elnökségi tagja a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetségének. 1997-ben Mátyás Irénnel, a Zsámbéki Szombatok igazgatójával kezdeményezte a Szabadtéri Színházak Szövetsége szervezet létrejöttét, melybe a legnagyobb és legrégebben működő szabadtéri színházak tömörültek.

Alapító szervezője volt, majd szervező titkára lett az országos Erkel Ferenc Társaságnak.

1999-ben a budapesti Kráter Műhely Egyesület Kiadó gondozásában jelent meg A brit oroszlán hétköznapjai című könyve.

Munkásságát 2013-ban Hevesi Sándor-díjjal ismerték el.

(Forrás: beol.hu)

süti beállítások módosítása