Alföldi Róbert rendezésével indítja az évet a Radnóti

A Radnóti Színház január 7-én mutatja be Wajdi Mouwad Futótűz című darabját – háborúról, menekülésről és generációkon átöröklött női sorsokról.

Kováts Adél igazgató fontosnak tartja, hogy a színház nyitott társadalmi fórumként működjön, ezért választ olyan drámákat is, amelyek forrponton lévő társadalmi kérdésekkel foglalkoznak. Ilyen alkotás Wajdi Mouwad darabja, a Futótűz. A dráma egyszerre hozza testközelbe a szülőföld élhetetlenségét és az egyén új, biztonságos lakóhelyre való menekülésének mozgatórugóit. Egy megrázó női sorson keresztül ad betekintést a történelemnek kiszolgáltatott egyén életébe – olvasható a színház közleményében.

futo_4_ok.jpgAlföldi Róbert az olvasópróbán (fotók: Szlovák Judit)

Wajdi Mouawad libanoni származású kanadai drámaíró és rendező. Nyolc éves volt, amikor a családja Kanadába menekült a virágzó Libanont széttépő, tizenöt évig tartó felekezetek közötti polgárháború elől. A szerző a kétezres évek közepén hirtelen került be a nemzetközi színházi köztudatba, Futótűz című darabja pedig közismertté tette a világban. A dráma számos színházi díjat nyert. 2010-ben film készült belőle, amelyet a legjobb idegen nyelvű alkotásért járó Oscar-díjra jelöltek (Magyarországon Felperzselt föld címen vetítették).

A történetről: Futótűz középpontjában a szerelmes lány, Nawal, a későbbi anya története áll. Ő Kanadában végrendeletben adja békében felnőtt ikrei tudtára, hogy valahol él az apjuk, és van egy bátyjuk is. Az ikreket a végakarat nyomozásra sarkallja a Közel-Keleten. Egyre mélyebben belemerülnek a múltbéli háború máig ható borzalmaiba, és egyre tisztábban látják, hogy közös életük során anyjuk őket védte, amikor elhallgatta a vele történt borzalmakat.

futo_laszlo_ok.jpgLászló Zsolt

A darabban megjelenik a nemek felelőssége: széthullott családokat látunk, a férfiak egyszerre áldozatai és okozói a katasztrófáknak, szerelmükkel vagy erőszakosságukkal elindítanak életeket, amelyekkel aztán a nők az új generáció felnevelésének ősi parancsát teljesítve magukra maradnak.

Wajdi Mouawad műve nem pusztán egy konkrét történelmi valóságra koncentrál. A libanoni háború értelmetlensége, pusztító ereje mellett a dráma központi témája a hagyományos szerepből a tanulás által felszabaduló nő döntései, sorsa és a múltbéli, generációkon átívelő traumák feldolgozása áll.

„A hírekben sokat hallunk a menekültkérdésről, ezért is fontos testközelből betekintenünk a jelenkori háborúk irracionális és erőszakos világába, amely a ma élő európaiak számára szinte felfoghatatlan. A Futótűz erre ad alkalmat a nézőknek itt és most, a kényelmesen élhető Budapesten” – véli Kováts Adél, aki az előadásban Nawalt alakítja.

futo_kovacs_ad_ok.jpgKováts Adél

A Futótűz főbb szerepeiben László Zsolt, Martinovics Dorina, Olasz Renátó, Kováts Adél, Csomós Mari és Sodró Eliza látható. A jelmezeket Nagy Fruzsina, a díszletterveket Menczel Róbert jegyzi. Az előadás dramaturgja Kelemen Kristóf.

Az előadás a január 7-ei bemutatót követően január 12-én, 24-én és 31-én is látható a Radnóti Színházban.

(Forrás: Radnóti Színház)

süti beállítások módosítása