"Fájdalmas és nagyon komplex színházi este volt az a bizonyos múlt heti, március másodikai" - írja Radnóti Zsuzsa, a Vígszínház Jászai Mari-díjas dramaturgja a szombathelyi színház igazgatóválasztása kapcsán.
Mint arról korábban beszámoltunk, nem tudott többséget szerezni a szombathelyi közgyűlésben Jordán Tamás pályázata, amelyet a Weöres Sándor Színház további öt évre szóló vezetésére nyújtott be. A közgyűlés a március 14-ei rendkívüli közgyűlésen dönt majd az új pályázat kiírásáról.
Radnóti Zsuzsa
A szombathelyi igazgatóválasztás kapcsán Radnóti Zsuzsa juttatta el szerkesztőségünknek a Weöres Sándor Színház alapító-igazgató, Jordán Tamás melletti kiállását, amelyet szó szerint teszünk közzé:
Einstandolás
Az elmúlt héten a színházi közvélemény és a közönség ismét összefogott, kiállt, harcolt, tiltakozott és érvelt, hogy egy jelentős kulturális, színházi érték ne menjen veszendőbe.
Most éppen Szombathelyen.
Jordán Tamás tíz évvel ezelőtt létrehozott egy színházat a semmiből, ami azután, az idők folyamán az ország egyik legizgalmasabb játszóhelye lett, nagyszerű művészekkel, társulattal, nagyon erősen összetartó csapattal, szakmabeliekkel és támogató civilkörrel. Egy, a nézőket megszólító és megérintő hely lett, mely egyúttal minőséget sugárzó, közösségi agorává is változott, és nemcsak a hagyományos színházi kínálatot nyújtotta, hanem a folytonos továbblépés és változás lehetőségét is.
A társulat belakta a várost, és Szombathely városa befogadta őket, és, ami megrendítően tiszteletreméltó, ki is állt értük, mikor mindez veszélybe került az elmúlt hetekben. Példamutató volt látni a legutóbbi események kapcsán azt az ezer valahány embert, akik arccal és kiállással vállalták, hogy a hatalom, a helyi hatalom ellen tüntessenek színházukért. Ők talán még nem tudják, de bekerültek a színháztörténetbe, mert amikor egy teátrumnak akkora ereje van, hogy kiárad az utcára, az olyan különleges összefonódás és erő, hogy a krónikák megőrzik az emlékét.
Fájdalmas és nagyon komplex színházi este volt az a bizonyos múlt heti, március másodikai, csütörtök este, Szombathelyen, három színhelyen, de majdnem egy időben zajló eseményekkel. Este 7-kor, a tervezettek szerint megkezdődött egy színházi bemutató, magában a színházépületben, Csehov darabja, az Ivanov szólalt meg, Lukáts Andor rendezésében. Még tartott a tüntetés, de közben már elindult egy döbbenetes spektákulum, az önkormányzati ülés, amit a városi tévé élőben közvetített. A nyugat.hu internetes portálon olvasható tudósítások szerint az Ivanov nézői okostelefonok és élőben kapott információk segítségével próbálták, legalább töredékesen követni a „szabadtéri és az önkormányzati előadás” eseményeit. Szinte összefolyt a három színhely, egymásba játszott valóság és a látszat, az élet és a színház, mint egy elképesztő Pirandello-darabban. A színészek a színpadon az élet, a sorsok valódiságát, hitelességét Csehov szereplőin keresztül idézték fel, míg az ülésteremben a Jordán ellen sorban felszólaló, ezt a szerepet vállaló képviselők kényszerűségből vagy meggyőződéssel, de látszólag, mintha nagy igyekezettel próbáltak volna egy szerepet eljátszani, gyakran hiteltelennek hangzó szövegeikkel. És mintha egy, a kulisszák mögött húzódó rendezői akarattal próbálták volna elérni, végül is sikerrel, hogy a várakozásnak és a tényeknek ellentmondó eredmény – döntetlen szavazás – szülessen, vagyis egy új igazgatói pályázat kiírása akkor, amikor Jordán Tamás tíz év eredményességével súlyosbított eredeti pályázata ott volt előttük az asztalon, ő pedig a termen kívül várta, hogy közmegelégedéssel övezett munkáját folytathatja-e vagy sem.
Jordán Tamás (fotó: Mészáros Zsolt, Weöres Sándor Színház)
Rendezve volt egy Csehov előadás a valódi színpadon, és mintha rendezve lett volna egy önkormányzati performansz is a felszólalásokkal, a nem véletlennek tűnő végeredménnyel és a kiosztott szerepek szerint a Jordán ellen beszélő szereplőkkel. A technika segítségével a sokunk szeme előtt zajló előadásban a politika színháza győzött.
Einstandolni akarják Jordántól, amit létrehozott.
De azért ez az ez előadás még nem befejezett, nincs vége, mint a Csehov-darabnak, vagy mint a tüntetésnek a színház előtt. A vég nyitott, mint ahogy mostanában sokszor a fiatal alkotók rögtönzött játékaiban, egy performanszban. Nagyon sok múlik a közönségen és a játszókon is. A végleges befejezésbe beleszólhatnak a játszó színészek és az őket figyelő közönség is.
Jordán Tamás, a játszó, lépett. Nem adta fel, nem játszotta a sértődöttet, nem alakította a támadót, nem kért „édes közönségétől” sajnálatot, mint egy mártír. Csak tervezett tovább. Felajánlott annak a másik színháznak, ott, az önkormányzati teremben ülőknek, több folytatást is. Először azt kérte, legalább évad végéig vezethesse a teátrumot, előkészítve, megszervezve a jövő évadot, hogy az élet és a színház mehessen tovább, ha nem vele, akkor nélküle is. Aztán ettől függetlenül bejelentette, újra pályázik.
Olyan példamutató volt a szereplése, ahogy a világunkban egyre fogyó Nagy Mestereké lenne, akiknek az általuk vezetett közösség sorsa, jövője mindennél fontosabb, és ezért hajlandók kudarcoknak is elébe menni.
A játszó már lépett. Most a közönségen és a politikán a sor.
Radnóti Zsuzsa
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.