Ki védi meg a színészeket a rendezői agresszivitástól?

Egy vendégrendező egy színésznőt bántalmazott Kolozsváron. A színház igazgatója szerint a feszült helyzetek a színházi munka részei. A társulati tagok nyilatkozatban ítélték el az esetet.

Néhány napja jelent meg a hír a romániai Krónika internetes cikkében, hogy Andrij Zsoldak, ukrán rendező verbálisan és fizikailag is bántalmazta az egyik kolozsvári színésznőt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház legújabb bemutatójának a szünetében. Zsoldak vendégrendezőként állította színpadra Ibsen Rosmesholm című darabját a kincses városban. Az incidens olyan mértékű volt, hogy a társulat egyik tagja a rendőrséget is értesítette. Az ügyben végül nem történt feljelentés, a sértett nem kívánt nyilatkozni az ügyről. Azt mondta, hogy ezt a belső munkafolyamat részének tekinti, amit szeretne mihamarabb elfelejteni.

zsold.jpg        Andrij Zsoldak rendező és Tompa Gábor igazgató a bemutató után (forrás: kronika.ro)

Tompa Gábor, a kolozsvári teátrum igazgatója, aki maga nem volt tanúja a történteknek,  de több szemtanúval is beszélt az esetről, megszólalt. Úgy gondolta, hogy sokkal nagyobb ügy kerekedett a dologból, mint ami valójában történhetett. Azt valószínűsítette, hogy „csupán összeszólalkoztak”, és a rendező „egy hevesebb, indulatosabb pillanatban maximum megrázta a színésznőt”. Azt elismerte, hogy Andrij Zsoldak túlságosan indulatos, és „kicsit kiszaladt a kontroll alól". Azt is elmondta, hogy a színházi életben előfordulnak indulatos, konfliktusos  próbafolyamatok. „Sok ilyenről tudunk. Olyanról is tudunk, hogy színészek összeverekedtek próbán, de ez egy idegfeszültséggel járó munka, megesik az ilyesmi" – fogalmazott.

Véleménye szerint a konfliktusokkal terhelt próbafolyamat ellenére a munkában résztvevő színészek egyike sem bánja a Zsoldakkal közös munkát: „Egyelőre mindenki azt mondja, és ezt azért tudomásul kell vennünk, mivel egyöntetű jelzés a színészek részéről, hogy nagyon nehéz, kemény volt a folyamat, a rendező olyan dolgokat kért, amelyek a korlátaikat feszegették. Mindenki, még azok is, akik kikerültek a szereposztásból, hálásan gondolnak a folyamatra, mint olyanra, amelyben nagyon rég nem volt részük. Olyan igényességről, olyan kompromisszummentességről van szó, ami a színészeket mindenképpen előrelendítette és megváltoztatta. Ezt kell nézni, és senki nem bánja – egytől egyig mindenkit meg lehet kérdezni –, hogy része volt ennek a folyamatnak."  

zsold_2.jpg

A Krónika értesülései szerint  Andrij Zsoldak az egész kolozsvári próbafolyamat alatt megalázó, autoriter, „diktatorikus” módon bánt a színészekkel, semmibe vette az ötleteiket, meglátásaikat, ezért sokan közülük felmondták a vele való együttműködést. A rendező egyébként többször is nyilatkozta már, hogy „ars poeticája” szerint a színészt szélsőséges körülményeknek kell kitenni a próbafolyamat során, ő pedig nem köt kompromisszumokat. Az előadás utáni pódiumbeszélgetésen egy színész kérdésére, hogy mennyire tekinti partnernek a színészeket, azt válaszolta, hogy „ha elég tehetséges a színész és kellően nagy szíve van, akkor a partnerem. Ha nem annyira tehetséges, akkor követnie kell az útmutatásomat”.

A jelenleg Németországban élő Zsoldak egyébként nagy formátumú rendező, jelentős európai szakmai díjakat nyert, többek között a nagyszebeni színházban 2002-ben rendezett Othello?! című előadása a Szebeni Nemzetközi Színházi Fesztiválon a legjobb rendezés díját, az azévi UNITER-gálán pedig a legjobb előadás díját kapta.

A román közszolgálati televízió kolozsvári magyar adásának szerda délutáni műsorában Tompa Gábor elmondta: a színház vezetősége kivizsgálta a történteket, és levont Andrij Zsoldak rendező honoráriumából „egy bizonyos összeget”. A színházigazgató szerint a rendező megbánta a történteket, és bocsánatot fog kérni a bántalmazott színésznőtől.

A kolozsvári társulat tagjai nyilatkozatban ítéltek el minden agressziót és kijelentették, hogy az nem lehet a színházi munka része, valamint elvárják a kolozsvári színház vezetésétől, hogy tegyen meg mindent a hasonló helyzetek elkerülése érdekében.

A nyilatkozat szövege

Mi, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei, egyöntetűen és határozottan kiállunk egymás mellett és egymásért. Elutasítunk mindennemű agressziót. Nem tekintjük úgy, hogy az agresszió a színházi munka része, vagy, hogy létezik olyan helyzet, ami ennek jogosultságot teremt. Mélységesen aggasztónak tartjuk a nemrég történteket.

Úgy érezzük, hogy ilyen helyzetben egyetlen ember elfogadhatatlan gesztusa miatt árnyék vetül a munkánkra. Elvárjuk, hogy a munkánknak otthont adó intézmény tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy az ilyesmi ne fordulhasson elő. Messzemenően szolidárisak vagyunk minden egyes színpadra lépő társunkkal, és erőt, bátorságot kívánunk a továbbiakban.

Aláírják: Laczó Júlia, Orbán Attila, Marosán Csaba, Varga Csilla, Imre Éva, Albert Csilla, Sinkó Ferenc, Laczkó Vass Róbert, Szűcs Ervin, Bogdán Zsolt, Csutak Réka, Kató Emőke, Kali Andrea, Buzási András, Kézdi Imola, Dimény Áron, Panek Kati, Kántor Melinda, Sigmond Rita, Györgyjakab Enikő, Bodolai Balázs, Ötvös Kinga, Vindis Andrea, Farkas Lóránd, Pethő Anikó, Kicsid Gizella, Bács Miklós, Balla Szabolcs, Árus Péter, Fogarasi Alpár, Molnár Levente
Valamint: Hatházi András, Bíró József

(Forrás: kronika.ro, MTI)

süti beállítások módosítása