Járó Zsuzsa: „A kőszínházban nem bíznak eléggé a színészben”

Közös bemutatójuk kapcsán két Vígszínházat elhagyó színésszel, Mészáros Mátéval és Járó Zsuzsával beszélgetett a Kútszéli Stílus riportere.

A Pesti Magyar Színház és a Manna április 1-én mutatta be Mrożek Egy nyári nap című darabját Járó Zsuzsával, Mészáros Mátéval és Ágoston Péterrel. Noha az előadás nem mentes a humortól, sőt, hogy nem áprilisi tréfa, már abból is kiderül, hogy a történet kiindulópontjaként két öngyilkosjelölt férfi találkozik egy parkban a Nővel. A rendező Cseh Judit volt. Turbuly Lilla interjújából többek között az is kiderül, hogy nem mindig egy rendezővel kezdődik egy előadás története, ahogy az is, hogy miért választja valaki a bizonytalanságot a kőszínházi biztonság helyett.

nyar_kallai-toth_anett.JPGEgy nyári nap - Mészáros Máté, Járó Zsuzsa és Ágoston Péter (fotó: Kállai-Tóth Anett)

Mészáros Máténak a szabadúszás kapcsán volt egy olyan elképzelése, hogy talán úgy is lehet előadást csinálni, hogy egy darabötlettel ő maga keresi meg a játszás lehetőségét. Most beigazolódott a sejtése: „Az Egy nyári nap éppen azt bizonyítja, hogy így is lehet előadást csinálni. (…) Korábban azt gondoltam, hogy a színész utcalány: áll a Rákóczi téren, és várja, hogy jöjjön a kuncsaft, aztán megpróbál teljesíteni. Most kiderült, hogy be is lehet kopogtatni, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy a Manna Egyesület segített az előadás létrejöttében, a Pesti Magyar Színház pedig befogadta”.

jaro.jpg                          (Járó Zsuzsa - forrás: Port.hu)

És hogyan kell ehhez hozzákezdeni? Az ötletet a fiúk találták az Országos Színháztörténeti Intézetben: „Böngésztünk a két-háromszereplős darabok között. Mrożek több ilyet is írt. Ez azért tetszett meg nekünk, mert a szereplői, Sik és Balsik nem feltétlenül hús-vér emberek, inkább ideák, világnézetek ütköznek bennük. Úgy gondoltuk, jól el lehet majd játszani, mit gondolunk sikerről, balsikerről, női és férfi szerepekről. Persze olyan praktikus szempontokat is figyelembe vettünk, hogy kis túlzással elég hozzá egy pad, vagyis jól utaztatható előadás készülhet, amivel vidékre is eljuthatunk”- meséli Mészáros Máté.

Mint az interjúból kiderül, Járó Zsuzsa is hasonlóan bátran került bele az előadásba: „Amikor megtudtam, hogy megtalálták ezt a darabot, én jelentkeztem, hogy ugye, velem csináljátok meg? Mátéval a főiskola óta kergetjük egymást, hosszú éveket töltöttünk egy színháznál, Egerben is, a Vígben is, mégis úgy alakult, hogy viszonylag keveset játszottunk együtt. (…) Jól tudunk közösen dolgozni. Vannak csörtéink, de ezeket le tudjuk rendezni” – mondja el az indulásról a színésznő.

Sajátos színészi kihívásokban sem volt hiány, ami éppen abból adódott, hogy a darab szereplői nem hús-vér emberek. „Nekünk sem egyszerű eltalálni a játékstílust: általános emberi tulajdonságokat eljátszani úgy, hogy az ne legyen se maníros, se közhelyes” - mondja erről Mészáros Máté. Járó Zsuzsa szíve szerint még több időt szeretett volna szánni a próbafolyamatra: „Még próbáltam volna egy kicsit, pedig általában úgy vagyok, hogy várom a bemutatót, legyünk túl rajta. Ritkán tudjuk játszani, így lassabban érhet be, de nincs idő megunni se” - fogalmaz.

mesz_takacs_attila.jpg(Mészáros Máté - fotó: Takács Attila)

Az is kiderül az interjúból, hogy Járó Zsuzsa valóban elhagyja a Vígszínházat. Mint mondja, ezt érezte az utolsó pillanatnak, hogy saját elképzelésit megvalósítsa és létrehozza a saját előadásait. „Mindig is kőszínházban dolgoztam, de mostanra meguntam, hogy megmondják, mit csináljak, belefásultam az ottani létbe, fejlődni szeretnék. (…) A kőszínházban nem bíznak eléggé a színészben, nem bíznak abban, hogy a nélkül is el tudnám játszani a szerepemet, hogy alám teszik a drága jelmezt, díszletet, hogy a színészi jelenlét önmagában is elég erő lehet” – mondja el döntésének okait.

Ehhez a témához Mészáros Máté is hozzá tud szólni, aki ugyancsak a Vígszínházból lépett ki két éve. „Úgy látom, egyre nehezebb fenntartani a kőszínházi struktúrát, nem tudnak jó értelemben vett kapitalisták lenni. Megszokták, hogy jön a pénz. (…) Mindenre jut pénz, csak a színészre nem, aki viszont nem nagyon tud máshol pénzt keresni” – meséli saját akkori megfontolásait.

A teljes interjúból az is kiderül, hogy vajon a szabadúszólét bejött-e Mészáros Máténak, milyen orlais produkcióban lesz látható legközelebb Járó Zsuzsa, miktől volt nagyon nehéz Mészáros Máténak Az érkezés ártalmasságáról című monodráma és hogy kettejük közül melyikük a nagyobb szövegelő.

A Kútszéli Stíluson megjelent interjú itt olvasható teljes terjedelemben.

Kapcsolódó cikkek

Öngyilkosság bolondság, ahogy azt Mrozek elképzeli

süti beállítások módosítása