Für Anikó az idei Szentendrei Teátrum és Nyár háziasszonya

A szentendrei programsorozat huszonöt produkciót, zömében színházi előadásokat kínál július 7. és augusztus 20. között. 

A szentendrei belváros hat játszóhelye más-más profillal működik, így külön helye lesz a nagyszínházi produkcióknak, a monodráma és kamara előadásoknak, a koncerteknek, az ifjúsági programoknak és a gyerekelőadásoknak. 

szent_1.JPGSzabó Kimmel Tamás, Kovács Patrícia és Für Anikó a sajtótájékoztatón (forrás: Szentendrei Teátrum és Nyár)

Három új bemutató is szerepel a szentendrei nyári kínálatban. A Szentendrei Teátrum és a Co-Opera közösen mutatja be Gioachino Rossini: A sevillai borbély című kétfelvonásos vígoperáját KERO® rendezésében. Az előadás a Fő téren lesz látható. Az Orlai Produkciós Irodával együttműködésben két további bemutató is színpadra kerül az idei nyáron: Szép Ernő Vőlegény című színműve Novák Eszter rendezésében, Kovács Patríciával és Szabó Kimmel Tamással a főbb szerepekben, illetve a Lengyel Nagy Anna történetei alapján készült Élet.történetek.hu… című előadássorozat első darabjának bemutatója. 

Az új bemutatók mellett a Városháza udvarán meghívott előadásokra is sor kerül, így Gogol Egy őrült naplója című darabja Bodó Viktor rendezésében, illetve a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház vendégjátéka, Csehov Egyfelvonásos komédiái. A Budaörsi Latinovits Színház Szigligeti-Vecsei H.-Kovács A.: Liliomfi előadását játssza majd a MűvészetMalom udvarán. A Városháza udvarán a fesztivált a Boban Marković Orkestar koncertje zárja. 

szent_3.JPG

A Ferenczy Múzeum udvara a monodráma és kamara előadások, kisebb koncertek helyszíne lesz. Itt kerül műsorra Tóth Auguszta önálló estje Mezei Máriáról, Für Anikó Kitalált világ című előadói-, és Auksz Éva Sweet Charity című koncert estje, valamint Edouard Louis Leszámolás velem című monodrámája Nagy Dániel Viktor előadásában. 

A Dunaparti Művelődési Ház udvara a fiatalabb generációk előadásinak, a Szentendrei Teátrum FRISS című programsorozatának lesz a helyszíne. Itt látható a Terminal Workhouse M/Ámor, vagy amit akartok előadása, a Kaposvári Egyetem Rómeó és Júliá-ja, illetve Schiller Fondor és szerelem című darabja a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak előadásában. Szintén ez a helyszín ad otthont a vasárnap délelőtti gyerekelőadásoknak is: Hős Miklósnak a pécsi Márkus Színháztól, az Aranyszamár Színház Aranyecsetjének, a Nyári Bábszínház előadásának és a Makám Együttes Bogárbál című gyerekkoncertjének. A HEPP!!! című cirkuszi bohócjáték pedig a Városháza udvarán kerül majd színre. 

(Forrás: Szentendrei Kulturális Központ)

süti beállítások módosítása