Jordán Tamás „kiszökik” a kórházból

Jordánt Tamást arc- és koponyatöréssel kezelik kórházban, csütörtökön mégis játszik Az utolsó óra című előadásban, a Rózsavölgyi Szalonban Alföldi Róberttel.

A szombathelyi teátrum nem régen újraválasztott igazgatója június 18-án szenvedett balesetet a POSZTon, a könyvbemutatója után olyan szerencsétlenül esett el, hogy eltörött az arccsontja és a koponyája. Jelenleg az Amerikai úti klinikán kezelik.

utolso_eder_vera.jpg                         Alföldi Róbert és Jordán Tamás Az utolsó óra előadásában (fotó: Éder Vera)

Jordán Tamás a Borsnak elmondta, hogy csütörtökön fellép a Rózsavölgyi Szalonban, mentő viszi a helyszínre és az előadás után vissza is szállítja a kórházba. Az utolsó óra című előadást ötödik éve játsszák Alföldi Róberttel, Jordán Tamás az időskori Freudot alakítja benne. Alföldi, aki egyben az előadás rendezője is, Clive Staples Lewist, aki korábbi könyvében nevetségessé tette az idős lélekbúvárt. 

Jordán Tamás még nem tudja, mennyi ideig kell kórházban maradnia. „A közérzetem jó egyébként, úgy érzem, hogy gond nélkül tudok játszani, bár még mindig egy kicsit fáradékony vagyok” – mondta az állapotáról a Borsnak.

(Forrás: Bors, Szinhaz.hu)

süti beállítások módosítása