A Kaszás Attila Pajta Színház találkozása a Sztalker Csoporttal

Új utakra lép a Szarvas József színművész által Viszákon tíz esztendeje életre hívott pajtaszínházi programsorozat, amely július 17. és 23. között várja az érdeklődőket. 

A Kaszás Attila Pajta Színház (KAPSZ) a szervezők megfogalmazásában: egy baráti hangulatú rendezvénysorozat, ahol a színházi, képző- és építőművészeti magas kultúra beköltözik a pajtába. Színészek, építészek, tündérkerti gyümölcsfa ültetők, felnőtt és gyermek résztvevők színes, izgalmas kavalkádja

viszak1_foto_simon_attila.jpgIfj. Vidnyánszky Attila és Szarvas József (fotók: Simon Attila)

A rendezvény életében az idei év fontos fordulópontot jelent: amellett, hogy a 2017-es nyári programok felvonultatják az elmúlt tíz év munkájának színházi, művészeti és népművészeti értékeit, a KAPSZ új utakat is kezd. 

„Az idei program már abban a tudatban formálódott, hogy a következő, 2018-as évadban a színház arculatát és szakmai programját már a Sztalker(t) Csoport fogja meghatározni. Legfőbb törekvésünk ezzel, hogy a KAPSZ önálló bemutatóval színesítse a nyári színházi palettát minden évben.

Folyamatosan figyelek arra, hogy munkánk szándékát, hitelességét megőrizzem. Az előadóművészek is évadjainknak visszatérő közreműködői, így elérkezett az ideje, hogy állandóságot teremtve, fiatal korosztállyal folytassuk, már nem csak befogadó szándékú munkánkat. Így találkozott össze a Kaszás Attila Pajta Színház szándéka a Sztalker Csoporttal” – mondta el Szarvas József. 

viszak2_foto_simon_attila.jpgSzarvas József

A Vecsei H. Miklóst és ifj. Vidnyánszky Attilát is soraiban tudó Sztalker Csoport egy fiatal színházi alkotói közösség, amely idén Shakespeare Rómeó és Júlia című előadásával szerepel a rendezvényen. 

A jubileumi programra erdélyi, felvidéki, budapesti színházak kiválóságain kívül, a magyar amatőr pajtaszínházak is bemutatkoznak, az „Örökségünk Kaszás Attila" program jegyében. 

A Kaszás Attila Pajta Színház programjai 

Július 18.

19.30
Tündérkerti históriák és egyéb költemények
Fsz.: Szarvas József
A Kaszás Attila Pajta Színház produkciója 

Július 19.

17:00
A két gyakás
A homokbödögei Szó és Kép Színpad előadása

19:30
Shakespeare: Rómeó és Júlia
A kaposvári Színházművészeti Egyetem előadása
Rendezte: Ifj. Vidnyánszky Attila 

Július 20.

19:30
Rejtő Jenő élete és művei nyomán: Szájon lőtt tigris
Fsz.: Olt Tamás
A Nemzeti Színház produkciója 

Július 21.

19:30
Griskovec: Hogyan ettem kutyát
A felvidéki CsaVar Színház előadása 

Július 22.

16:00
Helén és a tehén - Bókaháza, Bokréták Színpad
Komédiák– Vasvári Játékszín
Szerelek - Kecskeméti Katona, Kamra

19:30
Kocsis István: A tér
Fsz.: Sebestyén Aba.
A marosvásárhelyi Yorick Studió produkciója 

Július 23.

18:00
„Csoda” – válogatott pillanatok
Szarvas József kiállítása
Közreműködik a Somogyudvarhely amatőr színháza: Az Udvarhelyi legény csudája
A kiállítás megtekinthető:
augusztus 20-ig 10.00 és 18.00 óra között.
A Tárt kert közösség és Stremeny Géza kiállítása július 22-ig látható. 

(Forrás: Magyar Teátrumi Társaság)

süti beállítások módosítása