Szikora János Dubrovnikban egy labirintusban rendezett operát

A hétvégén mutatták be a 68. Dubrovniki Nyári Fesztivál keretében Szikora János rendezésében Händel ritkán hallható operáját, az Orlandót.

A művet az eredeti 1733-ban tartott bemutatót követően majd 200 évig elfelejtették, mígnem a XX. század elején újra bekerült a zenei köztudatba.

Orlando

A Dubrovniki Nyári Fesztivál a legrégebbi és legtekintélyesebb horvát fesztivál. A klasszikus színdarabokat és balettelőadásokat a város utcáin és közterein mutatják be, ezenkívül évről évre zeneszerzők, szólisták és zenekarok nemzetközi élvonalának legjobbjait látják vendégül.

A Lokrum-szigeti bencés kolostor udvarának örökzöld labirintusa nyújtott ideális helyszínt a Szikora János által rendezett produkciónak, amelyben a leghíresebb horvát énekesek: Ivana Lazar, Renata Pokupić, Marija Kuhar Sosa mellett nagy sikert aratott a címszerepet alakító világhírű kontratenor, Owen Willetts is. Az opera címét Szikora János Metamorfózisok alcímmel látta el, és ennek jegyében az eredeti, ma már nehezen értelmezhető mitológiai történetet egy ízig-vérig mai, a szexuális szerepcserékről szóló provokatív erejű előadásba ágyazta.

Orlando

Szikora János az előadás fény- és látványtervét is jegyzi, és a következő gondolatokat osztotta meg a rendezése kapcsán: „Amikor először hallottam ezt az operát, nagyon furcsának tűnt számomra, hogy a történetben van két férfi és két nő, de nincsenek férfihangok a műben. Nincs tenor, nincs bariton, nincs basszus. Ez vajon hogyan történhetett, és mit jelent? Mi az opera titka? E titok megoldását a metamorfózisban találtam meg. Az emberek mindig szeretik megváltoztatni a formáikat, és szeretnek játszani velük. Hallom és látom ezt az operát, mint egy történetet, amelyben az emberek játszanak a szexuális jellemzőikkel és kisugárzásukkal.

A mi verziónk teljesen elválik az opera eredeti mitológiai történetétől, és teljes egészében a férfi és a nő közötti kapcsolatokra összpontosít. De ki az igazi férfi és ki az igazi nő, és mit jelent férfinak és nőnek lenni? Az előadásunk felteszi ezeket a kérdéseket, és a válaszunk sokkal közelebb áll Virginia Woolfhoz, mint Ariosto. Orlando csak egy név számunkra. Nem ismerjük a megannyi mitológiai viszonyát, de nagyon jól tudjuk, hogy az élet − mint ahogy a mi produkciónkban is − egy olyan labirintus, amely nem ad egyenes irányt, és gyakran összezavarja azokat az embereket, akik megpróbálják megtalálni az útjukat”.

(Forrás: Vörösmarty Színház)