Melyik előadásokat néztük meg tavaly a legtöbben?

A HVG-nek, az EMMI adatai alapján készült összeállításából többek között ez is kiderül, több kategóriában is megmutatva a legnépszerűbb produkciókat.

A 2008-as válság óta megduplázódott a színházba járók száma: 2016-ban 7,1 millió néző közel 29 ezer előadást látott.

telthaz_hegyi_julia.jpgTeltház a POSZTon (fotó: Hegyi Júlia Lily)

Az érdeklődés fenntartásában nagy szerepe volt a repertoár folyamatos megújulásának. Ennek nyomán az olyan, korábban nagy nézettséget produkáló darabok, mint amilyen például a Jézus Krisztus szupersztár vagy a Dzsungel könyve, kikerültek a top 10-ből. Helyüket olyan előadások vették át, mint A nyomorultak (Madách Színház), a Ma este megbukunk (Centrál), a Földrengés Londonban (Vígszínház). Azért vannak olyan produkciók is, amelyek megingathatatlanok az élmezőnyben, például a Madách Színház Mamma Mia! musicalje.

A legnézettebb színházi előadások tavaly (is) a musicalek voltak, élükön a Madách Színház A nyomorultak és az említett Mamma mia! című produkciójával. Noha az Erkel Színház két operaelőadása is bekerült a legnézettebb tíz előadás közé, méghozzá nem is a lista végén, ami azt is jelenti, hogy az operák iránti érdeklődés is nőtt az elmúlt évekhez képest, ám az Erkel legnézettebb produkciója szintén musical lett (Billy Elliot – a Musical). A Vígszínház A Pál utcai fiúk című előadása tavaly a nyolcadik legnézettebb előadás volt, ám mivel mindezt novemberi bemutatóként produkálta, gyaníthatóan az idei év listáján ennél sokkal előkelőbb helyen fog végezni.

1_sandor_peter_kozepen.JPGSándor Péter (középen) A nyomorultak előadásában (forrás: Madách Színház)

A zenés darabok tízes listája:

1. Madách Színház / A nyomorultak / 57 896 néző
2. Madách Színház / Mamma Mia! / 49 249 néző
3. Erkel Színház / Billy Elliot – a Musical / 42 432 néző
4. Operettszínház / Marie Antoinette / 37 120 néző
5. Erkel Színház / Bohémélet / 36 705 néző
6. Erkel Színház / A varázsfuvola / 32 478 néző
7. Madách Színház / Mary Poppins / 33 096 néző
8. Vígszínház / A Pál utcai fiúk / 30 613 néző
9. Operettszínház / Fame / 26 686 néző
10. Operettszínház / Csárdáskirálynő / 24 644 néző

A komédiák közül tavaly a Centrál Színház Ma este megbukunk című előadása emelkedett ki a nézettségi mutatók alapján, olyannyira, hogy 25 ezer feletti nézőszámával az abszolút kategóriában is bekerült a tíz legnézettebb előadás közé, ami prózai produkcióként nem kis teljesítmény. Ezt az előadást a listán a Thália Színház három produkciója követi, ami azt jelenti, hogy ezt a kategóriát nézettség terén azért a nagymező utcai teátrum uralja.  

buk_4.JPGMa este megbukunk (fotó: Horváth Judit)

A komédiák ötös listája:

1. Centrál Színház / Ma este megbukunk / 25 505 néző
2. Thália Színház / A férfiagy / 17 692 néző
3. Thália Színház / Alul semmi / 16 995 néző
4. Thália Színház / Rövid a póráz / 16 443 néző
5. Kecskeméti Katona / Boeing, Boeing / 14 046 néző

Ahogy a szórakoztatásból a szórakoztatáson túli előadások felé haladunk, a színművek nézettségi top listáját egyértelműen a Vígszínház uralja, két játszóhelyének összesen öt előadása került be a legnézettebb tíz közé, élén a Földrengés Londonban és az Istenítélet (amelyet ennek és a jó szakmai fogadtatásának ellenére levettek a műsorról).

10_1.JPGLengyel Tamás és Járó Zsuzsa a Földrengés Londonban előadásában (fotó: Toldy Miklós)

A színművek tízes listája:

1. Vígszínház / Földrengés Londonban / 22 372 néző
2. Vígszínház / Istenítélet / 21 434
3. Szigligeti Színház / Svejk, a derék katona / 14 126 néző
4. Pesti Színház / A testőr / 14 020
5. Pesti Színház / A velencei kalmár / 13 155 néző
6. Madách Színház / A váratlan vendég / 12 263 néző
7. Miskolci Nemzeti / Liliom / 11 381 néző
8. Vígszínház / Bűn és bűnhődés / 10 823 néző
9. Centrál Színház / Nem félünk a farkastól / 10 801 néző
10. Játékszín / Virágot Algernonnak / 9 977 néző

Az összeállítás anomáliákat is tartalmaz, amely leginkább a tragédiák kategóriájában érhető tetten. A tragédiák kategóriája maga elve felvet definiálási kérdéseket a színművek mellett, de ha már így van, akkor is nehezen érthető, hogy a miskolciak Liliomja a színművek, a Petőfi Színházé viszont a tragédiák közé került. Ahogy az is fals, hogy a Hamlet előadásokat a listán összevonják, ám például a különböző színházakban futó Az ember tragédiája rendezéseket nem, ahogy semmilyen más dráma esetén sem teszik meg ezt. Önmagában persze érdekes, hogy az országban futó összes (szám szerint öt) Hamlet előadást több mint 22 ezren nézték meg, ám ha ezt az összevonást nem nézzük (és mi nem nézzük), akkor a tragédiák közül messze kimagaslik a mezőnyből nézettsége alapján a Miskolci Nemzeti Színház Az ember tragédiája előadása. Több mint kétszer annyian látták tavaly, mint az őt követő Bánk bánt, a békéscsabai Jókai Színházban.

emer_galos_mihaly_samu.JPGAz ember tragédiája (fotó: Gálos Mihály Samu)

A tragédiák ötös listája:

1. Miskolci Nemzeti / Az ember tragédiája / 11 749 néző
2. Jókai Színház / Bánk bán / 5 817 néző
3. Győri Nemzeti Színház / Augusztus Oklahomában / 5 789 néző
4. Radnóti Színház / Lear király / 5 761 néző
5. Petőfi Színház / Liliom / 5 280 néző

A HVG múlt heti kiadása műfaji bontásban közli a legnézettebb darabok és a legtöbbször fellépő színészek listáját. Ezek mellett a legsikeresebb magyar darabok rangsora is helyet kapott az összeállításban. A lap azt is kiszámította, mennyibe kerül egy-egy néző elérése a nagyobb, illetve kisebb színházak esetében.

(Forrás: HVG, Szinhaz.hu)

süti beállítások módosítása