Ostorházi Bernadett: „Nem szoktam megelégedni a járt úttal”

A fiatal színésznőt Londonban találták meg a Pappa Pia című film egyik főszerepére. Hogy került Londonba és hogyan tovább – az Index interjúja.

Ostorházi Bernadett a Forte Társulat Irtás című előadásának egyik erőteljes szereplőjeként a Színmű elvégzése után azonnal komoly szakmai elismeréseket kapott. Pályájának magyarországi beindítása helyett azonban Londonba költözött, ám a Pappa Pia című film menedzsmentje ott is utolérte, meghívták a film főszerepének castingjára és meg is kapta a szerepet.

Ostorházi Bernadett nem tervezte, hogy színész lesz, a helyzet egy március 15-ei ünnepi versmondással változott meg. „ott álltam, és eltöltött az adrenalin attól, hogy amit mondtam, azt mások meghallgatták. Azt éreztem, ezt akarom csinálni, olyan sokszor, amennyire csak lehet” – emlékezik az interjúban a sorfordulásra. Eleinte nagyon izgult, később, amikor már gyakorlatra tett szert, csökkent a lábremegése. „Pedig nincs egy trükk sem a tarsolyomban arról, mit kell tennem, ha gondban vagyok egy szereppel. De ez jó: így semmit nem tudok a könnyebb úton megoldani” – vallja.

Ostorházi Bernadett (forrás: Ostorházi Bernadett)

Az Irtás keltette fel az érdeklődést utána, Hargitai Iván is ezt követően szerződtette le Székesfehérvárra. Ezzel együtt nem érzékelte, hogy könnyebbé vált volna a pálya a számára. „Nem láttam, hogy bármilyen biztos úton elindultam volna azzal az előadással, sőt, ugyanúgy tepernem kellett minden lehetőségért” – meséli, hozzátéve – „És ez így normális egy pályakezdő számára, de én nem szoktam megelégedni a járt úttal. Ki akartam próbálni, milyen az egy százalékban lenni, és valami teljesen más, teljesen értelmetlen, teljesen nonszensz módon eldobni mindent. Nem tudtam, mi lesz, csak azt, hogy nem szeretnék mindig csak pár mondatos szerepeket játszani. Nagyon sokan mondták, hogy ez hülyeség, így mindenki el fog felejteni, nem fogok tudni visszajönni”.

„Egy idő után azt éreztem, nem érnek új impulzusok, és elkezdtem olyannak látni a színészetet, mint bármilyen átlagos munkát: mintha bemennék az irodába kilenckor, és hazajönnék nyolc óra múlva. Elkezdett rutinélményem lenni, és nagyon megijesztettek a fiatal kollégáim panaszai arról, hogyan fásultak bele az egészbe. Én sosem akartam minden áron ezt a szakmát: ez volt életem álma, továbbra is ezt akarom csinálni, de ha éppen nem jó, akkor egy kicsit kiszállok” – így indult a londoni élete.

Földdeáki Nóra és Ostorházi Bernadett az Irtás előadásában (fotó: Mészáros Csaba)

Elsősorban a nyelvtanulás miatt választotta Angliát, szeretne anyanyelvi szinten beszélni angolul. „Nem biztos, hogy ez lehetséges, de ami csak tőlem telik, azt megteszem azért, hogy megtaláljam a kiskaput, még akkor is, ha úgy tűnik, nincsen. Úgy mentem ki Angliába, hogy bár értettem, nem beszéltem angolul, ma pedig, két évvel később már folyékonyan beszélek, és az akcentusomról már csak azt tudják megmondani, hogy van, de azt nem, milyen” – mondja a interjúban. „Élvezem, hogy minden nap, még a legkisebb dolgokban is újabb és újabb kihívásokkal találkozom, mert így legalább biztosan nem unom meg. De mind a mai napig kicsi az önbizalmam, kishitű vagyok, tele vagyok kétellyel magammal kapcsolatban” – fűzi hozzá.

Londonban eleinte csak szállása volt. „Munkaajánlatom nem volt, és az első hónapban nem is kerestem: sokkot kaptam. Az első hetet egy takaró alatt töltöttem: az itteni negyven fokból tizenhét fokba értünk ki, és különben is kétségbe estem, hogy mi lesz. De aztán az első próbálkozásra kaptam munkát. Egy japán étteremben lettem felszolgáló” – meséli az indulásról.

Ami pedig a jelenlegi helyzetet illeti, „megpróbálok magánvállalkozóként színészkedni, ha pedig éppen nem lesz filmes vagy színházi munka, majd fusizom valamit, elvégeztem például egy sminkes képzést. De már egyre több kis megkeresés érkezik – rövidfilmek, online promóvideók, fotózások –, amikből kezd összeállni egy szerény megélhetés” – meséli.

„A magyarországi bázisomat semmiképp sem szeretném felszámolni, szeretném itt is tovább építeni a karrieremet. Minden egyes munkánál három szempontot mérlegelek: fizet-e, érdekel-e, jó buli-e. Ha a háromból kettő teljesül, az már több mint vállalható” – mondja.

Stohl András és Ostorházi Bernadett a Pappa Piában

Szeretne kialakítani egy olyan karriert, hogy Amerikában, Angliában és Magyarországon is dolgozik. „Sok függ attól is, mit indít el a Pappa Pia, de egyelőre élvezem, hogy kint élek, és azzal, hogy két éve kint vagyok, a magam felé támasztott elvárásaim nagy részét már teljesítettem is. Szeretnék többet filmezni, szeretnék egy széles palettát minél többféle karakterrel. Érdekes, de a musicalfilm műfaja sosem szerepelt a vágyálmaim között, most mégis nagyon örülök, hogy megtalált: bár nem vagyok nagy rajongója a musicaleknek, de csinálni imádom” – meséli.

Arról is beszél az interjúban, hogy a Pappa Pia főszerepe nem biztos, hogy garancia a sikeres pálya elindítására. „Olvastam az interjút Szamosi Zsófival, amiben elmondta, az Oscar-díj után (Szamosi Zsófia volt a Mindenki című Oscar-díjas rövidfilm főszereplője – a szerk.) meg sem csörrent a telefonja. De hát van egy Oscar-díja! Ezek után tényleg nem tudom, mire számítsak, úgyhogy próbálok nem is foglalkozni vele, csak felkészülni az összes lehetőségre” – meséli.

Az elmúlt két évnek azonban már most megvan a lelki hozadéka: „Nem vagyok már annyira elveszett, holott, ha van ilyen szó, még mindig teljesen magabizonytalan vagyok, de már nem esem kétségbe mindentől: kisírom magam, de aztán megyek tovább” – fogalmaz Ostorházi Bernadett.

Az interjúból az is kiderül, miért nem Hollywoodot választotta, hogyan viselte és miért nem bántotta, hogy színészkedés helyett hosszú ideig pincérkedéssel teltek a napjai Londonban, és mennyit ér Londonban egy hazai filmfőszerep.

A teljes interjú itt olvasható.