A véres gladiátorjátékoktól a kajla bohócig

Most is nevetni, borzongani, izgulni és rácsodálkozni járunk cirkuszba, igaz másféle dolgok váltják ki mindezt belőlünk, mint ókori eleinkből.

Hosszú út vezetett az egyiktől a másikig, ráadásul nem is egyenes, ezért nem is ígérhetünk folyamatos és zökkenőmentes utazást. Azt viszont meg tudjuk mutatni, hogy a cirkusz az ókori arénák látványosságaitól, vásárosokon, lovas számokon, torzszülötteken és vadállatok idomításán keresztül, bakugrásokkal hogyan jutott el addig, amivel gyermekkorunkban mindannyian találkozhattunk például a Fővárosi Nagycirkuszban. 

Méhes Csaba pantomim művész

Cirkusz az ókorban, avagy a kör négyszögesítése

A cirkusz szavunk a görög kirkosz, illetve az ebből származó latin cirkus kifejezésekből erednek, jól mutatva, hogy a modern cirkusz eredetpontján az ókori cirkuszi játékok állnak. Mindkét kifejezés kört jelent, érdekes módon azonban az ókori cirkuszi arénák nem kör, hanem ovális vagy négyszögletes alakúak voltak, ahol a négyszög két végét félkör alakú részek határolták, mint a mai lóversenypályákat.

Első ránézésre azonban nem sok köze volt az ókori cirkuszjátékoknak mindahhoz, amit most láthatunk a cirkuszainkban. Ami legtöbbünknek beugrik, gladiátorjátékok, vadállatok egymás és emberek elleni halálos harca, nyaktörő kocsiversenyek, és az ezeken ujjongó polgárok.

Ez a kép azonban nem pontos, hiszen az ókori stadionokban, versenypályákon, a színháznak vagy cirkusznak nevezett épületekben sok minden más is történt: az ünnepi kalendárium megülése, katonai diadalmenetek, a zsákmány és a hadifoglyok tömeges felvonultatásával, a közönség megvendégelése, költői versenyek, sportesemények, tengeri hajók küzdelme, technikai újítások bemutatása, színházi gépezetek mozgatása.

És még valami: nyomtatott sajtó, nagy kapacitású postaszolgálat, televízió és internet híján a politikai indíttatású tömegmanipuláció is ezeken a helyeken zajlott. Például az egymással szembenálló politikai és társadalmi csoportok sportversenybe öltöztetett küzdelme, és ezáltal a jelenlévő tömeg felheccelése pillanatnyi célok érdekében.

Modern cirkusz, avagy minden a lovasokkal kezdődött

Leszámítva ez utóbbit, a modern cirkuszművészet egy valamit megörökölt az ókorból, ez pedig az elemi emberi ösztöneinket kielégítő szórakoztatás. Most is nevetni, borzongani, izgulni és rácsodálkozni járunk cirkuszba, igaz másféle dolgok váltják ki mindezt belőlünk, mint ókori eleinkből.

Azonban még mielőtt a modern cirkuszhoz érnénk, volt egy időszak, ráadásul a leghosszabb, amikor vándormutatványosok: komédiások, akrobaták, szemfényvesztők vitték és építették tovább az ókori örökséget, akik néha egzotikus állatokat is felvonultattak. Mindez abban a középkorban történt, amikor már nem és még nem a nézők mentek a cirkuszba és a színházba, hanem az ment el hozzájuk nagyúri kastélyok kertjeibe, királyi udvarokhoz, leggyakrabban vásárokra. Vándorcirkuszok formájában ez a hagyomány a mai napig él.

                                Forrás: lovasok.hu

A szórakoztatás mellett a mai cirkusz még két ponton kötődik az antik cirkuszi játékokhoz, az egyik a lovas számok, a másik a fent említett cirkusz, ami ugye kört jelent, és a mai cirkuszporondok valóban kör alakúak. Ráadásul ez a két dolog a modern cirkuszban alapvetően össze is függ. A kulcs a lovas akrobata számok voltak, amelyeknél a kör alak ahhoz kellett, hogy a körbelovaglás közben fellépő centrifugális erő révén segítse a lovasokat megtartani az egyensúlyukat a vágtató ló hátán állva.

A mai értelemben vett cirkusz létrehozása Philip Astley (1742-1814), egy lovassági törzsőrmesterből mutatványossá vált angol úriember nevéhez fűződik. Astley, aki már a seregben rendkívül tehetséges lóidomárnak bizonyult, 1768-ban Londonban telepedett le, és nyitott lovasiskolát. Itt délelőtt oktatást tartott, délután pedig bemutatta lovastudását. Astley épülete egy kör alakú arénát vagy cirkuszt foglalt magában, amely később porond néven vált ismertté. Astley lovas bemutatóit két év elteltével már erőművész, bűvész és kötéltáncos számok színesítették, igaz, hogy a funkciójuk csupán a lovasbemutatók közötti űr kitöltése volt.

Hogy a modern cirkusz létrejöttében mennyire központi szerepe volt a lovas számoknak, jól mutatja, hogy az 1778-ban Philadelphiában megszülető amerikai cirkusz fénykorát a Barnum Cirkusz jelentette, amely Buffalo Bill lovaglóművésszel hódította meg a világot, és a franciaországi kezdet is leszerelt lovaskatonák bemutatóihoz kötődik.

A Barnum Cirkusz, amely vándorcirkuszként követte az egyre nyugatabbra vándorló letelepülőket, egyben két akkoriban már népszerű cirkuszi formát is utaztatott. Az egyik a gyarmatokról behajózott és bevagonírozott egzotikus állatok, a manezséria bemutatása volt. A vadállatok idomítása régóta része a cirkusznak, és több hullámban váltotta ki az állatvédők tiltakozását, és váltja ki mind a mai napig.

Buffalo Bill és az egzotikus állatok mellett a Barnum Cirkusz harmadik, mai szemmel nézve minimum bizarr szenzációja a születési rendellenességgel világra jött emberek szörnyszülöttekként reklámozott bemutatása, az ún. freakek voltak. Szakállas nőket, sziámi ikreket, szellemi fogyatékosokat mutogattak a nézőknek, gyakran ketrecbe zárva a „fellépőket”. A cirkuszvilág e mára zsákutcává vált mutatványai a XIX. és a XX. század fordulóján élték a fénykorukat. Népszerűségük, önállósult showként azonban az 1950-es évek végéig tartott.

A cirkuszi előadások magja tehát sokáig a lovasprodukciók voltak, ezek közé ékelődtek be az akrobatikus, egyensúlyozó és zsonglőrszámok. Ezt egészítették ki később pantomimjelenetekkel, amelyek nagy sikert arattak a XIX. században és részben tovább éltek a XX. században, de mindmáig találkozhatunk velük. A XIX. században egyre nagyobb szerepet kaptak a talajakrobaták, akik sokszor egyúttal bohócok is voltak.

A XIX. század végére a vasút és az automobil kezdte felváltani a lóvontatást. Noha a híres európai cirkuszok továbbra is alkalmaztak lovas családokat, a lovasbemutatók kezdtek háttérbe szorulni az egzotikus állatokkal (főként nagymacskákkal) fellépő idomárok, akrobaták, légtornászok, zsonglőrök és bohócok mögött. Az első világháború utánra a hagyományos lovas cirkusznak már csak az emléke élt.

Ami pedig minket illet…

Lovas nemzet ide és oda, az első állandó magyar cirkusz egy olasz bohóc, Baroccaldi hozta létre, aki vásáros bohócként kezdte a pályáját, később artistaként járta a világot, mígnem a Városligetben megnyitotta kötéllel körülvett cirkuszát. Igaz, mindez a lovas eredet után egy évszázaddal, 1876-ban történt.

Jim Club állatidomár (forrás: MTI / EPA / Pool / Eric Gaillard)

A magyar cirkusztörténelem következő nagy alakja az elzászi származású Wulff Ede volt, aki a jelenlegi Fővárosi Nagycirkusz helyén nyitotta meg hullámbádog lemezekből és kovácsoltvasból épült cirkuszát 1889-ben, amely akkor egész Európában különlegességnek számított. Az épület több tulajdonoson keresztül egészen 1966-ig állt, ekkor bontották le, és a helyén 1971-re épült fel a jelenlegi Fővárosi Nagycirkusz.

Van, aki a levegőakrobaták, mások az oroszlánok és elefántok, megint mások az ugrószámok miatt szeretik a cirkuszt. De legtöbben ezek együtteséért. És persze vannak, akik éppen ezek vagy más miatt egyáltalán nem szeretik. És olyanok is vannak, akiknek a bohócok a kedvencei. Amennyire emlékszem, én sosem szerettem igazán őket – kivéve a pantomim számokat (amelyben Méhes Csaba nálam a csúcs). A lányom egyenesen rettegett tőlük.

Szeretném saját ráismerésként elkönyvelni, de valószínűbb, hogy apám ébresztett rá, hogy a bohócok a legügyesebbek a cirkuszban. Esnek-kelnek, rakatra ügyetlenkednek, és mégis. Sőt, éppen azért. Már tudom, hogy artistaképzőkben tanulják a mesterséget. Van, ami látszik és izgalmat kelt, és van, aminek nem kell látszania, mert úgy nevettet meg minket. Ilyen a cirkusz: a szórakoztatás és rácsodálkoztatás művészete.

(Forrás: Wikipédia, Élet és Irodalom, Origo, Szinhaz.net)

Török Ákos

Kapcsolódó cikkek

Hajnal Márton: Párhuzamos narratívák a freak show-k örökségéből (Szinhaz.net)
Hogyan lehetünk bohócok?
Rómeó és Júlia, valamint a maffia a Nagycirkuszban