Mácsai Pál: „Hajlamom van a túlzásra”

Az Örkény Színház igazgatóját a wmn.hu kérdezte szépfiúságról, színházvezetésről és a Terápia című sorozatról.

Az interjú elején Mácsai Pál elmondta, bár kinézete predesztinálta volna rá, nem akart a „szőke szépfiú”, a „fiatal amorózó” kategóriájába tartozni – ő ezzel sem kívülről, sem belülről nem tudott azonosulni. Ehelyett inkább az intellektuálisabb szerepeket kereste, pedig ami leginkább illik rá szerinte, az a bohóc. „Hajlamom van a túlzásra” – mondja, hozzátéve, ő azok közé tartozik, akik a kudarcaikból bonyolultabb színészként jöttek ki, mint ahogy belekeveredtek.

120107_130.JPGMácsai Pál

Mácsai 16 éve vezeti az Örkény Színházat. Úgy véli, a színházvezetést harminc-harmincöt évesen kellene kezdeni, ehhez képest Eszenyi Enikővel és Kováts Adéllal együtt ő a legfiatalabb budapesti igazgató. Egyértelműen van ebben az országban annyi fiatal tehetség, hogy közülük többen színházat kaphatnának” – jegyzi meg. Az Örkénnyel kapcsolatban elmondja, ez nem avantgárd színház, sok klasszikus darabot játszik, ugyanakkor nem régimódian teszi, hanem modernül.

A film sokáig nem találta meg, mert saját bevallása szerint fiatalon nem volt még elég jó színész – ez Sopsits Árpád Torzók című filmjénél változott meg. A Terápiával egy olyan sorozatban szerepelhet, amely már teljesen rá épül – az HBO produkciójának már harmadik szériája kezdődik ősszel. A filmezéssel kapcsolatban elmondja, a színész abban legfeljebb alkotótárs, sok beleszólása nincs: a film a rendezőé, a sorozat pedig jobbára a csatornáé.

130211_287.JPG

Édesapja, a néhai Mácsai István festőművész kapcsán elmondja, nagyon más a két szakma, és bár színészként ő volt az ismertebb, valójában apja van fölényben vele szemben. „Amit ő csinált, az megmarad. Amit én csinálok, az pedig eltűnik. A színpadi munka mindenképp, de a film is, higgye el, ugyanúgy” – magyarázza a két szakma közötti különbséget. Őt azonban nem az zavarja, hogy fennmarad-e, amit csinál, hanem az, hogy pontosan azt csinálja-e, amiben a legjobb. Még nem döntötte el, hogy folytatja-e az igazgatást 2020-ban is, azt majd kellő időben eldönti.

Mácsai Pál beszélt még hedonizmusáról, arról, hogy mit tanult a Terápiából, és hogy miért van szüksége rá, hogy állandóan rajzolgasson.

Az interjú teljes terjedelmében a wmn.hu-n olvasható.

süti beállítások módosítása