„Mindig a maximumot adni: félelmetes felelősség és szakmai minimum”

„Számomra világos, hogy az életnek semmi értelme sincs, de olyan érdekes”. Molnár Piroska színészi pályájáról és magánemberi jelenéről is mesélt az Origónak.

Molnár Piroska színészi kvalitásait és pályaművét csak részben jelzi a Kossuth-díj, a Nemzet Színésze cím vagy a Halhatatlanok Társulatának örökös tagsága. Alakításainak sajátos súlya van akár drámai szerepben, akár zenés produkcióban látjuk, akár mint mostanában gyakrabban, könnyedebb előadások egy-egy alakját formálja meg a Thália Színházban.

                                Molnár Piroska

Ezek mellett a Rózsavölgyi Szalon előadásaiban is gyakran látható, az Örkény Színház Macskajáték című előadásával már túl van a századik előadáson, és közel huszonöt éve Bors néni a Kolibri Színházban. Most éppen Emberi hang című önálló estjére készül a Rózsavölgyi Szalonban, ahol nem csak énekelni fog, de a hanggal kapcsolatos történeteit és gondolatait is megosztja a nézőkkel.

A hetvenes években férje, Eötvös Péter zeneszerző külföldre ment dolgozni, ő azonban kis idő múlva hazajött az akkor éppen színháztörténelmet író kaposvári színházba. „A színház hozott haza, de volt más ok is. Csak feleségként borzalmas, házsártos, mindenbe beleavatkozó nő lett volna belőlem. Elkezdtem volna a férjem életét élni, ami egyikünknek sem lett volna jó. Annyira szerettük egymást, amennyi az elengedéshez is erőt adott” – emlékezik Molnár Piroska erre a nehéz döntésére az interjúban.

Különleges évek voltak ezek minden ott játszó színész életében. „A színház akkor élte virágkorát. Tudtuk, mennyire fontos, amit csinálunk. Miközben a vezetőink óvtak minket a színpadon kívüli közélettől. Figyeltünk egymásra minden szinten. Családi volt a légkör. Amikor tavalyelőtt megkaptam a kritikusok életműdíját, akkor fogalmaztam meg: sosem jött volna létre színészileg az, aki én vagyok, ha nincs az a két kaposvári évtized” – meséli a színésznő.

Molnár Piroska és Bodrogi Gyula A tanítónő előadásában (fotó: Puskel Zsolt / Port.hu)

Színészi ars poétikája alapvetően eltér a legtöbb pályatársétól, igazi katonaként írja le magát, aki követi a rendező utasításait. „Ma már nem olvasom el a szerződéseim szövegét, de amikor még megtettem, mindben benne volt: szerepeimet a rendező utasításai és legjobb tudásom szerint játszom el. Én ezt komolyan vettem” – mondja, hozzátéve – „Persze vannak nagy önmegvalósító színészek, de azok rendszerint akkor bukkannak fel, ha sorozatban fogják ki a gyengekezű, ötlettelen rendezőket. Én szerencsés voltam, mert egész pályámon olyan rendezőkkel dolgozhattam, akikre rábízhattam magam”.

Hogy akkor mit ad hozzá ő a szerephez? Molnár Piroska Diderot Színészparadoxonjának egyik alapgondolatát idézi ezzel kapcsolatban: „A színésznek hideg fejjel, józan mérlegeléssel kell az érzések, indulatok illúzióját keltenie. A legtökéletesebb nyugalommal kell művészileg a legérzékenyebbnek lennie”. Rendezőből, saját tapasztalatai szerint két fő típus van: „Az egyik valóban „lekottázza" az adott darabot, ami nem baj, ha jó a kotta. Még úgy is beleépül egy s más a színész személyiségéből a szerepbe. Más kérdés, hogy hozzám közelebb áll az a rendező, akinek van ugyan markáns elképzelése a műről, de elvárja a színésztől, hogy ő is mutasson valamit a maga víziójából. Abból aztán a rendező hozzáteszi a maga elgondolásához azt, amit jónak talál”.

Molnár Piroska a Mesél a bécsi erdő előadásában (fotó: Keserű István)

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen beszédtanárként dolgozik jó ideje. A helyes beszéden túl többek között a színészek egyre erősödő félelméről is szokott mesélni a tanítványainak. „Egyre inkább megértjük: milyen súlya van annak, amit csinálunk. Estéről estére mások ülnek a nézőtéren. Ha gyengébb vagyok, nem mondhatom el nekik: bocsánat, ma nem úgy jött össze, ahogy szokott. Mindig a maximumot adni: félelmetes felelősség, ugyanakkor szakmai minimum” – meséli erről a bizonyos félelemről.

„Sokat járok színházba, moziba, koncertre. Még éjszaka is megnézem a főiskolásaimat, akik gyakran akkor adnak elő valamit. Csomós Mari barátnőm szokott velem perelni: Mit nyüzsögsz folyton, nem bírod ki a fenekeden! Hát nem bírom, annyi a látnivaló, s az mind inspirál, gondolkodtat, vagy csak elszórakoztat” – mesél a hétköznapjairól, hozzátéve – „Számomra persze világos, hogy az életnek semmi értelme sincs, de olyan érdekes”.

Az interjúból az is kiderül, hogyan vettek fel vele két jelenetet agyérgörcssel és mi lett ennek a következménye, miként lett végül színész egy közgazdasági technikum elvégzése után, és hogyan alakult a pályája a Színmű befejezését követően.

A teljes interjú itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Mintha a gondolkodás kiment volna a divatból – Interjú Molnár Piroskával
Bors néni 400 - Jubileumot ünnepelt Molnár Piroska és a Kolibri
Molnár Piroska önálló estje a Rózsavölgyi Szalonban