Dollár Papa Gyermekei New Yorkban, otthon és a Trafóban

Az Otthon című előadásuk Amerikában vendégszerepel, korábban bemutatott produkcióik és idei premierjük, Diderot Apácája a Kortárs Művészetek Házában lesz látható. 

A Kiss-Végh Emőke és Ördög Tamás nevével fémjelezett Dollár Papa Gyermekei társulat Otthon című előadása meghívást kapott a New York-i Rehearsal for Truth fesztiválra. Az előadás Közép-Európa legkiválóbb színházi produkciói között lesz látható a manhattani Bohemian National Hallban szeptember 27-én

otthon_02_foto_ligetvari_csenge.jpgKiss-Végh Emőke, Ördög Tamás, Urbanovits Krisztina és Erdős Bence az Otthon imázsfotóján (fotó: Ligetvári Csenge)

Az Otthont 2014-én májusában mutatta be a Trafó, és azóta is műsoron tartja az előadást, ami a temesváron EuroThalia Fesztiválon is vendégeskedett 2016 októberében. A produkció a társulat Család trilógiájának második része, melynek három előadását (Szerelem, Otthon, Gyermek) nem egy összefüggő történet, hanem az azonos téma és a hasonló színházi eszköztár köt össze. Mindhárom előadás családi kapcsolatokat és viszonyokat mutat be kegyetlen őszinteséggel és kendőzetlen természetességgel. A trilógiának nemcsak a második darabja váltott ki nemzetközi érdeklődést: tavaly szeptemberben a harmadik, Gyermek című előadás kapott meghívást Oslóba, a Nemzetközi Ibsen Fesztiválra. 

A magyar közönségnek sem kell nélkülöznie a társulatot idén ősszel, hiszen a Gyermek és a Tágra zárt szemek próbája című előadások továbbra is repertoáron maradnak a Trafó stúdiójában, Láng Annamáriával, Terhes Sándorral és Rába Rolanddal. 

herbst_rudolf_13.jpgLáng Annamária, Rába Roland és Ördög Tamás a Tágra zárt szemek próbája előadásában (fotó: Herbst Rudolf)

A társulat első nagyteremi produkciója, a Csehov is szerepel a Kortárs Művészetek Háza őszi műsorán. Az előadás Staféta pályázatot nyert, bemutatása után elismerő kiritkákat kapott és bekerült az idei dunaPart4 Kortárs Előadóművészeti Plaform programjába is. A produkció kortárs köntösbe öltözteti és újragondolja az orosz drámaíró klasszikus darabjait, Sárosdi Lilla és Für Anikó főszereplésével. 

Ezzel nem ér véget a társulat nagytermi produkcióinak sora, legújabb bemutatójuk október 18-án lesz: Denis Diderot regényét, Az apácát állítják színpadra Ördög Tamás rendezésében, Magyarországon először, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében. Az ősbemutatóban Kiss-Végh Emőke mellett Stork Natasa, Szalontay Tünde, Urbnonvits Krisztina, Cuhorka Emese és Hód Adrienn lép fel.  

dollar_csanyi_krisztina.jpgFür Anikó és Ördög Tamás a Csehov előadásában (fotó: Csányi Krisztina)

Megrendelhető előadásuk, az Ibsent a nappalimba! (Hedda Gabler) október folyamán a 200. alkalommal lesz látható.  A Je Suis Belle-lel közösen létrehozott Bovary Emma pedig hosszú szünet után novemberben ismét visszatér, hogy egy kis életet vigyen a Párisi Udvar kihalt falai közé.

(Forrás: Trafó)

süti beállítások módosítása