A nap fotója – Hamletről

Bármennyire is különös, a Vígszínház 122 éves történetében először állítja színpadra a legismertebb drámaíró talán legismertebb darabját. Fotógaléria.

Az előadást Forgách András ropogósan friss fordításában Eszenyi Enikő rendezi. A címszerepben először lép társulati tagként a Vígszínház színpadára ifj. Vidnyánszky Attila, aki egyetemi éveiben egyszer már játszotta Hamletet Zsótér Sándor rendezésében – nem is akárhogyan. És ennek értékéből mit sem von le, hogy abban az előadásban többen is játszották a címszerepet.

                 Ifj. Vidnyánszky Attila / Toldy Gábor előadásfotói a képre kattintva tekinthetők meg!

Együtt indulnak a fiatalok. Hamlet, Horatio, Laertes, Fortinbras, Rosencrantz és Guildenstern is. Külföldi egyetemen tanultak, de az élet más-más sorsot szánt nekik. Nemcsak az önmagukét, hanem az apjuk által rámért sorsot is. Ki, hova, merre jut az úton? Ezekre a kérdésekre is keresi a választ az előadás. Az előadás főbb szerepeiben Hegedűs D. Géza, Börcsök Enikő, Fesztbaum Béla, Orosz Ákos, Réti Nóra, Király Dániel, Csapó Attila és Zoltán Áron látható.

Az előadást a Vígszínház az október 1-ei bemutatót követően október 2-án, 13-én, 14-én, 15-én és 26-án tűzi műsorra.

Kapcsolódó cikkek

Vígszínházi évadzáró – 694 előadás 193 nap alatt

süti beállítások módosítása