Különleges helyszínen mutatják be Pálfi György első színházi rendezését

A Hukkle és a Taxidermia rendezője a nemrég alakult TRIP színház első előadását rendezi egy építkezési területen.

Az Engedj be! című előadás több szempontból is egyedülálló: a darab a filmrendező Pálfi György első színházi rendezése, a próbák gyakorlatilag egy építkezés területen, az épülőben lévő Zsilipben zajlanak, egy olyan színes társulattal, akik között pályakezdő tizenéves, sok év után visszatérő egykori Nemzeti Színház-tag, több színházi rendező, de még színházigazgató is akad. Élményeikről vallanak  a november 1-i  premierre készülő színművészek.

img_3623.jpgEngedj be!

„Szerintem abszolút rendhagyó darab lesz és ezalatt nem az elvontságát értem. Alternatív létére közelebb áll a showbizniszhez, mint a színházhoz. Olyan, mint egy off-Broadway darab. A néző, amikor majd szembesül azzal, hogy hova is lép be, akkor már gyakorlatilag meg van vezetve” – mondja Szabó Simon, aki szerint a próba folyamata egy nagy utazás volt.

Az előadás terét adó Zsilip a darab után fog majd felépülni – zsidó kulturális központ, zsinagóga lesz az egykori pártétkezdéből. „Többször beugrott az ávós pártház feeling, sokszor elképzelem, hogy milyen lehetett itt. Miközben ide jártak az ávósok étkezni, lehet, hogy a pincében foghúzások és kihallgatások voltak. Vannak ilyen belső mozijaim…Eléggé izgalmasnak tartom, hogy itt csinálnak majd egy zsinagógát, de előtte a kettő között, a történelem átmosásában színházat csinálni eléggé egyedi” – meséli Sütő András fiatal színművész, aki a darabban több szerepben is feltűnik.

A rendkívüli, több szintes tér színházzá alakításában ráadásul olyan rendezőnek kellett helytállnia, aki eddig csak képernyő (TV és mozivászon) méretére tervezett: „Pálfi Gyuri is egyre inkább érzi, hogy a színpadon jót tesz, ha az emberek szét vannak húzva, nem egymáshoz közel állva beszélnek. Ad egyfajta feszültséget, hogy az egyik fent az emeleten, a másik lent van. Sokkal jobban figyelnek egymásra. Szerintem ez egy nagyon szép előadás lesz, nagyon szép a világa“ – vall Lazók Mátyás arról, hogyan követik figyelemmel a színművészek a rendező munkáját a próbák során.

img_3622_1.jpg

Szávai Viktória Jászai Mari-díjas színésznő is úgy látja, Pálfi nem hagyományos, színházi rendezőként vezeti a próbákat. „Nagyon izgalmas Gyurival dolgozni. Egy filmrendező egyedi módon nyúl egy színdarabhoz, és ez a színészektől is másfajta, rugalmas hozzáállást igényel. Azt hiszem, sikerült megtalálnunk egy különleges világot, ami által ebben az előadásban egyszerre jelenik majd meg a film, és a színház.”

Pálfi elmondása szerint sokat segített neki, hogy a darabban tapasztalt színházi színészekkel és rendezőkkel dolgozik együtt, hiszen a színházi rendezés sok mindenben különbözik a filmestől. Módszeréről a szereplők elismerősen nyilatkoztak: „Sokkal oldottabb, nincs meg benne az a kialakult felállás, hogy én vagyok a rendező, én adom az instrukciókat, te pedig csináld meg és kész. Egy közös alkotómunka jött most létre. Ez nekem kifejezetten kellemes, oldott, feszültségmentes” – vallja Sörös Sándor is, aki a Nemzeti Színház klasszikus szerepei után sok évet kihagyva lép most  újra színpadra. „Nagyon vonzott ez a szerep. Ez nem egy szokványos történet…nem is egy szokványos rendezővel. Egyszerre vagyok egy szerető, egy apafigura és leginkább egy pszichopata.”

img_3624.jpg

Quintus Konrád örömmel vállalta a TRIP első bemutatkozó darabjának egyik fontos szerepét. „Én is alapító tagja voltam a zalaegerszegi színháznak, ez is ugyanígy egy alakuló dolog. A darab, a Zsilip, és az egész TRIP nagyon izgalmas. Egy formálódó, fejlődő projektben részt venni nálam kiemelt helyen van.”

A TRIP első darabjának premierje november 1-jén lesz. Az előadás az Engedj be! című  világsikerű svéd szerelmes thriller regény alapján készült, amely már megelevenedett saját nyelvén filmen, készült belőle amerikai remake, állították Londonban és New Yorkban színpadra, most pedig a TRIP mutatja be Pálfi György első színházi rendezéseként. A vámpíros romantikus történettel a rendező célja a szórakoztatás mellett, hogy olyan fontos témákra hívja fel a figyelmet, mint a fiatalkori bántalmazás, iskolai erőszak és a függőség.

(Forrás: TRIP)

 

Kapcsolódó

Magács László: „Azt hiszem, én még mindig a Merlint csinálom”

süti beállítások módosítása