„Itt nem lehet egymásnak nem újat mondani”

A Forte Társulat színművésze, Földeáki Nóra két előadásban is látható lesz a dunaParton: rendezői módszerekről és a külföldi közönségről is mesél. 

November 29. és december 2. között negyedik alkalommal rendezi meg a Trafó – Kortárs Művészetek Háza a dunaPart – Kortárs Magyar Előadóművészeti Platformot. Földeáki Nóra a Forte Társulat Bűn és bűnhődésében és a Látókép Ensemble Kálmán-napjában is színpadra lép. 

Földeáki Nóra a Bűn és bűnhődés előadásában (fotó: Mészáros Csaba)

A színésznek mennyire számít, hogy egy adott estén ki ül a nézőtéren?

Úgy tűnhet, hogy nincs jelentősége, mivel az előadás alapjaiban nem változik. Mégis speciális energiát hordoz, hogy ki van ott, és ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni: az előadás és nézői kölcsönhatásban kezdenek dolgozni. Mondok egy példát: a Kálmán-napot többször játsszuk Debrecenben, ahová az alkotók közül többen, így én is hazajárok. A nézők ott az első öt percben leveszik az eljátszott figurákat, és annyira otthon érezzük magunkat, hogy még akár a tájszólás is előjön.

A külföldi nézőkkel mi a helyzet?

Olyankor mindig van egy technikai ok, ami miatt kicsit változik az előadás: a feliratozás vagy a szinkrontolmács miatt jobban tagolunk és lassítunk kicsit. Erről egyeztetünk előadás előtt, és bár nem könnyű rá figyelni, de muszáj megtennünk. Szeretek külföldön játszani, a Forténál a testhasználat ilyenkor jobban nagyító alá kerül, hiszen abba nemzetiségre való tekintet nélkül bárki bele tud kapaszkodni.

Földeáki Nóra és Gelányi Imre a Kálmán-nap előadásában (fotó: Láng Péter)

Jelenleg csak Horváth Csaba és Hajdu Szabolcs előadásaiban vagy látható. Kezdjük a Fortéval: ennyi év után meg tudjátok még lepni egymást?

Tizenhét évesen kezdtem a pályát, aztán Debrecenben öt éven át mindenféle műfajban rengeteg rendezővel dolgoztam. Volt köztük külföldi és magyar, pályakezdő és már befutott színházcsináló, akiknél operettől kortárs drámáig mindenben játszottam. Vagyis nincs hiányérzetem, ha erre céloztál. A mostani felállás szűknek tűnhet, de Csaba olyan különleges teret ad a színházhoz, ahol nem lehet egymásnak nem újat mondani. Pillanatról pillanatra építkezik, akkor is, ha minden tudatos és tervezett, mivel a jelenlétből, a személyiségből és a helyzetből dolgozik. Vele olyan a munka, mint egy jó beszélgetés: hirtelen bejön egy olyan téma, amire nem számítottál, és ez erősen hat rád és éberen tart.

A dunaPartra beválogatott Bűn és bűnhődésben két anyát játszol. A külföldi nézők könnyen meg tudják majd különböztetni őket?

Ez bennem egy harc, mert nagyon fontos, hogy a kettő leváljon egymásról. Az ember minden szerepben önmagát hozza, mégis mindkettejüket máshonnan fogalmazom. Amikor azt mondom Raszkolnyikovnak, hogy „édes fiam”, akkor minden más árnyalatot kap, hiszen ezt csak melegebb hangon lehet kimondani. A másik anyának, Katyerina Ivanovnának is van ugyan három gyereke, de ott az őrülete, a rezignáltsága segít az eltérő fogalmazásmódban.

Nagy Norbert, Krisztik Csaba és Földeáki Nóra a Bűn és bűnhődésben (fotó: Mészáros Csaba)

Részt veszel Hajdu Szabolcs színházi formációja, a Látókép Ensemble második előadásában, a Kálmán-napban is. Ő hogyan dolgozik?

Nagyon nagy tanulás nekem a vele folytatott munka. Fontos, hogy olyan körülményekkel találkozzak, amik nehezítik a terepet, ahol új feladatokat kapok, ahol nem tudom ismételni önmagamat és a tapasztalataimat. És bár Szabolccsal színházat csinálunk, de ez nekem filmes tanulás is. A film kimaradt az életemből, az ő gondolkodásában és munkamódszerében viszont ott a filmes szem és hangvétel, és meg kellett tanulni ezt a fajta intimitást abban, ahogy egymáshoz szólunk. A legnehezebb az ő színházában az, hogy a többiekre ugyanolyan intenzitással figyeljen az ember, mint önmagára. Muszáj mindig a kérdésre válaszolni és egymásból építkezni, amikor a néző egy méterre ül tőlünk.

A Forténál is ez az alap, de ott az előadásnak van egy speciális formanyelve, amin belül meg kell találni a természetességet. Ami Szabolcs színházában improvizatívnak és esetlegesnek tűnik, az nagyon is megszerkesztett: egy kötőszó sem hiányozhat a monológból, minden hibázás és újrakezdés tervezett. Csaba és Szabolcs is rendkívül szigorú a munkafolyamat során, és mindketten sok önálló munkát várnak a színésztől. Szabolcs munkamódszere különleges: a próbák előtt fényképeket készít rólunk. Kinagyítja őket, hosszan vizsgáljuk az arcokat, nevekkel látjuk el őket, amikből foglalkozások, háttér, élettörténet, viszonyok születnek. Mindig a karakterekből indít, azoknak a megtalálása generálja a helyzeteket, aztán valós konfliktusok alakulnak, és elindul a történet.

Földeáki Nóra és Szabó Domokos a Kálmán-nap előadásában (fotó: Láng Péter)

A Kálmán-nap első pillantásra mintha az Ernelláék Farkaséknál folytatása lenne. Hogy mégsem az, abban nagy szereped van: a te Zitád megjelenése új energiákat hoz be.

Hajdu Szabolcs és Török- Illyés Orsolya ugyanúgy egy pár itt, mint az Ernelláékban és az életben. Ez a felállás a látszat ellenére sokkal nehezebb feladat. Egymáshoz beszélni a színpadon, nem csak nézni, de látni is a másikat, nagy munkát és érzékenységet igényel. Zita szélsőséges karakter, az ő beszédkényszere mögött az elhallgatás tragédiája áll. Vagy lehet, hogy csak nem tudom, mi a következő mondat, és a nézőre ez is új energiaként hat? (nevet) 

Az interjút Jászay Tamás készítette.