Haumann Péter replikázott egy sorosozó bekiabálásra előadás közben

Amikor A fösvény Harpagonjaként megkérdezte, „Ki lopta el a ládikámat?”, egy néző beszólt, hogy „Soros György!”. Mondd, te hülye vagy? – reagált Haumann.

Mielőtt még messzemenő következtetéseket vonnánk le az esetből, nem biztos, hogy politikai bornírtságról van szó, mivel ez a párbeszéd az előadás egyik interaktív jelenetében történt, amikor Harpagon a nézők között keresi az ellopott kincseit, és azt kérdezi éppen, ki vitte el azt.

haumann_kozma_janos.jpegHaumann Péter A fösvény előadásában (fotó: Kozma János / Magyar Színház)

A 444.hu tanúsága szerint ekkor kiabált be valaki, hogy „Soros György!”, mire egy pillanatnyi csendet követően Haumann Péter ránézett, és odaszólt: „Mondd, te hülye vagy?”, majd folytatta a monológját. Ami a nézőtéren kirobbanó nevetést váltott ki.

Bár Haumann akkor úgy reagált, mint aki a sorosozást komolyan veszi abban a helyzetben, de szerintem még az is elképzelhető, hogy már a bekiabáló is eleve ironikusan értette” – véli a 444.hu-n megjelent cikk szerzője.

A Pesti Magyar Színház előadásának van egy kevésbé politikai pikantériájú érdekessége is, Haumann Péter ugyanis két gyermekével, Haumann Petrával és Haumann Mátéval együtt játszik benne. Gyermekei az előadásban szerepük szerint is a gyermekei. „Ők színészek, akik történetesen a gyerekeim, de ez a színpadon nem jut az eszembe. Néha még akkor sem, amikor Máté vagy Petra a szerepük szerint megszólítanak, hogy: de apám! Színpadon rengeteg gyerekem volt már, sokukat meg is kedveltem, de mégis különös öröm, hogy ők ketten minden időben a gyerekeim” – mondta egy korábbi interjúban a színművész.

fos_1_zsigmond_laszlo.JPGHaumann Petra, Haumann Péter és Haumann Máté az előadás olvasópróbáján (fotó: Zsigmond László)

(Forrás: 444.hu, Szinhaz.hu)

Kapcsolódó cikkek

A fösvény – A poénok ma sülnek el, a tegnapiak csak pufognak
A fösvény – Három Haumann is játszik a Pesti Magyar Színház bemutatójában

süti beállítások módosítása