A kortárs táncművészeté a főszerep a Budapest Táncfesztiválon

Válogatott hazai és külföldi fellépők lesznek láthatóak a fesztiválon február 20. és március 1. között. Sztárvendég: az Alonzo King LINES Ballet. 

A fesztivál idei sztárvendége a Magyarországon először fellépő San Francisco-i kortárs balett társulat, az Alonzo King LINES Ballet. Emellett a Győri Balett, a Miskolci Balett, a Pécsi Balett valamint a Magyar Nemzeti Balett, illetve a Szegedi Kortárs Balett és a Badora Társulat produkciói szerepelnek a programban. A Nemzeti Táncszínház által megszervezett eseménysorozatnak ebben az évben is a Müpa és a Pesti Vigadó ad otthont.

alonzo_king_sand_01-photo-by-chris-hardy.jpgAz Alonzo King LINES Ballet SAND című előadása (fotó: Chris Hardy)

 – A fennállásának 35. évfordulóját ünneplő LINES Ballet kivételes táncosai a világ minden tájáról meghívott neves zeneszerzőkkel, zenészekkel és vizuális művészekkel együttműködve keltik életre a koreográfus által megálmodott látomásokat. A társulattól két koreográfiát láthatunk: a természet dallamaira készülő Biophony-t és a SAND-et, amely Alonzo King és az amerikai jazz nagyjai, Jason Moran és Charles Lloyd együttműködésének eredménye – mondta Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója. Hozzátette: A külföldi társulat előadása mellett négy nagy együttes budapesti bemutatója is színesíti a választékot.

A Táncfesztivál két világhírű film táncszínházi átiratával indul. Február 20-án a Győri Balett legújabb darabját, Nathaniel Hawthorne nagysikerű A skarlát betű címet viselő regényének átiratát mutatja be. Majd a Miskolci Balett a filmtörténet egyik legnagyobb alkotását, a Casablancát viszi színre február 21-én. A Pécsi Balett alkotásában Bartók Béla klasszikusának, A fából faragott királyfinak budapesti bemutatóját tekinthetik meg a tánckedvelők február 23-án. Március 1-jén pedig a Szegedi Kortárs Balett táncolja Juronics Tamás új koreográfiáját, a Federico García Lorca drámáját feldolgozó Bernarda Alba házát a Fesztivál Színház színpadán.

a_skarlat_betu_05_meszaros_matyas.jpgA skarlát betű (fotó: Mészáros Mátyás)

A Magyar Nemzeti Balett most először látható a Budapest Táncfesztivál programján, ahol a Total Dance című estre két koreográfus három koreográfiájával készülnek. Johan Inger és Jiří Kylián koreográfiái február 25-én láthatóak.

A fesztivál zárásaként, március elsején a Vigadóban látható a Badora Társulat Lajtha című produkciója, amelynek színpadi világpremierjére a 2017-es Budapesti Tavaszi Fesztiválon került sor. A koreográfiát a Harangozó-díjas, Érdemes Művész Barta Dóra készítette, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenekarának közreműködésével és Ménesi Gergely vezényletével.

(Forrás: Nemzeti Táncszínház)

süti beállítások módosítása