A Gólem Színház újra zsidózik

A Zs-kategória című előadásuk kapcsán Janklovics Péter színész osztja meg tapasztalatait és gondolatait a felszabadult és revüszerűen színpadra állított zsidózásról.

Három évvel ezelőtt mutatta be a Gólem Színház a DEKK Színházzal közösen a ZS-kategória című zenés, táncos revübetétekkel tarkított kabaréját, amely nagyszerű kortárs magyar írók jeleneteiben veszi elő a zsidósággal kapcsolatos leggyakoribb kérdéseket. „10 éve beszélek, mesélek a zsidókról, de ilyen jól még sosem nevettem ki magam. Garantálhatom, hogy az előadás után mindenki egy kicsit zsidó akar majd lenni, még akkor is, ha már az!“ – mondta akkor a rendező, Borgula András.

zs-kategoria1.jpgJanklovics Péter (középen) a ZS-kategória előadásában (képek forrása: Gólem Színház)

,,A darab nemcsak a zsidókról szól, hanem mindannyiunkról, akik itt Magyarországon lenézzük, kibeszéljük, kiközösítjük, körbeutáljuk egymást, hátha ettől jobbnak érezzük magunkat. " Ezt pedig Szabó Borbála, az egyik szerző tette hozzá. A Zs-kategória – önfeledt zsidózás revüvel című előadás most ismét színre kerül, ezúttal január 12-én, a Hatszín Teátrumban. Janklovics Péter, a darab egyik szereplője mesélt az előadás kapcsán. 

Mi ez a darab? Provokáció? Terápiás kibeszélés? Lelki gyakorlat?

Messze nem provokáció, az biztos. Hogy terápiás jellege lenne? Szerintem nincs, ez csak könnyed szórakoztatás, bár tény, hogy a sok nevetés után lesz min elgondolkodniuk a nézőknek. 

A ZS-kategória súlyos kérdésekről szól – igaz, viccesen. Lehet így felszabadultan játszani?

Szerintem lehet. Sőt, csak így érdemes. Az egyes jelenetek különböző, egyébként nagyszerű szerzőktől származnak: Dragomán Györgytől, Litkai Gergelytől, Szabó Borbálától, Szálinger Balázstól, Székely Csabától, valamint Vinnai Andrástól azt kérte a rendező, Borgula András, hogy a zsidókérdésben ne legyenek kíméletesek. 

Merész kérés.

janklovics_portre.jpgAz. Volt, akinek a kezdet kezdetén még vissza is adott egy-két jelenetet, mondván: lehetne ennél sokkal durvábban is… Szóval a darab eléggé belemenős.

                                                              (Janklovics Péter)

Egyáltalán: a zsidókkal kapcsolatos kérdésekben illik viccelni?

A Zs-kategória úgy van felépítve, úgy vannak összefésülve a jelenetek, hogy ez ne legyen kérdés. A korábbi szériában nem volt olyan, hogy valaki mást látott volna bele, mint ami. Még egyetlen előadás sem fulladt botrányba. 

Akkor sem lenne botrány, ha a nézőtéren az elmúlt évtizedekben alakult szabadcsapatok egyenruhás vitézei ülnének?

Azt nem tudom, de ők valószínűleg nem csak ezt az egyetlen előadást nem néznék jó szemmel. 

Miért pont revü? Érzékeny témáról könnyed formában beszélni inkább vékonyjégrevü…

Nagyon jó ötlet két ilyen ellentétes dolgot összeházasítani: azaz egy súlyos és érzékeny témáról habkönnyű műfajban szólni. Ráadásul fantasztikus zenék vannak benne, régi számok jelennek meg érdekes átdolgozásban, ezeket Juhász Attilának és a szövegíró Lombos El Marcinak köszönhetjük. 

Aktuálpolitika is lesz benne?

Amikor három évvel ezelőtt bemutattuk, akkor volt benne, most is lesz. Belefér. 

A ZS-kategória első szériája sikeres volt. Ha ugyanezt, ugyanígy egy másik színház játszaná, ugyanez lenne a megítélése?

Ha egy másik színház nyúlna ehhez a témához, valószínűleg másképpen nyúlna hozzá. Úgy, ahogyan annak a színháznak következik. Biztosan nagyobb vitákat váltana ki, és biztosan több lenne az értetlenkedés. De ez most a Gólem Színház előadása. Lehet nevetni.

A ZS-kategória szereplői Janklovics Péter mellett Kálid Artúr, Bán Bálint, Gergely Katalin, Hay Anna és Kerekes Viktória. Az előadás január 12-én este 7 órai kezdettel, majd február 17-én este 8 órától látható a Hatszín Teátrumban.

(Forrás: Gólem Színház)

Kapcsolódó cikkek

„Sokan gondolják, hogy zsidók játszanak benne zsidóknak, zsidóul beszélve”
„A színház halála a politikai korrektség” – Interjú Borgula Andrással
Borgula András: „A zsidó színház nem szentségtörés“

süti beállítások módosítása