Mai és régebbi egri csillagok találkoztak a Nemzetiben

A teátrum nyílt próbáján Az Egri csillagokból 1968-ban készült film szereplői és a most készülő előadás résztvevői is jelen voltak. Dudás Ernő fotóriportja. 

A Csíksomlyói passió és a Körhinta után ismét a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel közös produkcióra készül a Nemzeti Színház. Vidnyánszky Attila rendezésében és Zsuráfszky Zoltán koreográfiájával kerül bemutatásra az Egri csillagok, amelyben a teátrum művészei és a táncosok valamint gyerekszereplők elevenítik majd meg Gárdonyi Géza történetét. Az előadást március 9-én Zalán Tibor átiratában mutatja be a Nemzeti Színház. 

                 Dudás Ernő fotói a képre kattintva tekinthetőek meg!

A nyílt próbán megszólították az 1968-ban bemutatott, Várkony Zoltán rendezte film szereplőit is, hogy meséljenek a forgatás során szerzett élményeikről. Az egykori film szereplői közül az eseményen jelen volt Benkő Péter, Harsányi Gábor, Kovács István, Szabó Tünde és Venczel Vera.

(Forrás: Nemzeti Színház, Szinhaz.hu)

süti beállítások módosítása