Fasizálódás dráma nélkül – Kritikák a Berlin, Alexanderplatzról

A budapesti Katona bemutatója a kisembert mutatja meg, aki egy ismeretlenül is ismerős világban végül nem jut semmire sem. Kicsit később persze már igen.

Az Alfred Döblin regényéből (és Fassbinder tizennégy részes filmsorozatából) készült előadás egy berlini szállítómunkás életébe pillant bele az 1920-as években. Aki a gazdasági válság és a tömeges munkanélküliség idején, egy féltékenységből elkövetett gyilkosság után a börtönből szabadulva egy kicsit próbál jobban élni. Próbál egyáltalán élni. Sem a darab, sem az előadás nem a náci ideológia térnyeréséről szól, hanem egy kicsit többre törekvő emberről egy olyan világban, ahol már nem életképes opció sem a tisztesség, sem a tisztességtelenség. Ez egy olyan világ, amelynek nem sokkal később egyetlen opciója lesz: a fasizmus.

Pálmai Anna és Mészáros Béla az előadásban (fotók: Mészáros Csaba)

A Katona előadása nem csupán különös látványvilága miatt filmszerű, hosszabb-rövidebb vágásokkal és bármiféle drámák nélkül mutatja meg az európai civilizáció egyik legnagyobb drámájának legfontosabb mellékszereplőjét: a hiábavalóságával szembesülő kisembert. Az előadást beválogatták a POSZT versenyprogramjába. De vajon a kritikusok hogyan látták? Bóta Gábor  Fuhu.hu-n és Csáki Judit  Revizoron megjelent írását olvastuk össze.

„Mészáros Béla olyan kisembert játszik, aki legalább egy picivel szeretne nagyobb lenni. Ahogy a szerző, Alfred Döblin mondja, többre vágyik a vajas kenyérnél. Nemigen kapja meg. Franz Biberkopf szállítómunkás újra és újra nekirugaszkodik az életnek, bukdácsol, el is bukik, de megint és megint talpra tápászkodik, hogy végül rájöjjön, nincs számára esély” – összegzi a történetet Bóta Gábor.

„A húszas évek Berlinjében él, hárommilliós városban, ahol körülbelül a lakók egynegyede munkanélküli. De ugyanakkor jólét is van. Meg zavar a fejekben. Tarolnak, pusztítanak különböző ideológiák, mindegyiknek be is dől. Mészáros igézően játszik egy roppant naiv, abszolút jóindulatú fickót” – fűzi hozzá.

Kovács D. Dániel különös látványvilágú és sajátos dinamikájú rendezése meglátása szerint nem minden ponton kedvez az előadásnak. „Nem ritkán telezsúfolja a színpadot, azt is érzékeltetve, hogy embertelen léptékűvé vált a város, szűkös benne a hely, fullasztó a levegő. Csak annyi minden történik, hogy ezt nehéz átélni, olykor szaggatottá válik tőle az előadás” – mondja egyrészről. 

Pálmai Anna, Mészáros Béla, Pelsőczy Réka

„Kovács D. sokat, és még annál is többet akar közölni. Ezért filmes betéteket is használ, dokumentálva velük az akkori történelmet, még konkrét évszámokat is kiír. De ezek, miközben szemléletesek, mégiscsak illusztrációk, megakasztják a színészi játékot, és ezzel nehezítik az átélést a színpadon és a nézőtéren egyaránt. Talán jobban kellene bízni a pompázatos színészekben, hogy oda nekik az oroszlánt is, ők majd eljátszanak mindent” – fogalmaz másrészről.

„A Katona produkciója segélykiáltás. Sok mindent megértet abból, hogy miért haladunk a katasztrófa felé. Mégsem rúg gyomorszájon, mert nem elég érzéki, és a temérdek felvillanó karakter sorsa nem eléggé átélhető” – foglalja össze véleményét kritikája végén.

Csáki Judit kritikája felvezetésében (amelyben az ugyanezt a korszakot megidéző Kabaréval hasonlítja össze az előadást) a helyzetet vázolja fel, amelyből a nácizmus született (és születhetik). A sodródó kisemberről ír, aki „semmilyen önmagán túlmutató kontextussal nem foglalkozik, minden lépést, minden helyzetet önmagában vizsgál”. És a kocsmákban, bárokban összegyűlő „vezethető és megvezethető népségről”, akiknek „elég egyetlen erősebb és erőszakosabb figura ahhoz, hogy előbb-utóbb bűncselekményekbe keveredjenek vagy föllendítsék a karjukat”. 

Mészáros Blanka, Szirtes Ági, Mészáros Béla

Többlépcsős, komoly írói munka előzte meg a több mint hatszáz oldalas regény színpadra állítását: Mikó Csaba készített egy átiratot, majd a rendező és Bíró Bence dramaturg gondozta tovább a szöveget. „Tiszteletre méltó erőfeszítéssel birkózik a rendező az átirattal, amely a mégoly intenzív továbbgondolás ellenére is széttartó és repetitív. Külön szál marad a korabeli Berlin eklektikus, alvilági, fülledt és baljós világa, és egy másik történet a Biberkopf ágyában egymást váltó nők sorozata” – írja a munka nehézségéről és eredményéről a kritikus.

Úgy véli, nem csupán a fő(anti)hős képtelen arra, hogy a vele történtekből bármiféle önmagán túlmutató következtetést vonjon le, az előadás maga „sem épül, viszont darabjaira hullik”. „És ezeket a darabokat lehet kedvtelve nézni, mert a színészek, mint rendesen, most is jók” – fűzi hozzá.

„De a helyzet mégiscsak az, hogy az egyes jelenetek nem tapadnak össze, hanem külön-külön lebegnek a levegőben. Kevés avagy híg a dramaturgiai malter. Marad a szemlélődés” – állítja az írásában. 

Mészáros Béla, Vajdai Vilmos, Dér Zsolt

„A Katona nem először ringatja a nézőt ebbe a jóleső nézelődésbe, aztán csak később, többnyire az utcán jut eszébe elgondolkodni azon, hogy egyébként mit is látott. És nem, ez jelen esetben nem a megrendülés vagy a hatás alá kerülés késleltetett reakciója, hanem a lényeg keresése. (…) Értjük, miért szól húsbavágóan az egykori Berlinben játszódó történet” – írja végül az előadás értelméről.

Török Ákos

További kritikák az előadásról

Art7 - Kállai Katalin: Rossz embert keresünk

Franz Biberkopf alapjában jó ember lenne, de nem az. A kor megtalálja benne a rosszat. Mészáros Béla berlini munkásembere pikareszk antihős. Kalandor, akinek esze ágában sincs kalandozni. Olvasson tovább >>>

Dionüszosz Magazin - Szekeres Szabolcs: A nő hatszor

Kovács D. Dániel szigorúan racionális, katarzis nélküli színháza nem az érzelmekről, hanem az értelemről szól, miközben a mítosz magasságába emeli a heroikus város és a gyenge ember összecsapását. Olvasson tovább >>> 

Mészáros Blanka, Mészáros Béla

Élet és Irodalom - Herczog Noémi: Kiterítenek úgyis

A kisember karján megmutatott náci karszalag kívülről nézve, a főhőssel való azonosulás felkínálása nélkül közhely marad. A nagy történelmi ideológiák pedig a második felvonásra agyonnyomják a képek addigi játékosságát.

Fidelio - Zappe László: Korunk tragédiái? - Történelmi és napi illusztrációk (kettős kritika)

Mind gyakrabban érzem úgy, hogy rémlátások gyötörnek. Mert az nem lehet a valóság, amit látok. Vagy nem lehet ott, ahol látom. Most például a Katona két új bemutatója lepett meg ezzel az élménnyel. Olvasson tovább >>>

Kútszéli Stílus - Turbuly Lilla: K.O. három menetben

A sikeres színpadi adaptáció, az átgondolt látványvilág és a színészi alakítások ellenére azonban marad a nézőben hiányérzet: az élet elmorzsolásának-elmorzsolódásának drámája valahogy nem jön át a színpadon. Olvasson tovább >>>

Magyar Nemzet - Makrai Sonja: Tisztességes munka, tisztességes kolbász

Kovács D. Dániel rendezése izgalmas és jó ritmusú, kellően érzékeny és ironikus. (...) A Bihari című előadás főszerepe után Mészáros Béla újra bebizonyította, el tud cipelni a hátán egy egész előadást. Olvasson tovább >>>

Mészáros Béla, Vizi Dávid

Népszava - Balogh Gyula: Bedarált tisztesség

Rengeteg modern, az európai világszínházat idéző eszköz, jól kiegészítik egymást, olykor azonban felvetődik, hogy talán a kevesebb több lenne. Olvasson tovább >>>

Pótszékfoglaló - Csatádi Gábor: Félkaró szélesvászon

A film és a színház metszéshatárán egyensúlyozó adaptáció zseniális újítása mégsem lesz színpadszerű: nem éljük a drámát, csak értjük. Olvasson tovább >>>

Szinhaz.net - Gabnai Katalin: Aki korpa közé

Hogyan kövessünk átéléssel egy erények nélküli embert?  Azonosulni nem lehet – és nem is kell – vele, szétfoszló személyisége viszont arra is alkalmatlan, hogy meggyűlölve szerveződjünk ellene. Olvasson tovább >>>

Vasárnapi Hírek - Marik Noémi: Ott látjuk magunkat küzdeni 

A Katona Döblin-adaptációja felkavar és megvisel. Ez a Berlin most minket is kiüt. Olvasson tovább >>>

Kapcsolódó cikkek

A nap fotója – a kisemberről és a fasizmusról
Mészáros Béla: Nem tudjuk elhinni, hogy túl tudunk lépni a múltunkon
Ezek az előadások kerültek be az idei POSZT versenyprogramjába