A Budapesti Nyári Fesztivál ajánlata gyerekek (és szüleik) számára

A szervezők vasárnapi matinékkal és interaktív gyerekelőadásokkal várják a családokat a Városmajorban és a Margitszigeten.

Június 10-én egész napos Vakációváró családi nappal nyitja meg kapuit a Városmajori Szabadtéri Színpad, amelynek keretében délelőtt a Vaskakas Bábszínház A mindentlátó királylány című táncos mesejátéka mutatkozik be Budapesten. 

vaskakas.jpgA mindentlátó királylány (forrás: Vaskakas Bábszínház)

Délután pedig Halász Judit  Csiribiri című koncertje lesz hallható és látható. A két színpadi műsor között egész nap ingyenes programra várják a kicsiket és nagyokat egyaránt: az elmúlt évekhez hasonlóan ismét lesz óriás ugrálóvár, bohócműsor, interaktív sorverseny, az idei év újdonsága pedig egy látványos élő dínóshow lesz.

A Felelős Szülők Iskolája élmény-és edukációs programokkal készül a Vakációváró fesztiválra: az újrahasznosítás jegyében rendhagyó kézműves foglalkozásra invitálják a legkisebbeket, hogy ki-ki elkészíthesse saját robotját vagy űrjárművét, mellette pedig tudományos játszóházat is telepítenek a városmajori Gardenbe, ahol lávakitörést és saját kezűleg készített lávalámpát is kipróbálhatnak a kisiskolások. Az egészséges életmód és a fogyatékosság elfogadása jegyében érzékenyítő kutyás bemutatón is részt vehetnek a gyerekek, a bemutató után pedig az ő aktív részvételükkel mutatnak be ügyeségi feladatokat a kutyák.

Egészen nyár végéig, minden vasárnap 10.30-tól gyerekszínházi, bábszínházi előadásokkal várják a mesék világába elmerülni vágyó gyerekeket a Városmajorban.

A fesztivál másik helyszínén, a Margitszigeten minden szombaton az Interaktív meseszínpad várja a legkisebbeket ingyenes bábelőadásokkal, koncertekkel, játékokkal, vasárnaponként pedig a Margit-romoknál reneszánszkori játékok, koncertek és hangszerbemutatók kerülnek terítékre.

Vasárnapi matinék a Városmajori Színpadon 

június 10.

Vaskakas bábszínház:
A mindentlátó királylány – mesejáték gyerekeknek, 4 éves kortól, 50 perc
Hát nincs egy értelmes férfiféle az egész földkerekségen?” – kérdezi Rézi, a mindent látó királylány, miután kilencvenkilencedik kérője is képtelen volt tisztességesen elbújni előle. 

június 17.

Inversedance:
Vuk – gyerek táncjáték, 4-99 éves korig, 60 perc
Vuk csínytevésein és kalandozásain keresztül fedezi fel az életet, útján a bölcs Karak kíséri gondoskodó szeretettel. A kis róka jól ismert története először elevenedik meg táncszínpadon.

vuk_032.jpgVuk (forrás: Inversedance)

június 24.

BonBon matiné:
Ludas Matyi – mesés zenejáték, 4 éves kortól, 50 perc
Az igazságért megharcoló libapásztor tanulságos, zenés története Kosztándi Orsolya élő illusztrációival kerül színre, a mese nyomán a gyerekek közelebb kerülhetnek a hangszerek és koncerttermek világához is. 

július 1.

Zenthe Ferenc Színház:
Brémai muzsikusok – zenés mesejáték, 4 éves kortól, 45 perc
Négy számkivetett jóbarát, Szamár, Macska, Kutya és Kakas szövetségének tanulságos története, akik megbecsülik egymás tulajdonságait, jóban-rosszban kitartanak egymás mellett és a rablókkal megküzdve visszaszerzik az igazságot. 

július 8.

Múzsák Társulat:
Keszekusza varázspálcája – gyerekmusical, 4 éves kortól, 90 perc
Felbolydul a biztonságot nyújtó varázslólak, mert az erdőbe figyelmetlen emberek érkeznek, akik folyton galibát okoznak az ott lakók számára. A habókos erdei varázslóra vár a feladat, hogy helyreállítsa a békét. 

-keszekusza-varazspalcaja.jpg                         Keszekusza varázspálcája

július 15.

Zichy-színműhely:
Csukás István: Utazás a szempillám mögött – zenés mesejáték, 5 éves kortól, 80 perc
A meseszobában megelevenednek a tárgyak és a nézők egy kisfiú álmában találják magukat. Részesei lehetnek a kalandos, mesebeli utazásnak egy szerető és támogató jóbaráttal Hangyával, s végül még az elveszett üveggolyó is előkerül.     

július 22.       

Görbetükör Társulat:
A csillagszemű juhász – mesejáték 5 éves kortól, 60 perc
Bergengóciában a palotában mindig mulatsággal telik az idő. Ám egyszercsak a király hatalmasat tüsszent. Azután megint! És megint, újra és újra! Hiába bosszankodik, sehogy sem tudja abbahagyni… 

július 29.

Magyar Népmese Színház:
Rózsavitéz – kalotaszegi népmese 4-12 éves korig, 50 perc
Egy gonosz boszorka furfangos próbákat eszel ki, hogy Rózsavitéz ne vehesse el szerelmét, Tulipánvirágot, Muki, az obsitos katona azonban a fiatalok segítségére siet.   

augusztus 5.

Csodamalom Bábszínház:
Mosó Masa mosodája – bábelőadás 4 éves kortól, 45 perc
Hogyan jutott el Sompolygó, a kedves rókalány a Kerek Erdőből az Óperenciás Tengeren át az Aranyvárosba, és hogyan lett belőle tündérkirálynő? Mosó Masa elmeséli. Varga Katalin meséje nyomán. 

augusztus 12.

Fabók Mancsi:
A háromágú tölgyfa tündére – zenés gyerekelőadás, 5 éves kortól, 50 perc
Sűrű erdő közepében gazboszorkány őriz három ódon tölgyfába zárt tündérlányt. A mese azt beszéli el, hogy Éretlenke királyfiú miképp szabadítja meg őket, hogyan veszít el közülük kettőt, s mint szeret meg egyet halálosan. 

valami.jpgA háromágú tölgyfa tündére

augusztus 19.

Aranyszamár Színház:
A holdkirály palotája – interaktív báb-mesejáték, 3 éves kortól, 45 percben
Te is segíthetsz kiszabadítani a szépséges leányt: locsogj, mint a tenger, kopogj, mint a kövek, ciripelj, mint a kabócák, s meglátod, a szerelmesek újra egymásra találnak! 

augusztus 26.

Kabóca Bábszínház:
Az aranyszőrű bárány – zenés bábelőadás, 4 éves kortól, 50 perc
Három mese Az égigérő fa című kötetből: az első egy torkos farkasról, a második egy fondorlatos medvéről, a harmadik pedig a csudamód táncoló, aranyszőrű bárányról szól. A három mese három különböző látványvilág, melyeket Ágoston Béla zenei világa fűzi össze.

(Forrás: Szabad Tér Színház)

Kapcsolódó cikkek

Nagyszabású jubileumi évad az idei Budapesti Nyári Fesztiválon

süti beállítások módosítása