„Az volt életem legboldogabb napja, amikor fortés lettem”

Fehér László „külsősként” került a Forte Társulatba. Első főszerepe kapcsán kérdeztük, többek között a prózai és a fortés előadások színészi játéka közötti különbségről.

A Forte Társulat és a Szkéné közös bemutatójában, Nyikolja Erdman: Az öngyilkos című darabjában Szemjon Szemjonovics Podszekalnyikovot alakítja, aki öngyilkosságra készül, hogy ezzel tegyen jót másoknak. Az előadást Horváth Csaba rendezi. 

ongyilkos_35_ok.jpgFehér László Az öngyilkos előadásában ( fotók: Mészáros Csaba)

A Forte Társulatba zömmel két színműs osztályból érkeztek a színészek, a korábbiak a 2006-ban végzett Jordán-Lukáts féle prózai évfolyamból, a későbbiek pedig Horváth Csaba saját fizikai színházi osztályából, amely 2014-ben fejezte be az egyetemet. Te is 2014-ben kaptál diplomát, de te a Zsámbéki-Zsótér osztályba jártál. Hogyan lettél ezek után fortés?

Fehér László: Az egyetem alatt Horváth Csaba két vizsgát is csinált az osztályunknak. Itt dolgoztam vele először, de már korábbról ismertem a munkásságát. A debreceni Ady Endre Gimnáziumba jártam, és a Csokonai Színházban láttam először Csaba munkáit. Már akkor is leesett az állam, hogy milyen kifejező és hiteles az, amit látok a színészektől, valamint az előadások felépítése és rendszere mennyire kifinomultan használja a színész egész lényét. (Az első előadás, amit láttam, a Kalevala volt). 

Később Krisztik Csaba is tanított a gimnázium alatt, és akkor határoztam el, hogy valamilyen módon dolgoznom kell majd Horváth Csabával. A vizsgák után Csaba meghívott Tar Sándor  A mi utcánk című vizsgaelőadásába, amit az osztályának rendezett. Ezután jött a Peer Gynt Temesváron, majd egy beugrás a Toldiba és az Irtás a Szkénében. Az egyetem utolsó évében pedig megkérdezte tőlem, lenne-e kedvem a Fortéhoz szerződni. Ez volt életem legjobb napja. Talán valahol mélyen mindig is erről álmodtam, csak nem mertem még magamnak sem bevallani. :)

ongyilkos_13_ok.jpgFehér László és Ökrös Csaba az előadásban

Testalkatod is „kilóg” a fortésok közül, miközben nem véletlenül kerültél bele a Vonósnégyes „válogatottjába”, hiszen mozgásminőségben felveszed a versenyt a többiekkel. Jelentett az alkatod bármikor is gondot számodra a fortés munkáid során? 

Nem mondanám, hogy bármikor hátrányban éreztem volna magam emiatt. Bár nagyon keményen kellett dolgoznom azon, hogy ez a különbség ne legyen látható. Rengeteg jó tanárom volt az egyetem alatt (Horváth Csaba, Ladányi Andrea, Zsótér Sándor, Zsámbéki Gábor), akiktől sok dolgot tanultam. 

Ez lesz az első főszereped a Fortéban, ráadásul látatlanban azt gondolnám, hogy ez abszolút főszerep. Amikor Pallag Márton korábban megtudta, hogy ő lesz Raszkolnyikov a Bűn és bűnhődésben, azt nyilatkozta, hogy minimum kétségbeesett. Te hogyan fogadtad a felkérést?

Arra emlékszem, hogy vegyes érzések kavarogtak bennem: félelem, hogy meg tudom-e csinálni, és büszkeség, hogy Csaba rám gondolt. Természetesen nagyon örülök neki. Csabának nagyon jó pedagógia érzéke van arra, hogy ki mikor milyen szerepre áll készen, és én ebben is, mint oly sok másban megbízom benne. 

Mi volt vagy mi lesz a legnagyobb kihívás számodra ebben a szerepben?

A kis ember tragédiája, vagy ha úgy tetszik mindannyiunk trágédiája. Minenkiben ott van az a vágy, hogy nagynak tartsák, hogy felnézzenek rá. Podszekalnyikov kicsit túlságosan is vágyik erre a megbecsülésre, ezért tudják könnyen behálózni. Meg kell szerettetnem a nézővel a karaktert. Ezt tartom a legfontosabb dolgomnak, hogy tudjon velem jönni a néző. Remélem, sikerül. 

ongyilkos_36_ok.jpg

Noha a Fortéban még nem játszottál főszerepet, ám Bérczes László kaposvári prózai rendezésében, a Szigorúan ellenőrzött vonatokban igen. A komplex mozgásos és prózai (fizikai színházi) nyelvben való jártasságod után, egy tisztán prózai előadásban másképpen játszol, mint a „sima” prózai színészek, vagy ott „visszaveszel a fizikalitásból”? 

Amikor Bérczes László felkért a szerepre, azt mondta, szeretné, ha használnám ezt a fajta színházi nyelvet. Nem fogott vissza ezen a téren, sőt! Ez a fajta gondolkodás a részemmé vált, fontos számomra, amire én nagyon büszke vagyok. Én így képzelem el a színházat és a színészetet. Ez egy komplex dolog, amit szerintem nem lehet elválasztani egymástól. 

Nem teszek különbséget. Szerintem a színházban a színésznek plasztikusan kell használnia minden rendelkezésére álló eszközt, legyen az mozgás, ének, beszéd. Ezek együttes használata a színészet. Legalábbis én így gondolom. 

Török Ákos email interjúja

Az öngyilkos bemutatója május 24-én este 7 órától lesz a Szkénében. Az előadás ezt követően május 27-én és június 20-án látható ugyanott, hasonlóan este 7 órától.

Kapcsolódó cikkek

Szigorúan ellenőrzött vonatok – Szvetnyik Kata és Fehér László mesélt
Átadták az idei Lábán Rudolf-díjakat (V. vonósnégyes - 2017.)

süti beállítások módosítása