Parti Nóra: „Alföldi Robi az orrunk elé tolja a valóságot”

Parti Nóra játssza a férjgyilkosok „királynőjét”, Velma Kellyt Alföldi Róbert készülő Chicago rendezésében az Átriumban. Interjú.

A szabadúszó színésznő a Kultúrbrigád majd minden előadásában szerepelt már az Átriumban (Sirály, Egy, kettő, három), ezek közül hármat Alföldi Róbert állított színpadra (MakbettAz Őrült Nők Ketrece, A félelem megeszi a lelket). Az eddigi kisebb-nagyobb szerepek mellett most egy főszerepet kapott a rendezőtől. A musicalt június 23-án mutatják be az Átriumban. 

parti_no_ra_a_chicago_olvaso_pro_ba_ja_n_foto_me_sza_ros_csaba.jpgParti Nóra a Chicago olvasópróbáján (fotók: Mészáros Csaba)

A musicalek eddig elkerültek a pályádon, Az Őrült Nők Ketrecében is csak pár sort énekelsz az előadás végén. Hiányzott a színházi palettádról a zenés műfaj?

Parti Nóra: Soha nem gondoltam volna, hogy negyvenhárom évesen kapok énekes-táncos főszerepet. A legmerészebb álmaimban sem hittem volna, hogy musicalben vehetek részt, ráadásul Alföldi rendezésében. Rendkívül boldog vagyok ettől a lehetőségtől. Nagyon komplex, szép és kemény feladat adatott meg azzal, hogy táncolni, énekelni kell egyszerre, és jó esetben át is adni valami tartalmat a nézőknek.

A Chicago eredeti változata a ’20-as évek Amerikájának revüsített bűnbulvárját hozza közel. Milyen társadalmi közegbe helyezi az Átrium előadása Roxie Hart és Velma Kelly rivalizálásának a történetét?

Robi sötétebb, karcosabb, mai szocioközegben képzeli el a Chicagót. A kiindulási pont korunk sztár- és celebvilága. Bárkiből lehet sztár egyik napról a másikra, gyakran anélkül, hogy valódi érték lenne mögötte. És amilyen gyorsan befutott, olyan gyorsan le is zuhanhat. A mai világ is celebeket gyárt, egy egész team munkájának az eredménye, hogy valakit kiragadnak a környezetéből, és két hét alatt sztárt csinálnak belőle.

Milyennek látod Velma Kelly karakterét?  

Velma egy nagyon egyszerű, mélyről jött táncosnő, aki rajtakapta a pasiját a saját húgával, és hirtelen felindulásból végzett velük. Külsőre teherbírónak mutatja magát, de szerintem, amint kitisztult az agya, beledöglött abba, hogy megölte a testvérét. Jó csaj, dögös. Hirtelen sztár lesz belőle, ami egyfelől súlyokat rak rá, másfelől fájdalommal jár, amikor megjelenik a színen a frissen börtönre ítélt, nála fiatalabb Roxie Hart. Velma kapaszkodik azért, hogy visszakerüljön, hiszen negyvenévesen ő már nem olyan kelendő. Az örökké fiatalnak maradni kérdése, problematikája is nagyon szépen megjelenik a darabban. Manapság egy negyvenes nő már kvázi öregnek számít. 

parti_no_ra_a_chicago_olvaso_pro_ba_ja_n2_foto_me_sza_ros_csaba.jpg

A hírnév a halálbüntetés elkerülésének az egyetlen lehetséges alternatívája Velma számára?

Velmának a túlélési ösztön a fő motivációja, a sztárságot a világ rakja köré. Robi rendezése nagyon élesen vázolja a börtön működését, az ott lévő hierarchiát, a szerepek leosztását ebben a kis zárt világban, ami ugyanolyan, mint amúgy a nagyvilágban. Minden lánynak külön története, sorsa van a börtönben, viszik magukkal az életük terhét. Nagy csomagként oda lesz téve az emberek elé a Chicago, mint egy tükör, amiben megláthatjuk azt, amiben élünk, azokat, akikért rajongunk. Robi rendezése az orrunk elé tolja a valóságot.

A showbusiness árnyoldalához tartozik, hogy hatalmi pozícióból hogyan lehet kihasználni a másik embert testileg-lelkileg.

Sokan belehalnak ebbe, ha nem is fizikai értelemben, de lelkileg. Velma karakteréből kiindulva engem leginkább az a kérdés foglalkoztat, hogy milyen az, amikor valaki a legtetejéről hirtelen a legmélyebbre zuhan. Tegnap még rajongtak érte, másnap már érdektelenné válik.

A saját pályádon mennyire érezted azt, hogy lemaradtál lehetőségekről pusztán azért, mert nem mentél bele bizonyos játszmákba?

Én eleve elzárkózom a játszmáktól. Nem szeretem. Minden esetben személyes döntésen múlik, hogy az ember mit kezd a felkínált lehetőségekkel, mit vállal be.

Hogyan állsz azzal a kihívással, amit a dal- és táncbetétek jelentenek?

Jó hallásom van, hamar megtanultam az énekszámokat, inkább azt tartom furcsának, hogy zenével még nem közöltem a színészi pályám során. Jelenleg még bonyolult képletnek tűnik egyszerre énekelni és táncolni, a lépéseket figyelni, másfajta gondolkodást igényel, mint szöveget mondani. De szerencsére Vári Bertalan személyében csodálatos koreográfusunk van, hihetetlen türelemmel kezel minket. Nagyon örülök annak, hogy nem csili-vili, nőies, könnyed, csábos táncot kell lejteni, hanem sokkal inkább földközeli, fájdalmakkal teli mozdulatsorokat.

szatory_da_vid_e_s_parti_no_ra_a_fe_lelem_megeszi_a_lelket_c_elo_ada_sban_foto_me_sza_ros_csaba.jpgSzatory Dávid és Parti Nóra A félelem megeszi a lelket előadásában

A közvélemény, az egyén manipulálhatósága a közös szál a Chicagóban és az előző közös munkádban Alföldivel, A félelem megeszi a lelketben, amelyben négy karaktert is hozol.

Jóval intimebb, halkabb, kisebb közegben játszódik A félelem..., mint a Chicago. Remek próbafolyamat volt, ami az előadáson is látszódik. Ezért tudunk könnyen átsiklani egyik szerepből a másikba. Ahogy felveszem a másik szereplő ruháját, rögtön jön vele a hangja, a gondolatvilága, az érzelmei. Amit közösnek érzek a Fassbinder-átiratban és a Chicagóban, az a látásmód, hogy tessék, nézzétek meg, ebben éltek. A színészi pályám nagy ajándékának tartom, hogy a Robival közös munkákban mindig hitelesen, őszintén, bátran beszélhetünk fontos dolgokról.

Az interjút Szentgyörgyi Rita készítette.

(Forrás: Átrium)

Kapcsolódó cikkek

Alföldi Róbert egy sötétebb tónusú Chicagót rendez az Átriumban
„Alföldi Róbert képes mindenkinek a lelkéhez nyúlni a próbákon”
„Csak szeretetben tudok dolgozni” – interjú Parti Nórával
„Mi csak közösen gondolkodva tudunk színházat csinálni” - interjú a Kultúrbrigáddal

süti beállítások módosítása