Ónodi Eszter: 'Amikor elhangzott a nevem, megállt a világ'
Múlt héten Ónodi Eszter a legjobb színésznőnek járó díjat nyerte a monte-carlói nemzetközi filmfesztiválon az Aglajában nyújtott alakításáért. Erről kérdezte a Katona blog.
Trokán Anna Petőfi-díjas - Évadot zártak Veszprémben
Erős évadot tudhat maga mögött a veszprémi Petőfi Színház, amelynek előadásait - a nyári előadásokkal együtt - megközelítőleg 100 ezren látják az évadban – közölte a teátrum igazgatója a keddi évadzáró társulati ülésen.
Nyerjen páros belépőt a Hyppolit sajtóbemutatójára
A Belvárosi Színházban 2013. július 4-én mutatja be az Orlai Produkciós Iroda és a balatonföldvári Kultkikötő Zágon István Hippolyt című színdarabját a Mohácsi testvérek átdolgozásában. A címszerepben Kulka János, a Schneider házaspár szerepében Csákányi Eszter és Elek Ferenc látható. A darabot Mohácsi János rendezi. Két szerencsés olvasónk páros belépőt nyerhet a július 3-i sajtóbemutatóra.
Végveszélyben a Maladype - Száz támogatót keresnek
Száz olyan támogatót keres a Maladype Színház, aki 100 ezer forinttal finanszírozná a társulat munkáját. Ugyanis a Maladype tevékenysége a gazdasági válság, a működési hozzájárulások kiszámíthatatlansága, valamint a pályázati lehetőségek csökkenése miatt ellehetetlenült.
Kezdődik a kisvárdai színházi fesztivál - Nánay István írt
A 25 éves jubileumot ünneplő rendezvény hivatalos megnyitó ünnepsége június 21-én, 21.00 órakor kezdődik a Várszínpadon.
-
Fesztivál
Ötszáz program vár a Művészetek Völgyében
Mintegy 500 programot tartanak idén a Művészetek Völgyében, amely Kapolcson, Taliándörögdön, Monostorapátiban és Vigántpetenden zajlik július 26. és augusztus 4. között.
-
Budapest
Nyári bérletakciót hirdet az Átrium
Az idén januártól már teljes üzemben működő Margit körúti teátrum, az Átrium Film-Színház a jövő évadban is sokszínű programmal várja a közönséget.
-
Hír
'Muszáj valamiféle ellenségképet kreálnunk' - Székely Csaba a Bánya-trilógiáról
Székely Csaba erdélyi írót, a Bánya-trilógia szerzőjét kérdezte a Magyar Hírlap. Lapszemle.
-
Vidék
Gálaesttel nyitott a Szarvasi Vízi Színház
Harmadik nyári évadját nyitotta meg immár hagyományos gálaműsorral, június 16-án este a Szarvasi Vízi Színház, amely két hónapos nyári szezonjával, nyolcvan körüli előadásszámával rövid idő alatt az ország egyik legnagyobb szabadtéri színházává nőtte ki magát.
-
Fesztivál
POSZT-pillanatok 2013/2. - Búcsú a fesztiváltól
A véget ért a Pécsi Országos Színházi találkozó. Munkatársaink lencsevégre kapták azt, aki csak hagyta. A 13. POSZT utolsó fotósorozatával jelentkezünk.
-
Budapest
„Rengeteget tanultam magamról” - Járó Zsuzsa az AlkalMátéról
Az AlkalMáté Trupp első előadása tíz évvel ezelőtt volt Zsámbékon, a Színházi Bázison. Három évvel ezután Máté Gábor első egyetemi osztályából összeállt alkalmi társulat elhatározta, hogy nyaranta valamelyik osztálytárs életéből előadást készít. Hét éve Járó Zsuzsával indult ez a sorozat, aki a kezdetekről mesél.
-
Hír
L. Simon: vitázni kell a homoszexualitás színházi tematizálásáról
Vidnyánszky Attilát kifigurázzák a Nemzeti Színház Mephisto előadásában – állította L. Simon László az ATV Egyenes beszéd című műsorában, bár az előadásban nincs ilyen jelenet.
Színház.hu legfrissebb
HÍR
-
A Burgtheater igazgatójával tárgyaltak Vidnyánszkyék
Balog Zoltán és Vidnyánszky Attila személyesen találkozott Matthias Hartmann-nal, a bécsi Burgtheater igazgatójával, aki kezdeményezte, tartsanak fórumot az európai kultúrafinanszírozásról.
-
Gálvölgyi János: "Minden este ítélet hirdettetik"
Gálvölgyi János mesélt az nlcafe.hu-nak rengjelzésekről, klikkekről és díjakról. Lapszemle.
-
Udvaros Dorottya: „Már túl vagyunk a nehezén”
Az idei POSZT versenyprogramjában szerepelt a Nemzeti Színház Amphytrionja, melyben Udvaros Dorottya alakítja Merkúrt. A színésznőt a Ványa bácsi blog kérdezte a darabról és a Nemzeti igazgatóváltásáról a színházi találkozón. Lapszemle.
-
Móga Piroska: "A Kabaré az én osztályomról szól"
A bulgáriai nemzetközi filmfesztivál Arany Hársfa díjasát, Móga Piroskát, a kaposvári egyetem színészhallgatóját, a Radnóti Színház leendő színészgyakornokát kérdezte a hvg.hu.
-
"Nekem is vannak tüskéim" - Vidnyánszky Attila a POSZT-ról
A POSZT résztulajdonosává vált tavaly a Magyar Teátrumi Társaság. A szervezet elnökével, a Nemzeti Színház leendő igazgatójával, Vidnyánszky Attila rendezővel készített interjút az Új Dunántúli Napló a színházi találkozó jövőjéről. -
Mohácsi János: 'Alföldit a semmivel kínálták meg'
Mohácsi János volt a Klubrádió vendége. A rendező többek közt mesélt POSZT-os villámlátogatásáról, és a Nemzeti Színház búcsúgálájáról, melyet ő maga rendez.
Vidék
-
Mesemusical, komédia, operett a Szegedi Várjátékokon
Mesemusicallel, zenés mesejátékokkal, komédiával, operettel várják az érdeklődőket az idei Szegedi Várjátékokon; az egy hónapon át tartó programsorozat június 27-én kezdődik a csongrádi megyeszékhely várkertjében.
-
Színház és dzsessz - Indul a Szentendrei Teátrum és Nyár
Az új Ferenczy Múzeum átadásával indul kedden a Szentendrei Teátrum és Nyár két és fél hónapos programsorozata - mondta el az MTI-nek a Szentendrei Kulturális Központ sajtóreferense.
-
Jövőre, veled, itt - Kecskeméten rendez Szerednyey Béla
Működhet-e úgy egy szerelem, ha évente csak egyszer találkozunk? Nevezhetjük-e ezt egyáltalán kapcsolatnak? Erre a keresi a választ Bernard Slade és Stan Daniels története: a Jövőre, veled, itt. A darab prózai változatát júliusban, a kecskeméti Udvarszínházban láthatják először a nézők, majd ősztől a bérletes előadások között szerepel. A próbák már javában folynak, ennek kapcsán klszült Szerednyey Béla rendezővel villáminterjú.
-
Lézerlánggal robbant az Elfújta a szél musical
Negyvenkét helyszínt kell színpadra állítani az Elfújta a szél musical-változatában. Atlantát lézerlánggal robbantják majd fel. A száz szereplő mindegyike legalább öt karaktert játszik, így összesen közel ötszáz jelmezre lesz szüksége a stábnak - hírek a készülődésről.
-
Régi helyén kezdi nyári idényét a Kőszegi Várszínház
Véget ért a felújítás, "visszafoglalta" a kőszegi Jurisics-várat a várszínház, amely első idei nyári szabadtéri előadását szombaton tartja a várudvaron.
-
Rendhagyó évadzárót tartottak Békéscsabán
Rendhagyó évadzáró ünnepséget rendezett a Békéscsabai Jókai Színház és a Napsugár Bábszínház péntek este. A társulat tagjai kiköltöztek a színház előtti tér kerthelyiségébe.
Határontúl
-
Tradicionális thai darabokban az Osonó tagjai
Két thaiföldi bemutatón lép színre a hét során a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely három tagja.
-
Rigolettóval vár a Szigligeti Nyári Esték
Giuseppe Verdi Rigoletto című háromfelvonásos művét tekinthetik meg az érdeklődők június 18-án, kedden 19 órától a nagyváradi színházban, a Szigligeti Nyári Esték elnevezésű előadás-sorozat részeként, a Kolozsvári Magyar Opera előadásában.
Külföld
-
Ethan Hawke Macbeth lesz a Broadwayn
A Macbeth-tel tér vissza a Broadway színpadára Ethan Hawke. A darab első előadását októberben tartják a Lincoln Centerben.
-
Kovalik Balázs Münchenben rendezi a Solarist
Kovalik Balázs rendezésében adják elő Michael Obst Solaris című operáját év végi vizsgaelőadásként a müncheni August Everding Zenei és Színházi Akadémia tavaly indult operaénekes mesterképzőjének hallgatói.
-
A Ring-tetralógiával emlékezik Wagnerre a Scala
Hetvenöt év után ismét a Scala színpadára kerül Richard Wagner Ring-tetralógiája: a milánói operaház a négy opera bemutatásával tiszteleg ezen a héten a 200 éve született német zeneszerző emléke előtt.
POSZT
-
POSZT 2013 - Itt a gála-tárlat
Szombaton gálaest zárta a 13. Pécsi Országos Színházi Találkozót. Az idei POSZT díjaiért hat vidéki, négy fővárosi és két határon túli előadás versengett. A nyerteseket és a gála képeit mutatjuk be fotósorozatunkban.
-
Nagy Viktor a POSZT-ról: "Nem volt nehéz dolga a zsűrinek"
Színvonalas, érdekes, jó hangulatú volt a szombat este zárult Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) - mondta el Nagy Viktor rendező, a szakmai zsűri elnöke az MTI-nek, hozzátéve, hogy a fesztivált nagy érdeklődés kísérte a közönség részéről.
-
Ők a 13. POSZT díjazottjai - A Vígszínházé a legjobb előadás
Véget ért a 13. Pécsi Országos Színházi Találkozó. A díjazottak névsorát olvashatják.
-
'Nincs benne léhaság' - A III. Richárd szakmai beszélgetéséről
William Shakespeare III. Richárd-ja a Komáromi Jókai Színház előadásában volt látható a 13. POSZT-on. A darab szakmai beszélgetéséről olvashatnak.
-
'Itt reflexió van az életről' - A Peer Gynt szakmai beszélgetéséről
Az idei POSZT versenyprogramjába az Örkény Színház Peer Gynt előadása került be Ascher Tamás rendezésében. A darab szakmai beszélgetésének leiratát közöljük.
-
'Én vagyok a macska a forró bádogtetőn' - Interjú Zsótér Sándorral
A POSZT visszatérő vendége, mint rendező, idén mégis színészként láthatja viszont a közönség a Mundruczó Kornél rendezte Szégyen című előadásban, ami a Proton Színház és a Trafó koprodukciójában jött létre. Zsótér Sándorral beszélgettünk.
-
POSZT pillanatok 2013 - Így élt a fesztivál
A vége felé közeledik a Pécsi Országos Színházi találkozó. Munkatársunk körbejárt a városban és lencsevégre kapta azt, aki csak hagyta. Fotósorozattal jelentkezünk.
-
"Ez az egy év mindent megért" - Interjú Kiss Csabával
Egy éve igazgatja a Miskolci Nemzeti Színházat, a repertoárról az ő rendezése, A vágy villamosa került be a 13. POSZT versenyprogramjába. A darab kapcsán kérdeztük Kiss Csabát vélt és valós eredményekről, jobb és rosszabb napokról, két Sirályról és egy szerencsés döntésről.
-
'Már szívesen meglógtam volna' - Interjú Ascher Tamással
A 13. POSZT versenyprogramjában szerepel az Örkény Színház Peer Gynt című előadása, melynek rendezője Ascher Tamás. A Katona József Színház főrendezőjét, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorát kérdeztük.
Budapest
-
Közel 90 ezer néző a Katona jubileumi évadában
Megtartotta évadzáró társulati ülését a Katona József Színház, ahol Máté Gábor, a színház igazgatója értékelte az évadot.
-
A Fantázia Birodalma - Jégszínház érkezik
A Fantázia Birodalma címmel decemberben négy előadás keretében látható a Papp László Budapest Sportarénában az új Disney On Ice jégszínházi produkció.
-
Spiró és Závada a New York Művész Páholyban
Június 24-én különleges program várja a közönséget a New York Művész Páholyban.
-
Színházcsinálók füzetei - Kiadványsorozat a Színművészetin
A Balassi Kiadóval közös gondozásban jelennek meg a Színművészeti Egyetem 'Színházcsinálók' füzetei. Az NKA támogatásával kiadott sorozatban az alkotók maguk írják le, mit gondolnak saját színházi hagyományukról, saját alkotói jelenükről.
-
A Katonával is együttműködik a Bábszínház - 100 ezer nézőt fogadtak
Évadzáró társulati ülést tartott a Budapest Bábszínház. Az eseményen Meczner János igazgató ismertette a jövő szezon műsorát és elismeréseket is átadtak.
-
Közeledik a 200. Vámpírok bálja - Jön a nyári széria
Idén nyáron is báloznak a vámpírok! A nyári szezont pedig szeptember 1-én, a 200. előadás zárja, amelyen rendhagyó, jubileumi szereposztással várják a közönséget. A hagyományokhoz híven a Vámpírok bálja nyári szériája alatt is folytatódnak a kulisszajárások.
Múltidéző
-
100 éve született Gyurkovics Mária operaénekesnő
Száz éve, 1913. június 19-én született Gyurkovics Mária Kossuth-díjas énekesnő, a múlt századi magyar operajátszás kiemelkedő koloratúr szopránja. Az évfordulón a Magyar Állami Operaház előadáson emlékezik meg születésének centenáriumáról.
Apró
-
Színházi befogadói pályázatot írt ki a Super8
A Spiritusz Egyesület és a Super8 (Bp., Kőfaragó u. 8.) előadó-művészeti pályázatot írt ki új színházi és közösségi terébe.
Jegykereső
Programkereső
Fórum legfrissebb
-
Piros_
|
2013. június 19. 10:46
Kaszás Attila
-
bárányfelhőbodorító
|
2013. június 19. 10:34
eladó jegy(ek)
-
trexxx
|
2013. június 19. 05:05
Színház, filmek, tévéjátékok a tv-ben
Premierek
a következő 7 napban
2013. június 21., péntek
- XVIII. Duna Karnevál Gála
- Margitszigeti Szabadtéri Színpad
- Mátyás, az igazságos
- Sziget Színház
2013. június 22., szombat
- Szent György és a sárkány
- Weöres Sándor Színház
2013. június 24., hétfő
- Ploutos (Wealth)
- Átrium Film-Színház




Színházak gyorskereső

























