Készül a Marie Antoinette az Operettben

2016. január 12. kedd, 20:40

A Budapesti Operettszínházban március 4-én mutatják be Lévay Szilveszter és Michael Kunze új musicaljét. A héten megkezdődtek a Marie Antoinette próbái, az előadás rendezője, Kerényi Miklós Gábor a készülő produkcióról beszélt.

Hétfő délelőtt a Budapesti Operettszínházban az első, sajtó nyilvános próbát megelőzően Lőrinczy György főigazgató köszöntötte a művészeket, majd kitért arra, hogy a Nagymező utcai teátrumban szerencsére bővelkednek ünnepi pillanatokban.

 

"Hétvégén, a Mozart! 250. előadásán a Tanár Úr azt mondta, hogy mindenkinek meg kell valósítania az álmát: kívánom, hogy a Marie Antoinette is ugyanolyan sikeres legyen, mint az Elisabeth, a Mozart!, a Rebecca és ez az álmunk is valóra váljon. A dalszövegeket Müller Péter Sziáminak köszönhetjük, a prózai jeleneteket Lőrinczy Attila fordította, a díszlet- és jelmeztervek Khell Csörsz és Füzér Anni munkái, ők egyébként most is a műhelyben dolgoznak. A koreográfiát Lőcsei Jenő készíti" – nyitotta meg az olvasópróbát Lőrinczy György.

 marie01

 

Kerényi Miklós Gábor hozzátette, hogy a hétvégi, jubileumi Mozart! előadás után megfogalmazódott benne: a tétkérdések a legfontosabbak, és a most készülő produkciónak is nagy tétje van.


"Színházunkban rég volt Lévay Szilveszter bemutató, a Marie Antoinette pedig nemcsak témájában izgalmas, hanem ismét egy olyan alkotás, mely a szórakoztatás mellett komolyan elgondolkodtat, jelenlegi világunkról is szól, arról, hogy a pletykák milyen veszélyesek, miként tudják befolyásolni a közhangulatot. A darab hívótörténete mutatja, mennyire aktuális ma Lévay musicalje, üzenünk általa. Lényeges momentum, hogy Marie Antoinette idejében nagy fokú idegengyűlölet uralkodott Franciaországban. Azt se felejtsük el, hogy ez a két különleges nő – Marie Antoinette és féltestvére Margrid Arnaud – ütközése milyen konfliktusokat tár fel: egyikőjük hisz a női szépségben és erőben, megtestesíti a stílust, a formát, a divatot, a másik nő a mocsár lilioma. Szlogennel tudnám leginkább alátámasztani, miért is fontos mű a Marie Antoinette: A musicalben megmutatkozik, hogy válik a pezsgő vérré." – emelte ki a rendező.

 

marie02

 

A színház művészeti vezetője arról is beszélt, hogy a Marie Antoinette-ből kiderül, hogy bukik el a királyné, és Margrid hogyan harcol azért, hogy ez bekövetkezzen, de a végén rádöbben: a világ mennyire manipulatív, milyen könnyen válik a forradalmárból csőcselék, az emberből állat, mi az, hogy pletyka, mi az, hogy karakter gyilkosság.

 

Kerényi Miklós Gábor szerint egy ilyen volumenű történelmi darabban nem az igazságok fontosak, hanem a viszonyok, melyeket meg tudnak benne fogalmazni.

 

Az olvasópróbáról:

 

 

A Marie Antoinette ősbemutatóját Japánban tartották 2006-ban, ezt követte két kisebb európai premier Brémában és Tecklenburgban, jelenleg Koreában játsszák. „De nyugodtan mondhatjuk – tette hozzá Kerényi Miklós Gábor –, hogy a budapesti előadás, ami az összes eddigi színpadi feldolgozást alapul véve született meg, önálló változatnak tekinthető, ilyen értelemben tehát európai premier, ami reményeink szerint igazi nagy áttörést jelent majd a mű életében."

 

marie03

 

A Marie Antoinette egyik szereposztásában Polyák Lilla és Gubik Petra lesz Marie illetve Margrid, a másikban Vágó Bernadett és Vágó Zsuzsi. A kártyákat keverő, a hatalomra vágyó és ezért mindenre képes Orleans herceg bőrébe Szabó P. Szilveszter és Homonnay Zsolt bújik, Lajos király megformálója Mészáros Árpád Zsolt valamint Magócs Ottó lesz. A svéd grófot, Axel von Fersen-t Gömöri András Máté és egy új, fiatal tehetség Horváth Dániel alakítja. 

 

A további szerepekben Peller Anna, Kékkovács Mara, Siménfalvy Ágota, Auksz Éva, Kocsis Dénes, Veréb Tamás, valamint Bálint Ádám, Angler Balázs, Kisfaludy Zsófia, Prescsák Zita, Csuha Lajos, Pálfalvy Attila, Ottlik Ádám, Jantyik Csaba látható. A zenei vezető Makláry László, az előadásokon ő, és Balassa Krisztián vezényelnek.

 

 

A Marie Antoinette-re január 12-től válthatók jegyek.

 

marie04 

 

Marie Antoinette-ről:

 

Az Elisabeth, és a Mozart! világszerte népszerű szerzőpárosának legújabb darabja a Marie Antoinette! Különleges, drámai musical cselszövésről, forradalomról és szerelemről. A híres nyaklánc botrány, amely sokak szerint a Nagy Francia Forradalom kirobbanásának egyik látványos előzménye volt, a címszereplő boldogtalan királyné és egy nehéz sorsú szegény lány, Margrid történetén keresztül elevenedik meg. Egyikük a királyi palotában táncol, flörtöl és mindmáig a női szépség és vonzerő jelképes alakja, míg a másik Párizs külvárosában tengeti életét, ám Orleans hercegének politikai játszmái folytán, sorsuk összekapcsolódik. Halálosan szerelmesek lesznek a vonzó svéd grófba, Axel Fersenbe, mígnem Marie Antoinette gyönyörű nyakát végül a guillotine hasítja ketté, Margrid pedig forradalmi hősnővé emelkedik.

 

Az események során mindketten döntően megváltoznak, s miközben kiderül, hogy féltestvérek, két rendkívüli személyiség kétségeit, örömeit és szenvedéseit ismerhetjük meg. A fordulatos történet a XVIII. századi francia paloták lenyűgöző termei és az ínségtől szenvedő szegények vad világának váltakozó képeiben elevenedik meg. A csőcselék forradalmi mámora, a királyi pipogyaság és a sajtó már akkor felismerhető őrült hatalma, mai konfliktusok tömegével látja el Lévay Szilvesztert, hogy hol kivételes drámaiságú, hol finoman lírai melódiái felcsendüljenek.

 

Színház.hu,

Operettszínház/Fotó: Kállai Tóth Anett

 

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a Színház.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.