- Címlap
- »
- Operett
Operett
-
Barátaival ünnepel Tunyogi Bernadett jubileumi koncertjén
2012. február 8., szerda
Tunyogi Bernadett koncertre készül, még pedig nem is akármilyenre, ugyanis idén márciusban ünnepli karrierjének 20. évfordulóját. Az ajándéka azonban nem csak saját magának, hanem a közönségének is szól, hiszen tizenhét kollégáját, művészbarátját kérte fel, hogy a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében rendezendő koncerten tartsanak vele, és egy felejthetetlen estével idézzék fel az elmúlt évek közös emlékeit. » -
Csengeri Attila bebiztosítja magát a válság ellen
Több lábon áll a magyar musicalsztár | 2012. február 7., kedd
A sztárok is nehezen élik meg a válságot. S miután a fizetésükből képtelenek megélni, mellékállást vállalnak. Csengeri Attila például alkuszcéget alapított, hogy biztosítsa családja jövőjét. » -
Kegyetlenül magas mérce - Méhes László mesélt
2012. február 6., hétfő
A Vígszínház vezető színésze volt, majd főrendezője, igazgatója a József Attila Színháznak, ahonnan viharos körülmények között távozott. Ma szinte csak rendez, Veszprémben a Marica grófnő című nagyoperettet, aminek február 10-én lesz a premierje. Méhes László színházról, szerepekről mesélt. » -
Itt vagyunk végre, Amerika! – West Side Story Szegeden
2012. február 4., szombat
A Szegedi Nemzeti Színház 2012. február 18-án mutatja be az évad legnagyobb dobását: ekkor kerül színre Leonard Bernstein klasszikusa, a West Side Story című musical Juronics Tamás koreografálásával és rendezésében! » -
Feke Pálnak 50 fia van?
2012. február 1., szerda
Többfordulós szereplőválogatást követően született meg a döntés, hogy kik játsszák március végétől Szörényi Levente és Bródy János rockoperájában Vászoly fiait. » -
Dancs Annamari: Jönnek az új feladatok!
2012. január 31., kedd
Bár nem jutott tovább az Eurovíziós Dalverseny nemzeti elődöntőjéből Dancs Annamari Feel (Érzés) című száma, az Operettszínház szubrettje pozitívan tekint a jövőbe. Már készül a slágergyanús nóta magyar változata, s hamarosan a teátrum nagyszabású borgálájában is színpadra lép. » -
Gőzerővel készül Veszprémben a Marica grófnő
2012. január 30., hétfő
Gőzerővel, nagy energiákat mozgatva készül a Marica grófnő című nagyoperett a Veszprémi Petőfi Színházban. A bemutató február 10-én lesz a nagyszínpadon. Méhes László rendező érvényes, hiteles és szórakoztató előadást szeretne adni a nézőknek. » -
Dancs Annamari készül az Eurovíziós Dalfesztivál szombati elődöntőjére
2012. január 28., szombat
Igazi összefogás alakult ki a Budapesti Operettszínházban, amikor kiderült, hogy Dancs Annamari Feel című számával bejutott a legjobbak közé az Eurovíziós Dalverseny nemzeti elődöntőjében. » -
Hol van az a nyár? - Peller Károly operettet rendez
2012. január 26., csütörtök
A régi nyár olvasópróbáján fergeteges volt a hangulat. – posztolta a Facebook-os rajongói oldalán Peller Károly, a zenés darab rendezője. Az Operettszínház fiatal művésze Tatabányán is dolgozik a következő hónapokban. »
Programkereső
Jegykereső
Fórum legfrissebb
-
ava
|
2012. február 9. 07:43
Venczel Vera
-
gardelli
|
2012. február 9. 06:35
Régi színházi fotók
-
gabri54
|
2012. február 9. 04:01
Fazekas István









Színházak gyorskereső


























