Elhunyt Andai Györgyi

2016. március 16. szerda, 21:53

Meghalt Andai Györgyi Jászai Mari és Aase-díjas színésznő - értesült a Színház.hu

 andai

 

Andai Györgyi gyerekszínészként, 1960-ban, a Két emelet boldogság című játékfilmben szerepelt először filmben. 

 

1963 és 1966 között amatőrként az Egyetemi Színpadon (Universitas Együttes) játszott.

 

Főiskolai tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végezte 1968–1972 között. 1972–1973 között a Szolnoki Szigligeti Színház színésze volt. 1973–tól 1983-ig a Vígszínház tagja volt. 

 

1983-ban a Népszínházhoz szerződött, az utóbbi társulat megszűnése után (1988) a Budapesti Kamaraszínház tagja lett.

Utolsó színházi munkái között tudhatta az Agnes, Isten báránya című előadást a Spinozában, a Nyolc nőt a Játékszínben, valamint a Katona József Színházban 2014-ben bemutatott Petra von Kant-ot.

 

gyorgyi

 

 Színházi szerepei mellett számos filmben és tévéfilmben játszott, valamint rendszeresen szinkronizált is, olyan sztároknak kölcsönözte a hangját, mint Maggie Smith (Elvált nők klubja, Tea Mussolinivel), Susan Sarandon (Lorenzo olaja), Faye Dunaway (Siralomház), Shirley MacLaine (Égi jel, Az árnyékfeleség) vagy Diane Keaton (Női vonalak).

 

"Nagyon nehéz... Még a Színházművészeti Szövetségben dolgoztam, kritikákat írtam. Először Szolnokon, a Kör négyögesitésében láttam színpadon. Az előadásról jót írtam, mert Györgyi és partnere Szombathy Gyula is tényleg kiemelkedő teljesítményt nyújtott. 1990-ben lettem a Népszínház igazgatója, akkor Ő már ott dolgozott. 91-től a színházunk megszüntetéséig tag maradt. Mindenki szerette. Minden évben ķét új szerepet kapott. Izgulós volt a főprobahéten, ezért mindig nyugtattam, higgye el, jó lesz. És mindig így lett. Nem csak jó szinésznő, hanem nagyon szép asszony is volt. Egy kicsit több mint negyvenöt éven keresztül szerelmes voltam belé. Nem kell rosszra gondolni, plátói érzelmek fűztek hozzá, barátságot ápoltunk. Nagyon sajnálom, hogy ilyen korán itt hagyott bennünket. A Kamaraszínház bezárása nagyon megviselt, de annál is jobban Kránitz, Kishonti, Bertók és Györgyi halála. Drága Györgyi, Isten nyugosztaljon, ég Veled" - idézte fel Szűcs Miklós, az egykori Budapesti Kamaraszínház igazgatója.

 

jsz 083 nyolc n

 

"Drága Barátom! Néhány napja így búcsúzunk egymástól (mint mindíg): - Szeretlek! - Szeretlek! - Majd hívlak! - Na, addig álljak fél lábon...

Most meg itt ülök bambán és nem tudom abbahagyni a zokogást. Évtizedek óta a barátom, kollégám, mentorom voltál és nagyon fogsz hiányozni.

Köszönöm a Jóistennek, hogy ismerhettelek és elfogadtál partnerül már főiskolás kisfiúként. Rengeteget nevettünk, vitatkoztunk a politikáról, színházról, küzdöttünk együtt lehetetlen helyzetekben, de főleg nevettünk. Mindíg és mindenkin, mindenen... Most nem tudok nevetni Györgyikém. Nem is búcsúzom, csak tudd, hogy nagyon szeretlek!" - írta Facebook oldalán Németh Kristóf, a Játékszín igazgatója.

 

A színésznőt a Játékszín saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

 

Színház.hu

 

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a Színház.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.