„Nem hagynak unatkozni a rendezők” - Villáminterjú Hirtling Istvánnal

Play Strindberg Székesfehérváron

2016. január 24. vasárnap, 08:01

Január 23-án, szombaton a székesfehérvári Vörösmarty Színház Pelikán Kamaraszínházában kerül bemutatásra a Play Strindberg című előadás Szabó K. István rendezésében. Hirtling Istvánnal, aki a darab Edgarját alakítja, ennek kapcsán készült interjú.

Ajánló a darab elé:

 

Play Strindberg háromszereplős darab, amelyben Tóth Ildikót, Hirtling Istvánt és Sághy Tamást láthatja a nagyérdemű.

 

Friedrich Dürrenmatt Play Strindberg című drámája egy házaspár mindennapjainak a lenyomata, huszonöt év társas magányának felhalmozása. Alice és Edgar egymás mellett élése egyszerre tragikomikus és groteszk – kívülről figyelve.

 

A rendező, Szabó K. István szavaival: „Alice és Edgar kapcsolata távol esik az egészség fogalmától. Ők önmaguk és egymásnak foglyai. Edgar önkénye által elzárva a külvilágtól, a maguk köreit róják nap mint nap. Alice-t Edgar leépülése egy új élet ígéretével kecsegteti, mégsem képes élni a lehetőséggel, mihelyt az beköszön. Férje ura a helyzetnek, megszállottan kombinál, és ha vetélytársának, Kurtnak, mégsem sikerült csapdát állítania, feleségét végérvényesen magához köti. Nem a kapaszkodáson van a hangsúly, e két ember egyszerűen összenőtt.”

 

A házastársaknak nem csupán közös viadalaik, hanem közös játékaik is vannak, hiszen az évek alatt nem csak a gyűlölet, az összetartozás is egyre csak erősödött. 

 

Előadásdátumok: január 24., 26.; február 12., 14., 26.; március 18., 24.

 


 

Villáminterjú Hirtling Istvánnal:

 

Hirtling Istvánnal a legutóbbi két bemutatójáról beszélgettünk: a Rejtélyes viszonyok Abel Znorkóját, a Play Strindberg Edgarját alakítja. Mindkét történet a magány, elzártság, egyfajta önpusztító belső küzdelem lenyomata. 

 

 

 

Mi volt a benyomásod első olvasás után a Rejtélyes viszonyokról?

H. I.: Nagyon izgalmas történetnek találtam első olvasás után. Egy férfi, aki a világ elől elvonul, hogy megőrizze szerelmét, de nem akárhogyan. Egyetlen pókfonál köti össze az imádott nővel, és ez a levelezés. Ha egy ember ilyesmire képes, ráadásul a szerelme a választott életformában partner tud lenni, az mindenképpen lenyűgöző vagy vonzó – mind a döntéshozó, mind a döntést elfogadó részéről.

 

Vonzó vagy inkább ijesztő?

H. I.: Sok krimielemet tartalmaz a Rejtélyes viszonyok, így nem használnám az ijesztő jelzőt. Legfőképpen azért, mert ez is egy döntés, amit Abel a saját sorsával kapcsolatban hozott. Mindig csak egy bizonyos idő eltelte után derül ki, hogy jól döntöttünk vagy rosszul. De az adott helyzetben, lajstromba véve a lehetőségeket, nyilván az ember pillanatnyi tudása legjava szerint dönti el, hogyan halad tovább. Ez a történet, miután jócskán a döntés után játszódik, épp Abel döntésének milyenségét meséli el – én nem szeretném minősíteni. Egy ilyen történetet végigélni mindenképpen izgalmas és nagy kihívás.

 

Milyen kapaszkodók mentén indultál el a szerepfelépítésben?

H. I.: Semmilyen kapaszkodóm nem volt, csak a leírt szöveg. Ebből a szerepből semmi nem ismert előttem, soha nem találkoztam az Abeléhez hasonló problémákkal. Ilyenkor az ember kapaszkodója a befogadott világ, a fantáziája és a játszótársak játékkedve és fantáziája. Hál’ Istennek olyan szerepeket játszom, amelyek teljesen idegenek és szinte semmilyen szempontból nem hozhatók az én életemmel kapcsolatba. Csak egyvalamivel: hogy Hirtling István biztosan jól meg fogja formálni a rá osztott szerepet. (nevet)

 

Ebben az esetben mi a jó technika vagy módszer, ha az adott figurát távolról és külső szemmel figyeled, vagy egészen közel kell kerülnöd hozzá ahhoz, hogy pontosan lásd? Ez a kérdés a Play Strindberg előadására is vonatkozik.

H. I.: Minden figurának meg kell teremteni a saját élettörténetét. Ezek a szerepek nem adnak lehetőséget a trükközésekre, létezni kell tudni aszerint a játékrend szerint, amit e köré az ember köré kitalálunk, és ezt kell folyamatosan képviselni és hitelesíteni.

 

A Play Strindberg Edgarja is elzártságban él a feleségével. Ismerted a történetet vagy most találkoztál vele először?

H. I.: August Strindberg Haláltáncát ismertem, egy korábbi életszakaszomban felmerült, hogy bemutatjuk, de aztán különböző okoknál fogva elmaradt. Be kell vallanom, hogy a Play Strindberg Edgarja nem volt szerepálmom.

 

De most már megbarátkoztál vele?

H. I.: Nem is tudom, kinek kellett volna játszani, ha nem nekem. (nevet)

Egy szerep esetében, ha teljesen idegen, ismeretlen közegbe kerül az ember, két választása van a színésznek: vagy beleköltözik az adott figurába és teljesen a magáévá teszi – ebben az esetben természetes érzés, hogy a szerep nem lehet a másé –, vagy elvérzik, mert valamiért nem tudja magát feladni a szerepért. Az előbbi nem feltétlenül a színészi magabiztosságot jelenti. Például most is tele vagyok kérdésekkel és kétségekkel, és alig várom, hogy a rendező, Szabó K. István megbeszélést tartson a mai próba után, elmondja azokat a momentumokat, amelyek még pontosításra, polírozásra várnak. Erre szükségem van.

 

Edgar görcsösen ragaszkodik a kialakított kis életéhez, a mindennapi rutinhoz, még úgy is, hogy egyértelműen látszik, a feleségével önmaguk és egymás foglyai. Te hogyan látod ezt a ragaszkodást, kapaszkodást? 

H. I.: Az idővel harcol, azt az elképzelést tolja maga előtt, hogy majd a következő húsz év lesz az igazi, ebben a révületben, monomániában él. Még azt sem lehet mondani, hogy hazudik magának, hiszen minden energiájával azon dolgozik, hogy valóban kierőszakoljon a sorstól még húsz évet. Az már más kérdés, hogy az milyen lesz. Ez a történet nagyon jó példázat: meddig érdemes görcsösen ragaszkodni és hinni egy ideában – a válasz a nézőben kell hogy megszülessen. Nekünk az a feladatunk, hogy megfogalmazzuk a figuránk igazságát.

 

Szabó K. István Romániában végezte a rendezői szakot, és sokat dolgozott román színházakban. A vele való munkafolyamat során érzékeltél különbséget a román és magyar színházi látásmód, munkamódszer közt?

H. I.: Volt szerencsém már korábban is dolgozni a román iskola kiváló rendezőivel, Taub Jánossal, Vlad Mugurral, akik meghatározó személyiségei az elmúlt évtizedek színházának, őket Szabó K.  István is mestereinek tartja. Nagyon örültem, hogy bár mi sohasem találkoztunk korábban Istvánnal, itt bemondásra, mint a kártyában, bizalmat szavazott nekünk.

Egy külön beszélgetést érdemelne a román és magyar színházi iskolák közti különbség… egy biztos, én ez ügyben elkényeztetett vagyok, egyik részről sem hagynak unatkozni a rendezők.

 

Kovács Emőke / Vörösmarty Színház

 

Az előadásról képekben:

 MG 3260

1.

 MG 3310

2.

 MG 3331

3.

 MG 3357

4.

 MG 3399

5.

 MG 3423

6.

 MG 3515

7.

 MG 3601

8.

 MG 3761

9.

 MG 3823

10.

Fotók: Vörösmarty Színház

 

 

SZEREPLŐK:

Edgar, a kapitány HIRTLING ISTVÁN

Kurt, a karantén parancsnoka SÁGHY TAMÁS

Alice TÓTH ILDIKÓ

Díszlettervező FODOR VIOLA

Jelmeztervező AMBRUS AMARYLL

Zeneszerző OVIDIU ILOC

Súgó PALLA SZABINA

Ügyelő KALMÁR JOHANNA

Rendezőasszisztens NÉMETH MARIANN

Rendező  SZABÓ K. ISTVÁN

 

 

 

 

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a Színház.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.