Bárka Kikötő

A Bárka Kikötő augusztus 28-tól három napon át horgonyozik a Ferenc téren és a Bakáts téri templomban: gyermekprogramok,  kézműves-foglalkozás, koncertek, előadások várják az érdeklődőket. A rendezvények ingyenesen látogathatók.

Bárka Kikötő Tovább

Görög Nemzeti Színház

A görög Nemzeti Színház teljesen felújított nagyszínpada nyolc év szünet után ismét megnyitja kapuit a közönség előtt. Október 14-én mutatják be Dimitris Papaioannou avantgárd rendező, koreográfus és képzőművész Nowhere (Sehol) című alkotását.  

Görög Nemzeti Színház Tovább

Várszínházi esték

A Hollókői várszínházi esték keretében augusztus végén két zenés darabot tekinthetnek meg a világörökség részét alkotó cserháti falucskába látogatók.  

Várszínházi esték Tovább

A III. Richárd Gdanskban

A Gdanski Shakespeare Színház által szervezett 13. Shakespeare Fesztiválon a Kolozsvári Állami Magyar Színház a Tompa Gábor rendezte III. Richárd című produkcióval vett részt. A társulat fesztiválon való részvételét az Európai Unió A színpadon túl - új utak az európai színjátszásban (Beyond the…

A III. Richárd Gdanskban Tovább

Alföldi New York-ban

Alföldi Róbert a múlt héten New York-ba utazott, hiszen a Dicapo Operaházban megkezdődött Tobias Picker Emmeline c. operájának próbafolyamata az 'Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval' keretében.

Alföldi New York-ban Tovább

Beckett: A játszma vége

A londoni Duchess Theatre műsorra tűzte Beckett: A játszma vége című drámáját Simon McBurney rendezésében. Hamm szerepében Richard Briers látható majd.  

Beckett: A játszma vége Tovább

Az Elisabeth újra Szegeden

Újra a magyarországi ősbemutató helyszínén, a Szegedi Szabadtéri Játékokon látható Lévay Szilveszter és Michael Kunze musicalje, mely KERO® rendezésében először 13 esztendeje aratott sikert. A Budapesti Operettszínház szuperprodukciója 5 alkalommal tekinthető meg a Dóm téren. Az első előadásra a…

Az Elisabeth újra Szegeden Tovább

Pótfelvételi

Az Új Színház és a Keleti István Művészeti Iskola a 2009-2010-es tanévben is meghirdette színészképzését, melyre most pótfelvételit ír ki.

Pótfelvételi Tovább

Ionesco tegnaptól máig

A Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem 2009. december 4-5-én X. alkalommal szervez Nemzetközi Színháztudományi Konferenciát a következő címmel: Az abszurd kihívás. Ionesco tegnaptól máig.  

Ionesco tegnaptól máig Tovább

Beugró - Váltóláz

Egyértelmű, hogy a legviccesebb szituációkat a váltóláz című szekció tudja a Beugróban. A lényeg: dialógus indul egy adott alaphelyzetben, amiben a színészeknek az időnként megjelenő hangulatcímkéknek megfelelően kell játszaniuk. Az elejére egy régebbi az eddigi all time best jelenet, még a tv2-s…

Beugró - Váltóláz Tovább

Az ördög és a szűz

Idén nyáron harmadik alkalommal indul útnak az Erdélyi Vándorszínház. Az első néhány előadás Magyarországon lesz, majd a többi Erdélyben, a Kis-Küküllő mentén. A verses szöveg a középkori vásári komédiák, bohózatok és misztériumjátékok világát idézi. A történetről elöljáróban annyit, hogy az ördög…

Az ördög és a szűz Tovább

4.48 Psychosis

Sarah Kane 4.48 Psychosis című darabját, ami a londoni Royal Courtben 2000-ben három színésszel futott, Christian Benedetti rendező egyetlen szereplővel, a román Anamaria Marincával valósította meg, aki az egész darab ideje alatt az üres színpad egyetlen pontjához van kényszerítve.  

4.48 Psychosis Tovább

Szenes Iván-darab

Július 31-én, pénteken 20 órától látható Brandon Thomas - Aldobolyi Nagy György - Szenes Iván Charley nénje című zenés bohózata a Pódium Színház előadásában a Városmajori Szabadtéri Színpadon.  

Szenes Iván-darab Tovább

Anconai szerelmesek

Könnyű nyári koktél - szerelmi szál, kávéház pocsék kávéval, beszédhibás, házasítandó lány szoknyavadász (vagy, hogy stílszerűek legyünk: amoroso) apával a korban, nem kevésbé csél-csap szobalánnyal, és hát a vendégek is kellőképpen kuszálják est komikus szálait. Az Anconai szerelemesek a klasszikus…

Anconai szerelmesek Tovább

Visszaszületés

Nagy sikerrel játssza a kolozsvári színház Avignonban a Visky András Visszaszületés című drámáját Tompa Gábor rendezésében. A francia nyelven feliratozott előadást az Avignoni Fesztivál keretében 23 alkalommal adja elő a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata július 8-30 között a Théâtre des…

Visszaszületés Tovább
süti beállítások módosítása