Vidnyánszky szerint színesebb lesz a POSZT

Színesebb és érdekesebb lesz az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) Vidnyánszky Attila szerint azzal, hogy annak szervezésében már a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) is részt vesz.

Vidnyánszky szerint színesebb lesz a POSZT Tovább

A Trafó anatómiája

A Színház című lap márciusi számában két interjú jelent meg - egy Szabó Györggyel és egy Bozsik Yvettel, illetve Horváth Csabával- és emellett számos értekezés is született a Trafóval kapcsolatban. Ezekre hívjuk fel a figyelmet lapszemlénkben. 

A Trafó anatómiája Tovább

Oszvald Marikát ünnepelte a közönség

Oszvald Marikát április 14-én este 60. születésnapja alkalmából, a Borban a vigasz...! gála előadása után ünnepelték az Operettszínházban. Felköszöntötte többek között Kerényi Miklós Gábor - KERO®, Zentai Anna, az Operettszínház Örökös tagja, valamit Tarlós István, Budapest főpolgármestere is.

Oszvald Marikát ünnepelte a közönség Tovább

Kell egy csapat - egykori színjátszók álltak össze újra Pápán

Pápa városáról nem a színház jut először eszünkbe, de azért profi helyi társulat nélkül is van színjátszás a városban. Az S.K. Társulat tagjai aktív színjátszók voltak a 80-as, 90-es években, tavaly pedig gondoltak egyet, és újra összeáltak. Neil Simon Pletyka című vígjátékát idén márciusban…

Kell egy csapat - egykori színjátszók álltak össze újra Pápán Tovább

Egy döntő kézfogásról - Nixon elnök a párizsi színházban hódít

A párizsi Chatelet-színházat is meghódította John Adams amerikai zeneszerző 1987-ben született Nixon Kínában című operája, amely tavaly bekerült a New York-i Metropolitan opera repertoárjába. Az új áprilisi produkció érdekessége, hogy Csen Si-cseng (Chen Shizheng) személyében egy kínai rendező…

Egy döntő kézfogásról - Nixon elnök a párizsi színházban hódít Tovább

"Nekünk van az a bizonyos temperamentum" - Interjú Peller Károllyal

Neve ismerősen cseng mindazok számára, akik az elmúlt tíz évben bármilyen formában kapcsolatba kerültek az operett műfajával. Szerepkörét tekintve táncos-komikus, ráadásul az a fajta, aki szerepeit ezer színnel festi meg. Nehéz lenne beskatulyázni őt. Most elérkezettnek látta az időt, hogy stúdió és…

"Nekünk van az a bizonyos temperamentum" - Interjú Peller Károllyal Tovább

Hét kulturális nagyrendezvényt támogat idén Nyíregyháza

Hét, idegenforgalmi és városmarketing-szempontból is jelentős kulturális nagyrendezvény költségeihez ad együttesen 25 millió forint támogatást a nyíregyházi önkormányzat az idén - közölte Kovács Ferenc, a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely polgármestere.

Hét kulturális nagyrendezvényt támogat idén Nyíregyháza Tovább
süti beállítások módosítása