Kern András Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész szerda este betegsége miatt nem tudott színpadra lépni a Vígszínházban, A színházcsináló című darabban. Sajtóértesülések szerint a színész még hetekig nem játszhat.
Tovább
Márta István, a POSZT művészeti vezetője és Csizmadia Tibor, a Magyar Színházi Társaság elnöke válaszol a Kritikusok Céhének levelére.
Tovább
"Próbáltak megbélyegezni "liberális mételynek", "erdélyi maffiózónak", majd a polgármester "pártfogoltjának", de ha engem kérdez: én egy erős és érzékeny magyarságtudattal bíró, független európai ember vagyok" - vallja magáról Kiss Csaba, a Miskolci Nemzeti Színház frissen megválasztott…
Tovább
Howard Barker angol drámaíró Jelenetek egy kivégzésből című darabját mutatja be március 2-án a nagyváradi Szigligeti Színház, Ráckevei Anna főszereplésével.
Tovább
Csupán egy évet késett Tennessee Williams születésének századik évfordulójához képest, így a százegyedik évfordulója előtt tiszteleg 2012 márciusi, magyarországi ősbemutatójával a KOMA. Két szereplő, végtelenségbe tűnő szerepek, egy történet.
Tovább
A színház hivatalos közleményében technikai okokra hivatkozva három vendégelőadás elmaradásáról tájékoztatta a közönséget.
Tovább
Ideiglenes játszóhelyre költözik a magyar és román tagozattal működő szatmárnémeti Északi Színház a színházépület nyáron kezdődő felújítása miatt. Ezt megelőzően a színháznak ideiglenes otthont adó művelődési házat is korszerűsíteni kell.
Tovább
A Magyar Színház közleménye.
Tovább
Új színházi befogadó műhely és játszóhely nyílik Budapesten, a Soroksári úton: a Malomudvar Színházi Műhely független produkciók létrehozására és workshopok megrendezésére kínál lehetőséget márciustól.
Tovább
Egy ősbemutatóval csatlakozik 2012-ben az idén ötéves Armel operaversenyhez és fesztiválhoz a Szlovák NemzetiSzínház operatársulata. Roland Baumgartner osztrák komponista Mária Terézia című darabját hozzák a szegedi döntőre, amelyet október 6. és 15. között rendeznek meg a Tisza-parti városban.
Tovább
Táncperformanszok és villámtáncok söpörnek végig február és június között a fővároson a Szzzevassz! Tavassz! elnevezésű kezdeményezés keretén belül: a tánc-akciókat újszerű képrögzítési technikákkal készülő "kémfilmben" fogják rögzíteni.
Tovább
Több mint félévszázados szünet után tértek vissza a lengyel közszolgálati médiába az élő adásban bemutatott színházi előadások: Daniel Colas Les chaussures, opus 124 című színdarabját mutatják be a televízióban és az interneten.
Tovább
Vidnyánszky Attila Tragédiáinak története immár másfél évtizedes, a most készülő debreceni a 4.0 verzió. A próbafolyamatba ismét betekintést engedünk.
Tovább
Az Örkény Színházban már folynak Henrik Ibsen: Peer Gynt című darabjának próbái, Ascher Tamás rendezésében, a bemutató 2012. március 17-én lesz. Az érdeklődők azonban már szombaton betekintést nyerhettek a produkcióba, ugyanis nyílt próbájára invitálta a pártoló tagjait az Örkény Színház. A…
Tovább
A kaposvári Csiky Gergely Színház február 29.-én mutatja be Shakespeare IV. Henrikjét Tim Carroll rendezésében, főszerepben Kovács Zsolttal és a színházhoz vendégségbe érkező Kovács Krisztiánnal. Cikkünkben két részletet olvashatnak a Henrikekkel avagy Kovácsokkal készült interjúkból, amelyek teljes…
Tovább
Töltött káposzta, erdélyi véres hurka és töpörtyű is került az asztalra a Katona József Színház idei disznótorán. A társulatépítő napon több mint hatvanan vettek részt.
Tovább